november 14. 315. sz.,

Full text search

november 14.
315. sz.,
Coriolánok lepedőben
Egy, az Ipoly vize mellett fekvő kis városkának, Balassagyarmatnak jutott az a nagy skandalum: Coriolánt lepedőben láthatni.
Az egész ország gúnyosan nevet a kis városka századokig fennmaradó csúfságán, mely éppúgy üldözni fogja, mint a göcsejieket az eltolt templom, az elfutott búzavetés sat.
Pedig ha körültekintünk, ha kissé gondolkozunk felette, bizony sok lepedőben járó Coriolánunk van nekünk egyebütt is.
Nem is hiszem, hogy a sors szeszélye nem szándékosan, a mi komoly figyelmeztetésünkre csinálta ezt a kis tréfát, a nevezett városkában.
Itt van ez a Molnár György. Tagadhatatlanul a legjobb tragikai művészünk, és minden kétségen kívül megbecsülhetlen művezető, s mégis lepedőben engedjük coriolánoskodni a vidéken, míg itthon nem adhatjuk Coriolánt, mert mint báró Kaas Ivor mondaná: a vitézi köntös megvolna hozzá, – de maga Coriolán hiányzik belőle.
Márpedig shakespearei darabokat, mint Podmaniczky Frigyes mondja, vagy jól kell adni, vagy sehogy, – de adni kell.
Mi meg azt mondjuk, hogy ha valaki színházi intendáns, annak vagy magának kell eljátszani a shakespearei szerepeket, vagy más olyanokra szert tenni, akik eljátsszák.
Podmaniczky Frigyes választott: Eleresztette Molnár Györgyöt: és maga játssza el a Nemzeti Színház renoméját.
*
Coriolán a lepedőben! Vagy lepedő Coriolánon!
Kinek ne jutna erről eszébe a mi Tisza Kálmánunk, ki a volszkusok táborába lépett s most Róma ellen harcol, melynek védőihez tartozott valaha.
Csakhogy ez a Coriolán csak olyan lepedős Coriolán, kinek nem Veturia az anyja, aki lekérlelné, hanem Lukam emlőiből szívja az erőt a hazája elleni hadjárathoz, – melyet sikerrel folytat.
De a kétszínű komédiás-lepedő rongyokban csügg már alá… s Coriolán kezd tragikus történelmi sorsához közeledni, hogy t.i. agyonüssék magok a volskusok.
*
És sok-sok más lepedős Coriolánunk volt már nekünk eddig, és van most is. Szapora faj ez s magva nem szakad soha; lepedő és színpad is kerül számukra mindig. De még tapsoló publikum is.
Ne is nevessük hát azt a szegény kis falut, – amelynek piszkos lepedőben mutogatják Coriolanust. Az annak az igazi kosztümje a mai időben.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi