215. sz., szeptember 17. [BEKÖSZÖNTŐ]
215. sz., szeptember 17.
[BEKÖSZÖNTŐ]
[BEKÖSZÖNTŐ]
Innen-onnan már beköszön Aradi uram, s mint a múltkor mondottuk, a sok rekonstruktori ábrázatba vidám borotvált arcok vegyülnek. Megjönnek a szélrózsa minden irányából a Lear királyok, Ronow Agnesek, a színpad grandjai és hercegnői, küzdő hősök és szenvedő királynék.
Október 2-án elkezdődik a színi szezon a »Boccacció« című operettel – a régi rozzant színházban. E zordon, nyirkos, gyenge épületben, mely dacol az idők hatalmával, és még több jövő század is itt találja, nem nagy dicséretére egy hetvenezer lakossal bíró magyar városnak, melyben minden megújul, csak éppen a színház nem.
Értjük természetesen az épületet, melynek körülbelül annyi ura van, mint ahány gerendája, s mely mégis olyan silányul néz ki, mint az uratlan jószág. A telek ugyanis a kisdedóvó tulajdona a Nőegylet rendelkezése alatt, az épület a Hoffer építészé, használatra Aradi bírja, de ezzel meg a színi választmány parancsol – nemes Szeged városának fölügyelete alatt.
E sajátos viszonyok bénítólag hatnak a színészetre. De hogy is ne! A Nőegylet 500 frt-nyi bért kap évenkint és egy jutalomjátékot, a színigazgató meg idényenkint körülbelül 2400 frtot fizet. S mindez egy pajtáért!
Hogy milyen karban kell tartani az épületet, ezt nem szabályozza semmi a világon, sem a tulajdonosnak adott hatósági engedély, sem a színigazgató bérszerződése, ezért van annyira elhagyatva, kívül rongyosan, belül dísztelenül. A színpadon keresztül süvít a szél, az öltöző szobák valóságos vermek, díszlettárnak nincs hely, – bent a nézőtéren a padló besüllyedve, a székek elrongyosodva.
Mi azt hisszük, hogy a hatóság, mely elvégre főfelügyeletet gyakorol az egész színügy fölött, joggal avatkozhatnék be ez irányban is, – mert a színügy végre is nem az Aradi és Hoffer magándolga, hanem közügy, mely a közönség hozott áldozataihoz képest, kell, hogy arányban legyen kényelemben és díszben egyiránt.
Mint értesülünk, Hoffer tulajdonos megígérte a szükséges javításokat s az épület belseje újonnan festetik be, sőt a székek is kijavíttatnak – de mi ez még a tenger sima tükréhez?… mint mondani szokták.
Ami a színügy szellemi részét illeti, úgy látszik, Aradi úr okult tavalyi fölszólalásunkon s egész új ruha- és díszlettárt szerzett be, társulata is a vidék legjobb erőiből van szervezve – ha ugyan nem csal a hír, mint az már oly számtalanszor megesett.
