271. sz. november 30. A MAI ESTE
271. sz. november 30.
A MAI ESTE
A MAI ESTE
(A színházból)
Hol hagytuk el, aminek most jön a folytatása?
Éppen itt ültem ezen a helyen. Mintha csak tegnap történt volna. Prielle Kornélia is itt volt. Tegnap tapsoltunk neki a »Permeteg eső« című darabban. Nagy lelkesedés volt, mikor a koszorú leereszkedett, amelynek szalagjára én komponáltam ki a föliratot, »Dicsőséged nem permeteg eső.«
S amint mi a színházban elragadtatva mulatozánk, odakint azalatt nagy tragédia készülődék.-
Shakespeare úgy rajzolta a sötét végzetet, hogy a birnami erdő indult meg ellenségképpen.
Itt több történt; a folyamok indultak meg Szeged ellen.
Március 4-én a következő sorokat írtam a »Szegedi Naplóba«:
»A színházi előadásokat holnaptól kezdve betiltotta a főkapitányság. Elvártuk volna Aradi úr tapintatául, hogy maga hagy föl az előadásokkal, midőn a várost veszély fenyegeti. A kapitányság eljárását azonban helytelennek találjuk, mert indokolatlan. Ha azon analóg esetből merítette e rendelkezés indokát, hogy Budapesten is betiltották az előadást a végveszély idején a Nemzeti Színházban, hát igen rossz helyről merítette, mert igenis betiltotta a belügyminiszter az ország pénzén fennálló Nemzeti Színház előadásait, de nem a Népszínházét, mely a saját erejéből van hivatva megélni amely alul a megélhetési alapot elvonni csak akkor lehet, ha az eszközök, amelyekkel ezt teszi, vízveszély meggátlására történő hatósági intézkedésekkel jönnek kollízióba.
Ennyi a megsértett jog szempontjából. Annak azonban, ahogy még ezentúl is előadások legyenek, mi sem vagyunk barátai; a szerencsétlenség, mely a várost fenyegeti, sokkal lesújtóbb, mintsem ne tűnnék föl erkölcstelenségnek, ha még most is mulatni tudnánk, s a katasztrófa úgy találna, mint a vigadó Pompejit és Herculanumot.«
E napon (március 4-én) volt az utolsó előadás, s azután jött a sötétség. Az »özönvíz«.
A halottak visszajöttek, élők holtakká lettek.
Káosz lett minden.
S e faalkotmány, a szegedi színház, ahol annyi jókedvű mosoly ragyogott, ahol annyi kacaj csengett csak az imént is, szomorú menedékhellyé vált. A páholyok menekülő családokkal teltek meg. Olyan volt ez, mint egy özönvízi bárka, meg volt benne az a garancia, hogy össze nem dőlhet.
Szétfutott a lakosság, amit eddig a színi direktor urak csak úgy tituláltak, hogy »t.c.publikum«; rom lett a város, csak itt-ott maradt meg egy-egy ház: mintha a »Halál« és a »Pusztulás« a vizitkártyáját hagyta volna hátra benne.
Ki hitte volna akkor, hogy az Úrnak ebben az esztendőjében itt még színielőadás lesz? !
Hogy újra fölharsog a muzsika, föllebben a kárpit, s festett nyomort s festett örömöket fog mutogatni a színpad vidám népe!
Festett nyomort az igazi nyomornak, festett örömöket az örömtelenségnek!
Kínos lesz ez, visszataszító lesz ez.
És íme egy varázsvessző…s elvész a sötét kép és keret, mintha csak gonosz lidércálom lett vón' minden a régiben van.
Talán semmi sem is volt igaz belőle.
Hiszen úgy van minden mint tegnap, a gázak, melyeket tegnap oltottak el, midőn Prielle »Caverletné«-ben befejezte végjelenetét, újra ragyognak, s Prielle Kornélia ismét ott áll a színpadon… még a toalettje is az. A tegnapi fehér ruha.
Milyen kellemes egymásután.
De jó hogy nem igaz, amit a két előadás »közben« álmodtunk!
…Hogy nem igaz, miszerint abban a páholyban hol ma az a szép rózsaszín ruhás asszony ült, egy holt gyermek feküdt nemrég kiterítve szegényes ravatalán… Egy vékony faggyúgyertya világítá a tágas kórházat.
…Hogy lent a földszinten, hol életvidor színházi közönség nyüzsög nevetkérőzve, zöldszínű posvány habjaiban békasereg dévajkodott azelőtt…
Semmi sem igaz. Mese az csak! Nem jó rágondolni sem…
Nini, a koszorú, mely most ereszkedik alá Prielle Kornélia lábaihoz, művészete méltánylatául…
Nem lehet az, hogy itt tenger lett volna; Hol termettek volna akkor e virágok?
Vagy hogy talán az a rege ismétlődik, hogy a költő megénekelte a felhőket, s másnap rózsák estek hó helyett.
Prielle jelenléte rózsákat csal a temetőkbe.
...................
Aradi úr nem mutatta be társulatát, mert ez csak az esetben történhetik, ha mint tervezve volt, egy kis operettet is előadat. Így az énekes személyzetről még fogalmunk sem lehet.
A mai előadás kellett, hogy ünnepélyes színezetű legyen, mert bizonyára nem jelentéktelen mozzanat, hogy Szegeden újra megnyílt a színház, s ezért teljesen indokolva van a Hymnusz, sőt még egy »prológ« sem lett volna tapintat nélküli.
A »Szigetvári vértanúk« azonban helytelenül volt választva, mert mint töredék kevés élvezetet nyújt, s egyetlenegy olyan momentumot sem, mely különösen illenék helyzetünkhöz. »Hős Pálffy«-t szerettük volna látni ez alkalommal.
Annál jobb azonban a »Szikra«, melyben Prielle Kornélia a szó szoros értelmében remekelt. Somogyi semmit sem rontott a nagyon nehéz szerepen, sőt voltak egyes mozzanatok, amelyeket szépen juttatott érvényre. Főhibája, hogy Raul alaptermészetét a könnyelműséget és szeleburdiságot nem emelte ki kellőleg.
A működő személyekről még ma nem szólunk.
A színház zsúfolásig megtelt közönséggel, mely Prielle Kornéliát ki még az éjjel visszatér Budapestre kiléptekor szűnni nem akaró viharos tapsokkal fogadta. A város színe-java volt ott. Az előkelő világ közül ott láttuk egy páholyban Tisza Lajos királyi biztost, egy másikban pedig Kende Kanut és Szemző Gyula képviselőket, a főispánt stb. Holnap a »Sárga csikót« adják.
