A HÉT TÖRTÉNETE [I.]

Full text search

A HÉT TÖRTÉNETE [I.]
Azt énekli Petőfi: »Új esztendő! patvarba új, mindössze is csak fejelés.«
Bizony nem sokat várhatunk, mert nincs ugrás a természetben.
Mindamellett adja isten, hogy oda jegyezzük föl a jelen kezdődő évet, hol boldog éveink följegyezve vannak.
A hét történetét lévén hivatva följegyezni, el nem hallgathatom, hogy az nem a legjobb auspiciumok között indul meg, a hó mindenütt nagy, különösen nagy Erdélyben, a félni lehet, hogy olvadáskor ismét sok bajt fog okozni a Maros…
Ünnep ünnepet ért egy hét óta. S bár dúsan terített asztal csak kevés helyen várta a családot, nem úgy, mint egyébkor, hála istennek, ínséget nem lehetett konstatálni sehol sem.
Jó szívós faj ez a szegedi nép. Tud tűrni, szenvedni egy jobb jövő reményében. S ha csalódik is, olyan mint Anteus volt, akit ha földhöz vágtak, még erősebbnek kelt föl onnan…
Csakhogy a hitrege is csak azt említi, hogy Anteust egyszer ütötték a földhöz. Ki tudja, föl bírt volna-e kelni még másodszor is?
*
A köszöntések és újévi üdvözletek, valamint különféle borravalók napja volt. Különösen kicseréltettek a vizitkártyák, s volt divatja a »buék« betűknek. A királyi biztosnak már dikciók is jutottak, sőt a főispánnak is, ki most kapta a régen emlegetett albumot.
De hát a dikciókról és a köszöntésekről már rég megmondta egy bölcs, hogy üres levegő. S éppen azért vajmi kevés anyagot nyújtanak a tárcaírónak.
Ez udvariassági formához, mely a m. kir. postahivatalnak oly tetemes hasznot okoz, semmi köze a szívnek és érzelmeknek.
És mégis ez udvariasság bár nem kötelez, nem jogosít semmire, s egy családból származik a pardonnal, a hölgyek zsebkendőinek fölemelésével, s a »kérek egy kis tüzet«-tel, olyan kötelesség, melyre kötelezve nem vagyunk, s melyet elmulasztani mégsem szabad.
Szokás, melyről leszokni igyekszünk, s nem lehet, tartozás, mellyel nem tartozunk, – s jókívánság, mely a hasból jön.
E szerencsekívánatoknak három válfaja van.
Az első, melyet készpénzen kell megfizetni, ilyen a levélhordó, a pincérek, a páholynyitogató sat.
Az, melyet a jövő reményében kapunk, mert az illető viszonya hozzánk nem olyan, hogy az ajándékot optima forma kezébe olvasva elfogadhatná.
A harmadik fajta szerencsekívánás fölöttébb ritka, s ma már inkább csak elvben létezik, s ez az, melyet a múltakért kapunk elismerésül.
Az új évet, bár a festők mosolygó, rózsás arcú gyermeknek festik, hófehér szárnyakkal, bodros szőke fővel, mégiscsak jobban hasonlít vén asszonynak[!], ki irigyen tolja el a másikat, hogy ő ülhessen helyébe, s uralkodásának első napját azzal kezdi, hogy az embereknek egy nagy részét majdnem kipusztítja. Különös foga van agglegények[re] s egyáltalán azokra, kik coelibatusban élnek. Ezektől elszedik az adót a pincérek, kapusok, városi hajdúk, levélhordók s megannyi más halandó, kiknek szolgálatairól csak az év első napján veszünk tudomást.
S nem kényünk-kedvünkre bízott adó, hanem obligát követelés, melyet, jaj annak, aki le nem róv. Aki megfeledkezik róla, egy egész esztendei kínszenvedést nyer vele. – Ez elől nincs menekülés.
Nem kést forgatnak meg szívedben, de szúnyogcsípésekkel üldöznek halálra. Vogelfrei az ember egy évig. A leveleket egy nappal később kapja, a házmester a legzordabb téli időben egy óráig várakoztatja künn, ruháját, csizmáját porosan, sárosan hozza be reggelenkint a szolga, az ételt kihűlve, az italt állottan a pincér.
Mit van mit tenni; a jövő borzalmait meg kell váltani a jelen föláldozásával.
Még rosszabb a második kategória: a jövő reményében gratulálók, kiknek rejtélyes szemeitől, hol be van írva, hogy valamit kívánnak, válnak tőled, izgatott leszel, mert nem bírod kitalálni a rejtélyt. Mint megannyi éhes hiéna vonul el előtted a sok üdvözlet és nem tudod osztályozni, melyik kívánja húsodat, s melyik a véredet.
A harmadik sorozatról nem érdemes beszélni sem, mert az már csak elvben, s különös ritkaságképp létezik.
Vannak egyes öreg diurnisták, kik neked köszönik, hogy élnek, s ezért hálával viseltetnek. Hiszen te pártoltad, te segítetted be állásukba. Neked köszönhetik, hogy kenyeret esznek.
Ezek fölmennek kopottas fekete ruhájukban, fekete nyakkendővel, s elérzékenyülve kívánnak minden jót.
Te közönyösen fúvod regaliád füstjét s megkínálod az öreget is eggyel. Ő örömkönnyek közt dugja zsebre a drága kincset s otthon eldicsekszik vele, hogy ezt kitől kapta. Nem is szívja előbb ki, mint az »anyjuk« születésnapján.
S akinek ilyenek kívánnak boldog újévet, az érdemli meg a boldog újévet legjobban.
*
Eseményekben szegény hét volt – de örömökben talán ellenkezőleg, mert a családi tűzhelyek megnépesültek, s boldogságtól ragyog sok arc, melyet a köznapi foglalatosság annyira elvon máskor szerető szemek mosolya elől.
Szomorúság csak a Korcsolya-Egylet tagjait érte, mert a jégpálya olvadásnak indult, s hol máskor szép leányok és ifjak egész serege élénkíté a tért, – most úgy áll ott a pálya, mint egy nagy temető, hol annyi még el nem mondott, de elmondandó édes bók (s köztük talán szerelmi nyilatkozat is) s hozzá annyi jól eltöltendő óra van eltemetve.
Ripacsos, gödrös lett az érdekes jégmező… s alighanem rút pocsolyává válik nemsokára.
Ez volt a fehér karácsony egyetlen fekete cselekedete.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi