17. sz., január 22. [A »SZÉP GALATHEA«]

Full text search

17. sz., január 22.
[A »SZÉP GALATHEA«]
Post tot discrimina rerum – megint föllépett Erdélyi Marietta. De hogy odáig juthassunk, keresztül kellett gázolni előbb még a »Becsületszó«-n, melyben Erdélyi Marietta nővére, Gizella adta Rózsát.
Gyula bácsi a megmondhatója, hogy milyen kellemes kis leány Rózsa kisasszony a színdarabban, mi azonban csak azt jegyezhetjük meg, hogy Gizella k. a. kissé nehézkes e szerepben, bár nem lehet tőle elvitatni, hogy értelmesen, poénírozva és hatással játszott. A közönség élénken megtapsolta.
Ma Somogyi is szokatlanul jó volt. Sőt, akár hiszed, nyájas olvasó, akár nem hiszed, még Megyeri is.
*
Most pedig áttérhetünk a »Szép Galatheá«-ra. Olyan gyönyörű volt szobornak, hogy az ember sajnálta, mikor nővé változott át, s oly igéző volt nőnek, hogy kétségbeejtő volt látni átidomítását kőszoborrá.
Erdélyi Marietta kosztümje ebben a szerepben mesteri volt. A redőzet, a köpeny és a szoknya igazi párizsi remek.
Egész végig szépen énekelt s többször ragadta tapsra a közönséget. A kisasszony vendégszereplése az élvezeten kívül amit nyújt, még azonfölül is nagy nyereség. Betanítja a zenekart, mert tegnap is, mikor egyet-egyet dobbantott lábacskáival, ő vezette azt és nem a karmester.
*
Mellette, de már alantabb meg kell említenünk Tóth Ilkát, ki kellemes Ganyméd volt, s a »klasszis«-couplet-t megújráztatták vele. Mert hiába, Madách szerint: »az ember gyenge… gyenge«, s Erdélyi Marietta szilfid termete és költői lénye mellett jól esik egy kis próza is.
Mindig több ember olvassa az »Athenaeum nagy Naptárát«, mint Byron dalait.
S ezért tetszett sokaknak Tóth Ilka. Az éneke (bocsánat e szóért) szintén tetszett.
De csak a szemek által megvesztegetett füleknek.
*
Ha már elkövettem azt a hibát, hogy könyvekhez hasonlítottam a tegnapi szereplőket, vajon miféle könyv lehet akkor Makó ebben a bibliotékában?
Akkor Makó a »Borsszem Jankó aranyköpései«.
Ízetlen, durva, szellemtelen volt, s egészen a trágár bécsi Volkssängereiok mókázóihoz süllyedt. Elrontotta az egész szerepet, s rikító színeket kevert e szép gondolaton alapuló operettbe.
Ezért is nem volt meg annak a hatása, amit megérdemelne.
*
Végül még meg kell említenem Aradi legfelsőbb kéziratát, amit állítólag a súgóhoz intézett:
Kedves Beregi! Ezennel kinevezem önt statisztáim mellé, összes színtársulatommá.
Datum stb.
Aradi Gerő.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi