A KÉPESKÖNYV
A KÉPESKÖNYV
No, Gézika, ne sírj, mert akkor délután nem mutatom meg a képeskönyvet!
E nyájas fenyegetőzéssel akarja a jó mama lecsitítani a kicsi Gézát, ki jó félóra óta hullajt már keserves könnyeket afölötti nagy bújában, hogy a Bodri kutya meg a Cirmos cica egymással kegyetlenül összeverekedtek.
S a mamuska nagyon jól tudja, hogy mivel kell az ilyen kis emberek sírását elállítani. Gézika egyszerre elcsendesül, s oly hirtelen szűn meg sírása, mintha csak ollóval vágták volna el.
Hanem hát nem is lehet azt csodálni. Apuska éppen tegnap jött haza Pestről, s nagy ünnepélyességgel húzott elő a pakktáskából egy újdonatúj képeskönyvet. Istenkém! milyen gyönyörű cifra a táblája. Lehetetlen, hogy a láttára ne támadt volna a kis Gézának az a gondolata, hogy milyen jó volna azt a szép cifra valamit megenni.
De persze, hogy a képeskönyv nem ennivaló; sokkal fontosabb szerepre van hivatva: bevezetni a kis Gézikát a tudományok előszobájába.
S Gézika maga is fölfogja ennek fontosságát, legalább nem tulajdoníthatjuk másnak, hogy a képeskönyv említése olyan varázshatással volt rá.
Alig is várja, hogy jöjjön az a délután. Még az ebéd sem kell neki, pedig kedvenc holmi kerül az asztalra: palacsinta baracklekvárral. A legnagyobb megerőltetéssel sem képes egy félnél többet legyűrni, máskor könnyen megfelelt másfélnek is.
No, de végre itt a délután. Apuska veszi a pálcáját, s indul a kaszinóba. Most már aztán mamuska sem várakoztatja tovább a fölizgatott kedélyeket, karosszékbe ül, ölébe veszi Gézikát, aztán fölnyitja azt a szép cifra táblás könyvet.
De már erre Ilonka is ott hagyja bábuját, pedig éppen most akart rá tisztát adni, s ő is oda csatlakozik a mama mellé.
Különben Ilonka már nagy leány, innen-onnan már majd a hatodik születésnapjára kap szokás szerint egy fényes aranyat a papától, s ha nem dicsekszik is vele, biztosak lehetünk afelől, hogy ő már el tudná olvasni, ha valami volna nyomtatva azok alá a szép képek alá. Különben nincs is szükség semmi magyarázó szövegre, megmagyarázza a szép képeket maga a mamuska.
No, látod, ez itt a cocó, huszár bácsi ül rajta, nézd csak milyen szép piros a nadrágja, aztán milyen szép ezüstös sarkantyúja van, majd ha te nagy leszesz, akkor neked is ilyen sarkantyús csizmád lesz. Nini! hát ez itt mi? A bizony! egy kutyuska; majd ha megnő, ez is olyan lesz, mint a Bodri. Ez itt meg egy angyal, olyan jó angyal, aki a jó kis fiúkra vigyáz, milyen szép fehér szárnya van stb. stb.
Így magyarázza a mamuska sorba azokat a szép képeket, s mire a végére ér, Gézika már óriás haladást tett a tudományos ismeretekben, s semmi kétség, hogy doktor lesz belőle.
