ÚJSZEGED PUSZTULÁSA

Full text search

ÚJSZEGED PUSZTULÁSA
Én írtam a »Szeged pusztulását«: megírom Újszegedét is. A mi kedves Újszegedünkét, sok kellemes órának emlékeztetőjét.
Jankovich Miklós mellett nem szeretek ügyvédeskedni, de meg kell adni, amit ő maga is szerényen beismer, hogy a pusztítás művéhez neki van a legnagyobb talentuma.
Az ő sorsa a pusztítás. S e fátumnak férfiasan engedelmeskedik. Elpusztította az utcákat, el fogja pusztítani, szétrobbantja a várat, s hogy azalatt is legyen valami pusztítani valója, irtja a szegedi parkot.
Igazi kéjjel nézi, mint dől ki a fa fa után, hogy fekszik végig a sárga füvön sugár derekával, kusza ágaival: még ott a fészek nyoma a gallyak között. Picike madarak, akik itt születtek, vajon hol röpülnek?
Úgy néz ki a liget eleje, mint egy irtott erdő. Hol büszke sudarú fák a felhőket csókolgatták, a napsugarat elfogták, hol a lombok édes titkokról suttogtak, hol a haragos zöld falevelek árnyéka táncot járt a selyem füvön – ott most már nincsen egyéb semmi, csak a Hatairy mérnök fehér-vörös karói.
Vagy egy-egy törzse a kivágott fának. A törzsök áll ott, amint a fűrész kettészelte, az évek sora különböző színmű karikában fölismerhető a fa húsán, amit a kéreg eddig gondosan letakart.
A fa dereka külön van elterülve. A közepe táján két beforrt betű. T. B. Kinek a betűi lehetnek? Ki véshette ide? Alkalmasint valami szerelmes örökítette meg ideálja kezdőbetűit, hogy azok halhatatlanok legyenek s túléljék a nemzedéket.
Szegény betűk! A szerelmet talán túlélték – de korán fognak elenyészni valamelyik kályha gyomrában!
És mégis boldog betűk! Tűz lesz belőlük, ami a szerelemből szokott lenni, aztán hamu, ami a tűzből szokott lenni!
Ami a törzsök sorsa, az a fák koronájáé is. Mennyi összetört korona! Milyen forradalmi látvány.
A bozót lett most a legmagasabb, mert mind kivágták a nagyobbakat. – Milyen találó kép lett volna ez valamikor valamire, nem valami nagyon régen.
Lassankint a tuskókat is ki fogják vájni a földből (ezeket tűrik legtovább), aztán nyoma sem lesz többé, hogy itt valami erdő volt. A föld hímes füvét letapossák, beszórják majd kaviccsal, s nehéz furmányos szekerek fognak erre döcögni két év múlva, hol apró lábacskák lépdegéltek begyesen s hol a lábnyomokon piros, vagy fehér virágok bújtak ki a földből. Mintha az a sok édes, majd fájó érzés, ami itt született, élt és elhalt, mind megfogamzott volna.
Ott jobbra a tánchely, a »malom«, elhagyottan, pusztán áll. Terpsichore búsan rezegteti kiterjesztett szárnyát fölötte.
Az árvíz elvitte a házakat, fölépítették.
A kisajátítás elvitte az apai tűzhelyeket. Újakat alapítottak.
A hídépítés elviszi a fiatalkori emlékeket. S ezt nem lehet mál kipótolni semmivel.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi