295. sz., december 18. A KÓKLER

Full text search

295. sz., december 18.
A KÓKLER
Legelőször az »Utóirat« című szellemes, egyfölvonásos francia vígjáték került színre, amelyben Halmay és Siposné kitűnően játszottak.
Ez volt az öregebbek mulatsága.
Azután jött a gyerekeké. Kijött a lámpák elé a kókler, vagyis mint a színlap nevezi, a »világhírű« Caperta.
A kókler bácsi egy nagy hórihorgas ember, olyan impozáns fizonómiával, mint egy közös miniszter. De a kókler bácsi csak németül tudott explikálni, s a kis Jancsika és a szőke Micike hiába nyújtották ki fejecskéiket a páholyból s hiába figyeltek érdekfeszülten, bizony nem értettek egyetlen szót sem.
Pedig roppant érdekes és roppant nagy dolgokat beszélhetett, mert minden szem őrá volt fordítva a színházban, s az öregebb bácsik és nénik, kik a földszinten és a páholyokban ülnek, sokszor kacagták el magukat. Vajon mit nevethettek?
A mutatványokból nekik t. i. a gyerekeknek legmulatságosabb volt a papírbabák tánca, akik muzsikaszóra olyan szépen járták, mintha elevenek lettek volna. Nagyon jó kukker kellett ahhoz, hogy a babák két oldalán ki legyen vehető a színfalak közé kinyúló fekete zsinór.
A többi aztán nem ért semmit, kivévén az ördöngös cilinder kalap, amelyből a bűvész úr kiszedett egy boglya papírt, egy vaskalitkát kanári madárral, négy picike bőröndöt és a jó istenke tudná elősorolni, mit még? Vajon hogy fért be mind ez a sok jószág abba az egyetlen német kalapba?
Mi öregebbek már megtanultuk egyébből, hogy a német kalap alá még több minden is könnyen befér.
De legjobban egy körülmény nyugtalanította a gyermekeket, kik ma a közönség zömét képezték, s piros, vidám orcácskáik, kandi szemecskéik kellemes tarkaságot kölcsönöztek a nézőtérnek. Kis szíveiket az töltötte be remegéssel, hogy a színlapon meg volt ígérve, miszerint kettő a közönségből el fog tűnni.
Ez még magamat is megijesztett. Mert egyet én is féltettem a jelenlevőkből. Hátha éppen azt fogja eltüntetni az eszkamotőr. S ha jó gusztusa van, éppen azt fogja…
A gyermekek azonban a mamáikért remegtek. De jó szerencse – a kókler bácsi ijesztgetése nem volt valami nagyon komoly dolog.
Egy nagy rece-fice sifonért hoztak a színpadra, amelyet kinyitván Caperta uram, senkit sem láttunk benne s íme, midőn újra becsukta, meg kinyitotta, egy kis leányka jött ki belőle, majd ismét becsukta és kinyitotta s most már egy szép kisasszony lépett ki abból, utána egy fiatal úr, egyszóval a bűvész bácsinak olyan sifonérja van, amelyekből annyi ember jön ki, ahány akar. Ki ne szeretne bírni egy ilyen bűvész-szekrényt, amelyből azt a kisasszonyt eszkamotőrözné ki, amelyik neki tetszik?
A közönségből akadt is két kíváncsi, aki bement a szekrénybe, s ott, szintén optikai csalódáson alapul a dolog, el is tűnt. De Caperta uram csakhamar ismét megkereste őket.
A színház majdnem a zsúfolásig megtelt e bolondságra, mely nem sokat ér, s melyet kár ma megint ismételni.
Aradi úr, mint halljuk, nem is akarta megengedni, de a közönség egy része, mely már délelőtt váltotta jegyeit, határozottan követelte.
*
Holnap a »Kis herceg« bérletszünetben. Hétfőn pedig Liedl jeles zongoraművész hangversenye.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi