szeptember 27. 267. sz.,

Full text search

szeptember 27.
267. sz.,
Éljen Andrássy Gyula! Nagy diadal, rettenetes diadal! Ausztria bosszút állott a hencegő Szerbián.
És milyen bámulatos, furfangos módon történt ez!
No, de mondjuk el illő egymásutánban.
Tegnap a Tisza Kálmán úr stílusáról szóltunk, ma az Andrássy úr észjárásáról fogunk beszélni, nem azért, mintha különbség volna a kettő között, hanem azért, mert lehetetlen, hogy kedélyes embert mosolyra ne derítsen.
Márpedig e szomorú időkben a mosoly is ér valamit.
A sajtó és közvélemény erősen sürgette a szószegő Szerbia a törökök elleni újabb fellázadásának meggátlását, mert azt követeli először is a becsületünk, miután a mi közvetítésünkkel kunyoráltatott ki neki a diadalmas szultántól a béke, másodszor mert területünk s az annyiszor emlegetett érdekek közelében fognak a harcok folyni; s harmadszor, mert kimondtuk, hogy ezt »érdekeink megsértésének« fogjuk tekinteni.
Mikor a mi közvéleményünk tehát az okkupációt követelte, Andrássy úr egyszerre olyan lett, mint a siket ember, – nem hallott egy hangot sem, – most azonban, ahogy már senki se beszél róla, látván a gyáván veszteglő Ausztriát, bekövetkezik Plevna s Andrássy úr kiadja a következő hivatalos vezércikk-matériát:
Bezzeg hogy örülne most Milán király, ha Ausztria beleavatkoznék az akcióba, s azt mondhatná az orosz szövetségesnek: »látod, nem engedik«.
De ám, Ausztria nem evett bolondgombát, hogy most beavatkozzék s a halál torkából mentse ki Milánt… Csak hadd menjen sorsa elé, hiszen a törökök bizonyosan leverik. Milyen szép spektákulum lesz, s annak köszönhető, hogy Ausztria óvatos volt.
Ebből az a tanulság, hogy némely ember nemhiába tanulja az álokoskodást a logikában, s hogy vannak olyanok, akik a fűzfából is aranyat sajtolnak.
Csakhogy aztán nem is mind arany az, ami fénylik.
Andrássy Gyula úr ezen argumentumai olyanok, mint a zempléni híres verebek közé eregetett puskatöltések: nem nagyon találnak.
Egyébiránt ő hű a politikájához, hogy »nem csinálni semmi ostobaságot«.
Ha sose csinál semmit, – az a legbiztosabb mód rá, hogy nem csinál ostobaságot.
Sőt uti figura docet, Szerbiát is tönkreteszi – persze elméletben. Ez aztán olyan dolog, aminek szívünkből tudnánk örülni, ha a mi elvünk meg az nem lenne, hogy nem hinni semmi ostobaságot.
*
A cár tökéletesen elült.
Szegény drága szövetségesünk, bizony súlyos napok nehezedtek fejére.
Plevna után is folytonosan vesztett csaták… Most meg már a lengyelek is háborognak… s a szerb is habozik, s mindehhez hozzájárul még tetejébe az a malőr, hogy odajött nyakára – a felesége.
Mit előre megírtunk, csakugyan bekövetkezett, a cár köté magát, mint az elkényeztetett gyerek, hogy ugyan haza nem megy, nincs arra eset, hanem – reszkess Bizancfum! – maga áll a hadsereg »homlokára«.
[……]
*
Azt írják ugyan egész komolyan, hogy ottmarad a csatatéren, – bár ottmaradna örökre… de mi azért egész helyesen kombináltunk, mikor megírtuk, hogy abban lyukad ki a dolog a legvégén, miszerint megszökik szépszerével, mert hát hiába, nem messze van még a sedani katasztrófa intő példája. Jobb félni, mint aztán bánkódni.
És minden mutatja, hogy jól okoskodtunk.
Oroszországban aláírásokat gyűjtenek az alattvalók közt egy kérvény alá, melyben hű jobbágyai arra kérik a cárt, hogy kímélje meg drága életét, s jöjjön haza.
Az egerek könyörögnek a macskának, hogy jöjjön vissza.
Nos, a macska nem azért macska, hogy vissza ne menjen.
*
A bécsi lapokból olvasták a pestiek (valószínűleg Ráth Károly úr szívességéből), hogy a Szontágh Pál által Marschallnál rendezett banketten Tisza úr serleget emelt – s a következő toasztot mondotta:
»Aggódnunk lehet; de ne féljünk. Ha a hazát veszély fenyegeti, én és fiam is ott leszünk, ahol karddal kell védeni a hazát.«
Tisza úr e nagyhangú toasztja éppen nem oszlatta el a hazafiúi aggodalmakat itt Budapesten.
– Én azt találom, mondja egy maliciózus ember, hogy az igen szép, ha ő is kiáll a síkra a fiával együtt, de az osztrák armádiát ez csak igen kis mérvben erősíti meg.
– Valóban igen, Tisza úr gyenge embernek látszik. De talán a fia?…
– Ejh, hiszen az csak nyolc éves.
– Ez esetben csakugyan nem értem, hát miért ne féljünk?
– Azért, bolond, mert Andrássy Bismarckkal kicsinálta Salzburgban, hogy az oroszok bevárják, míg megnövekszik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi