III. NINCS TÖBBÉ MELEGSÉG
III. NINCS TÖBBÉ MELEGSÉG
Erről a meleg társalgásról eszembe jut, hogy egy cukrász Budapesten forró kánikula idején hirdette aranyos betűkkel: »Nincs többé melegség«», mint ahogy Török patikárius szokta: hogy nincs többé köszvény, fogfájás vagy kopasz fej.
A jó Aradinál is kezd bizonyulni, hogy nincs többé melegség a világon.
Nem a játékról beszélek, hanem azon mérsékelt éghajlatról, melyet átélvez az ember három órán keresztül.
Szibériai levegő uralkodik odabenn. Az orrok viola színben játszanak. A fehér kezek a muffokban hemperegnek.
A szél besurran a páholyfolyosókba s ott az ajtócsapkodás valóságos orkánná növeli meg. Fölszakítja a páholyok ajtaját, s köröskörül sivít a teátrumon s játszik a nézők szögfürtjeivel.
Ha valahol üresen marad egy páholy, az a páholynyitogatónő családjai, kegyencei és ismerősei használatára bocsáttatik akképpen, hogy azok a folyosóról nézik a darabot, egy akkora nyílást hagyva a csikorgó ajtón, amelyen át befelé láthassanak.
Innen jönnek a hideg fuvallatok.
S ezek úgy rezegnek és hömpölyögnek az atomok között, mint valami bús sóhajtások.
Mintha a szerzők lelkei jönnének szellemruhában, hogy megsirassák darabjaikat.
Egyszóval fűteni kellene már, mert ki az ördögnek volna kedve dideregni járni valahová?
Ne sajnálja Aradi a fát – nehogy utolérje a fátum!
