248. sz., október 22. »A NAGYZÁS HÓBORTJA«

Full text search

248. sz., október 22.
»A NAGYZÁS HÓBORTJA«
Megváltozott az idők viharos járása. Tavaly a páratlan szám volt az uralkodó planéta, most a páros számú bérlet. Erre jön a szép publikum.
Vagy hogy csak véletlen volt, amiért a »Nagyzás hóbortját« adták: s a szép nők szeretik magukat megnézni a tükörben.
Láthatta magát a darabban nem egy.
De azért ez a darab mégsem velencei tükör, hanem csak cseh üveg: metszette Rosen.
A derék Rosen, aki a bécsi burgereket olyan pompásan tudja mulattatni a tagadhatatlanul elég ügyesen szőtt epizódokkal és fordulatokkal, melyek nem elegendők ugyan arra, hogy darabjainak irodalmi értéket kölcsönözzenek, de igenis elegendők arra, hogy elevenekké tegyék azokat.
Ez a becsületes német darab is elég eleven, (ami, tekintve hogy német, nem csuda). Minden ember tisztára bolond benne, s minden helyzet erőltetett.
Azonban de gustibus non est disputandum, azért a publikumnak mégis tetszetős, mert eleget lehet rajta nevetni. Nevettek neki itt Szegeden is, s mert, mint mondottuk, szép női publikum volt, folytonosan lehet látni szép fogsorokat villogni, s egyes drasztikusabb kifejezésnél gyenge tejarcokat elpirosodni.
S ez volt az igazi színjáték.
Fönn a színpadon is jól játszottak, különösen Makó, ki Ringheim bankárt adta (mert bankár Rosen minden darabjában van) és Halmayné asszony, ki fiú-szerepében oly kedves és kitűnő volt, hogy a derék színésznő igazán megérdemli azt a gyors hódítást, melyet Szegeden tett, kiküzdvén magának Siposné asszony mellett az első helyet, mert Siposné asszony, mondanunk sem kell, ma is több volt, mint jó.
Az ő játéka néha bájos, sőt némely vonásában néha művészi is. Kár, hogy nem elég fiatal már arra, hogy a tökélyig vihesse. Mert amire oda ér szerepkörében – már akkor a mamákat »kell« adnia.
Miért is nem született valamivel későbben?
Azok közül, akik nem játszottak jól, Danter nyugalmazott őrnagy magaslik ki (mert nyugalmazott őrnagy is van minden német darabban, akinek az a force-a, hogy rettenetesen hadonász és kiabál), ezt Szeles ábrázolta, továbbá, kimagaslik Eugenia született Almond grófné, Nagyné K. Mari, aki jobban hasonlított egy trafik-üzlet érdemes tulajdonosnőjéhez, mint született Almond grófnéhoz. Vétek volna azonban kihagynom Abonyit is, aki még mai napig sem vágatta el a szalonfrakkját, hanem halálra üldözi vele a jó szegedieket, a berlini kabátokat, s ezzel keserves gyásznapjaikat juttatván eszükbe. Ez a nagy kabát lehetetlenné teszi rá nézve a maszkírozást és a sikert. Mert bizony úgy áll a dolog, hogy mint Sámsonnak a hajában volt az ereje, neki a hosszú szalonrokkban van a gyengesége. Eddig még mindég megbukott benne. Az egyetlen blúzos szerepe pedig az »Aszalai uram leányai«-ban teljesen bevált. Már én babonás vagyok az ilyenekre!
Epizódszerepnek derekasan sikerült még a Kövesié és kifogástalan játéka volt Zilahynak, de roppant kifogásolható macskaszínű nadrágja, melyre helyesen jegyezte meg egy szomszédom, hogy »no ezt a nadrágot alighanem könyvkötő csinálta«.
S ha csakugyan az csinálta, visszaveszem szavamat, mert mint könyvkötői ipari, remekmű.
Hát Kutasi Jankáról mit mondjak?
Őróla hallgatni annyi, mint nem akarni őt észrevenni, s ez neveletlenség.
Őróla szólni pedig annyi ebben a darabban, mint háttérbe helyezni őt. S ez gyöngédtelenség.
Kutasi Janka egy csinos, ügyes fiatal színésznő, akinek nagy pechje van.
Ha valamit jól csinál a darabban, biztos, hogy abban a szent percben összetörik valaki alatt a páholyban Aradi izmos székei közül egyik, s a reccsenés oda fordítja a közfigyelmet.
Ha valaki kezdeményezőleg meg akarja indítani egy-egy sikerültebb jelenete után a tapsvihart, pozitíve lehet venni, hogy hirtelen belejön a kezébe a görcs.
A kisasszonynak határozott malőrje van, igyekezetét nem méltatják annyira, mint ahogy megérdemelné, pedig látszik, hogy minden szerepét átgondolja, s szerepei is elejétől fogva olyan szerencsétlenek, hogy fényoldalait nem bírja bennük érvényesíteni, mert e szerepek (a Proletárokbanit kivéve) mind úgy vannak beillesztve a keretbe, hogy nem imponálhatnak. A hatás titka kifürkészhetetlen, de annyi bizonyos, hogy többször rejlik az mások gyöngeségében, mint az embernek önnön erejében. Másrészt pedig a külső körülményektől is nagyban függ.
Kutasi Janka pedig a saját szakmakörében mint drámaszende, egyike a legjobb vidéki erőknek; ami leginkább hiányzik játékában, az a melegség, az érzés közvetlensége, de talán éppen ezért ment sok más kiállhatatlan hibáktól, amikben az érdemes drámai szendék rendesen excellálnak, az álpátosztól és azon keserves siránkozástól, mely jóízlésű embert már mainapság kikerget a színházból.
Mert nagyot változott a világ.
Ősapáink és ősanyáink (isten nyugasztalja őket!) még azért jártak a gyialtrumba, hogy ott kedvükre kisírhassák magukat, s némelyik nénémasszony két-három zsebkendőt is vitt magával, s ha csuromvizesen nem hozta vissza, bizony nem is ért akkor az a darab egy szál petrezselyem gyökeret sem: de ma már szórakozni megy a színházba a publikum s akárhogy sír-rí is odafönn a deszkákon Báthori Mária, bizony nem hiszi el az ember. Peleskén is okosabb ember ma már a nótárius, hogysem fölszaladjon a színpadra gyilkosságokat megakadályozni.
Amivel pedig azt akarom mondani, hogy az ízlés változott, az érzelmeket nem szabad többé a maguk pongyolaságában mutatni a színpadon, hanem csak maszkírozni, s illetve esztétikailag fejezni ki.
No de térjünk vissza az esztétikáról – Kutasi Jankához. Mert neki kerítettem ezt a nagy feneket, figyelmeztetni akarva őt, hogy helyes úton van, s bizonyára még az is hasznára lesz, hogy olcsó sikerhez nem bírt jutni. Az rontja meg legjobban a tehetségeket.
Őbenne pedig az van: használja föl jó irányban. Az ő tere nem az operettek világa, hol buján terem a taps, nehéz út az övé, de annál értékesebb a siker. Többször vettem észre, hogy fogásokhoz folyamodik, a tetszés kiforszírozására. Erről szokjék le. Mondjon le arról, hogy tetszik, azért hogy igazán tetszhessen.
Ma meglehetősen játszott – de hát pechje volt, senki sem vette észre, még talán a vőlegénye sem.
Különben vigasztalja a kisasszonyt az a példabeszéd, hogy aki szerencsétlen a játékban, szerencsés a szerelemben.
Ez szól Somogyi Nellinek is, a szobaleánynak, aki egészen csinos volt ma, úgy hogy a közönség váltig leste, mikor csengeti már be megint Ringheim bankár.
Be is csengette sokszor, hanem (mit is várhatni egy ostoba bankártól) alig-alig váltott vele egy-két szót.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi