A TÁRSADALOM ÉS AZ EMBER
A TÁRSADALOM ÉS AZ EMBER
A társadalom hasonlít egy óriási géphez, melyben minden halandó lény egy-egy kerék, szög, csavar; elannyira, hogy e nagy gépben minden lénynek megvan a maga kijelölt helye, rendeltetése. Az egyik nagyobb kerék, mely nélkül talán egészen másképp forogna a gép, a másik csak szög, mely nélkül csupán tágulna kissé, a harmadik pedig rozsda, mely nélkül meg éppen jobban fogna az forogni.
Hanem ez óriási gépezetnek két nagy kereke van, ezeken nyugszik a mű, ezek az alap, mely nélkül megszűnnék az forogni, megszűnnék lenni társadalom. Az angol címer körirata »Dieu et mon Droit« (Isten és Jogom) legjobban fejezi ki a két alapkerék eszméjét: tehát egyik a vallás, másik a jog.
Mielőtt azonban ezekről szólanék, elemezzük kissé az ember hatáskörét a társadalomban.
Egy híres sánta német tudós, Schvarczer Henrik, nemcsak minden embernek tulajdonít befolyást az összes társadalomra, hanem egyszersmind minden ember egyes, habár jelentéktelen cselekedetének is, mit kételkedő ellenfeleinek következőleg bizonyít be:
»Ezt a telket, amit én bírok most, s mit apám is bírt, hajdan egy sváb haszonbérelte. A sváb egy ízben egy szilvamagot hullasztott le a kertben, melyből egy nagy görbe fa nőtt fel idővel. Gyermekkoromban felmásztam egyszer a fára, mit görbesége könnyen lehetővé tett; midőn azonban a tetejére jutottam, a gally letört alattam, s én a földre zuhanva lábamat törtem ki, miért később kedvem ellenére nem a hadi, hanem a tudományos pályát kellett választanom. Ebből látszik, hogy a sváb elhullasztott szilvamagja nélkül jelenleg vállrózsákat hordanék vagy hallgatnám valahol a csatatéren felettem a fű növését…«
Én ugyan nem tartok egészen a tudóssal s nem ösmerem el, hogy minden ember minden cselekedetének közvetlen befolyása van az egész társadalomra: de közvetett igenis van, azaz majd minden cselekedete bír némi jelentőséggel, habár nem is az egész társadalomra, hanem legalább saját környezetére, mit a német úr példája után nem akarok világosabban bizonyítgatni.
Ebből láthatja tehát az ember, mennyire fönséges és nagyszerű azon szerep, melyet elfoglal, mily roppant felelősség terheli minden tettét, s mennyire meg kell gondolnia minden lépést, melyet tesz, hogy az a társadalom határain, a »vallás« és »jog«-on túl ne terjedvén, annak erkölcsi hasznára váljék.
Az öt nagyhatalom mellé még egy hatodikat is állított az újkor, a – sajtót; s én mind szeretném odább tolni egy számmal, hogy a társadalomra azt mondhassam, miszerint az az első igazi nagyhatalom, melynek a többi hat mind csak szolgája.
A társadalom büntet és jutalmaz; ritkán téved s éppen azért az [……..] illetlen a legigazságosabb és legszigorúbb. Egy mélyen gondolkozó, de istentelen, feslett életű francia költő, ki a királyok haragját büszkén nézte le gőgjében, elhagyott állapotában, midőn végre a társadalom lökte el magától, így kiált fel megtörve:
Il est dur……..
Qu'il faille ici bas mourir plus d'une fois… (Kemény sors, hogy itt e földön többször is meg kell halni.)
Igen, a társadalom megbosszulja magát azokon, akik ellene vétenek, igazságosan és rettentőn; a társadalom a legfelsőbb törvényszék, mely előtt a legmagasabb fők is meghunyászkodva jelennek meg, s mely előtt büszkén emelheti fel fejét a legutolsó koldus is, s mely ellen nincs föllebbezés többé, még akkor sem, ha téved, mert Mirabeau szerint: ha az egész társadalom téved, az egész társadalomnak akkor is igaza van.
Ami pedig a társadalmat ily nagy hatalommá teszi, az először: a vallás, ezen összetartozó szent kötelék, mely, mint az emberi testben az idegrendszer, mindent összeköt, a legnagyobb bölcsességgel ellensúlyoz, szabályoz, táplál, egybekapcsol, mint a nap az égen, éltet, melegít, s egy közös lámpa, a »hit« fénye mellett vezérli az emberiséget a tudatlanság sötétségén keresztül, végcélja felé.
Másodszor: A jog, az igazságosság és szeretet, a keresztény vallás ezen iker szülöttei, mint az emberi szabadság és méltóság jótékony teremtői, amint azt a kitűnő bölcsész, Sieyčs abbé mondá a szélsőségek embereinek a korlátlan szabadság hajhászata ellen tartott remek beszédében:
»Ils veulent ętre libres, et ils ne savent pas ętre.«
Ezek azok az elvek, melyek a társadalmat azzá teszik, ami; melyek, mert maradandók mint az istenség eszméje, a társadalmat korlátlan hatalmúvá, örökké maradandóvá teszik.
A történelem gyakran hoz fel eseteket, midőn nemcsak egyesek, hanem egész nemzetek támadnak fel a társadalommal homlokegyenest, valamely elv vagy eszme lerombolásáért küzdve; és a történelem utána jegyzi mindannyiszor, hogy az eszme megmaradt régi fönségében, hanem a küzdő alakok elbuktak egytől egyig és feküsznek vágyaik romjai alatt…
Ebből is kétségtelen tehát, hogy szentek és nagyszerűek ez elvek, mik a társadalom alaposzlopait képezik, de mindamellett nem tagadom, hogy vannak sebei is a társadalomnak, hanem ki látná meg egy kolosszális márványoszlopon a porszemet?… – és ha meglátná is, ki merné mondani: »ez az oszlop nem jó, hanem szép, mert por van rajta.«
A társadalom sebeiről, e porszemekről, melyek könnyen válhatnak undok sárrá, majd más alkalomkor veszek magamnak szabadságot írni, úgy cselekedvén, mint az egyszeri fuvaros, aki meglátván a vastag orvost, kit a városból volt kihozandó, fejvakarva mondá: »sok lesz egyszerre.«
