46. sz., november 13. ŐSZ • (Fővárosi fecsegések)

Full text search

46. sz., november 13.
ŐSZ
(Fővárosi fecsegések)
Az utolsó fecske is elment és az utolsó honatya is megjött.
Mind a kettő rendeltetését teljesíté; amaz megrakta fészkét, kikölté fiait, megvárta míg megtollasodnak, aztán szárnyra ereszté őket és maga is odább röpült; emez pedig azért jött, hogy megkopassza fiait, be sem várva míg megtollasodnak, s velök ő maga is úgy tegyen, mint a pillangó, mely a gyertya lángjában szeret röpülni.
A gyertyatartó már ott áll az asztalon, s Ghyczy siet a vékony faggyúgyertyát meggyújtani a hazafiság gyufájával. Nyirkos gyufa. De még nedvesebb a gyertya bele, s félő, hogy kísérteties világa lesz, ha meggyúl. Mindenki igazgatja arcvonásait, hogy a fény rendben találja. Jaj akkor, ha az igazi arcok tűnnének szembe a megvilágításnál! Különben annyi bizonyos, hogy a koppantónak elég dolga lesz, s hogy sokan vannak, kik sokkal jobban szeretnének sötétben maradni.
No, de félre a politikával! Ne csináljunk magunknak kellemetlenséget! Fölösleges arról sokat írni, beszélni: – most az egyszer bizonyosak vagyunk az országgyűlés felől, hogy működése nem lesz nyomtalan. – Nyomát megérzi mindenki – adókönyvecskéjében.
Okosabb, ha más tárgyba kapunk, mégpedig fölvett címünkhöz képest egyet-mást konstatálunk az időjárásról. Komor őszi idő. Az öreg Dunán estenként s reggeltájban szinte harapni lehet a ködöt. Hajót nem látunk a nagy, fejedelmi folyón, csak hallunk. Zakatol, fütyöl a sok propeller, vidítja az ősziesen öltözött publikumot, melynek köhögési koncertje felülmúlni látszik magát a zakatolást is. Kilenc ember közül legalább tíz szenved náthában. – Ez csalhatatlan jele a novemberi időnek.
Egy öreg táblabíróval kezdek diskurálni a propelleren az időről.
– Irtóztató köd, komisz nedves időjárás!…
– Az ám…
– Már derek is járnak.
– Ühüm…
– A korzó csemete pipaszárain kedvetlenkedő levelek is sárgulnak.
– Az ám…
– No, én csak azt mondom az idő jeleiből – okoskodtam odább –, hogy esztendőre megint itt lesz a kolera. Olyan valami rossz szag ütötte meg orromat az imént.
– Meghiszem azt, egy hajó fokhagymát hoztak erre az imént.
– Dejszen kolera van a levegőben: nekem nem mondja senki!
– Itt éppen nem lehetne azt megérezni, a Dunán… Azaz hogy mégis. Taval elvitte a magyar gőzhajózási társulatot.
– Az nem is annyira kolera volt, mint inkább hektika. Pedig a kolera mégis többet ér…
– Hogy-hogy? – kíváncsiskodék az öregúr.
– Mert a kolerának vannak jó oldalai is.
– Természetes. Megfogyunk egy kicsit.
– Ez csak az egyik jó oldal. Annál jelentékenyebb a többi. A koleraidőben szerzett hazafias érdemek és a tömérdek haláleset. Wenckheimnak szórakozás amaz, Ghyczynek örökösödéi százalék emez…
…Halt! Megint politika! Megint a Ghyczy-adójavaslatok! Megdöbbentem. Ez már nem is az eszmék egészséges logikája, hanem betegség. Olyan mint az egyszeri jogászé, kit akárhová indult is el otthonról, önkéntelenül is mindig a »Fillinger-be vitte lába.
Kétségbe voltam esve. A politika kábító gőzétől elcsavart fejemet akartam kihűteni a szabad levegőn. Elhatároztam, hogy a mai napon megpihenek, nem megyek klubba, kikerülöm a politizáló specialitásokat ezer ölről, újságot kezembe nem veszek, mert gyűlöletes az annak, aki maga is azt szerkeszt; még csak nem is gondolok olyasmire, mi a politikával összefüggésben van, – s íme az eredmény: hogy legyek képes bármi tárgyról gondolkozni, vagy nyissam ki szájamat bármely kérdésben, ha rendesen ide érek, ahonnan futni szeretnék.
Egyet füttyent a propeller. Budán vagyunk. Kiszállok, s vitetem magam fölfelé a siklón. Azután fütyörészve, gondtalanul ballagok a vár csendes kövezetén, szemem behunyom, nehogy a Henczy szoborra essen tekintetem, amitől nyomban a »Magyar Újság«ba való cikk-matéria szabadulna bele rusztikus természetűre parancsolt s úgyszólván pihenő ideáim közé.
Így behunyt szemmel egyszerre csak beleütődöm a Henczy-téren egy régi ismerősömbe.
– Hahó!
– Szervusz, Guszti! Hova sietsz?
– Oda, ahova te…
– Nehezen hiszem; én azért jöttem ide át, hogy falun töltsem a délutánt. Szórakozni akarok.
– Eh bien, én is. Gyerünk hát valahova. Teszem azt a »Politische Kreisler«-hez. Jó bora van.
– Brr! Benne van a nevében a »Politische« szó… Oda nem megyek.
– Mit tesz az? Miféle új bogarad van megint?
– Megesküdtem, hogy ma nem diskurálok az időn kívül egyébről. Az a legártatlanabb téma.
– Legokosabb is. Nézz csak fel oda a pénzügyminiszteri palotára. Ghyczy éppen kinéz az ablakból: ő is az időjárást nézi…
– Pihen, szegény…
– Dehogy pihen… inkább ilyenkor néz valósággal a financiák után…
– Hogyan?
– Hát úgy, hogy az időjárás az a »fundus«, amiből a deficitet fedezhetni véli. Ha az úristen, teszem azt, vagy húsz esztendeig szakadatlan valami különös jó termést irányozna elő… jó teleket, májusi esőket…
– Szervusz. Két hétig nem beszélek senkivel.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi