140. sz., június 19. A MAGYAR IRODALOM

Full text search

140. sz., június 19.
A MAGYAR IRODALOM
A múlt gazdag volt nagy férfiakban: az ifjú Magyarországban csoda módra termettek a lángelmék, Vörösmarty, Széchenyi, Petőfi, Arany, Kossuth, Jókai, Deák támadtak, egyik nagyobb, mint a másik. A lángelmék fénye borította a hármas bérc hazáját, s az irodalom, mely mostoha gyermeke volt előbb a nemzetnek, melyet csak híréből ismert, nagy lett, a nagy szellemek fölébresztették a közérdekeltséget iránta, mert a nagy fény bevilágított a legsötétebb, legridegebb zugokba is. Igenis, az irodalom felköltötte a közérdekeltséget. Dicsőség, divat lett annak az ápolása. A mostohagyermek csodálatos módon nőtt, mintha mindazt, mit eddig elmulasztott, kipótolni akarná.
De a nagy szellemek nem örökkévalók, mint műveik. Egyenkint tűntek le a sírba, s helyettük nem támadtak újabbak. A zászlók gyöngébb kezekbe kerültek, s a közérdekeltség nagyon megfogyatkozott e zászlók ellen, kivált azon egy ellen, mely az irodalmat képviseli.
Az emberek csak az erősek iránt vonzódnak, pedig a gyengébbeknek van nagyobb szüksége a ragaszkodásukra. A közérdeklődésnek, mely a fényes nevek után indult el eleinte, át kellett volna szállania ezek kihaltával a zászlóra.
Fájdalom, nem így történt, a gyors haladás, mellyel Magyarország mint egy hatalmas ugrással előretaszította magát, hogy arra a nívóra állhasson, melyen Európa más művelt államai, megbosszulta magát, mert útközben meg kellett állania, mert az Atlaszok, akik vállukon emelték az óriási terhet, kihaltak: szomorú visszaesés következett, a virágzásnak indult szépirodalom csenevészedni kezdett, a nagyok nyomdokait muhar, gaz verte föl…
De hát a közönség hova lett? Elvonult ő, aki eddig üstökös csillagok járását nézte, nem tuda gyönyörködni apró csillagok halványabb fényében – a természetellenesen gyors haladás okozta ezt, mert igen jól mondja Thiers: hogy »üdvös csak a lassú haladás lehet, mindennap egy lépést tenni a cél felé, és sohasem akarni egyetlen merész ugrással érni oda«. A lassú haladás iránt elvesztette a nemzet érzékét, majd türelmét, s közömbös lett az irodalom iránt.
Pedig az nem jól[!] van így: az óriások hadd hozzák össze a nagy köveket az épülethez, de becsüljék meg azokat is, kik a kis tégladarabokat egymás fölébe rakják, mert a ház a kettőbül együtt épül.
Jókai, e nagyok egyik élő legnagyobbja, visszasírt a múlt után… Ő, aki látta, hogy a nagy írók szülik a közönséget, zseniálisan megfordítja az igazságot, s kimondja, hogy a nagy közönség pedig szüli az írókat.
S ebben talán igaza lehet.
Megindította a mozgalmat. Nem is hitték, hogy sikerüljön. Elviselt jelszó már az az »irodalom«. A pusztában elvesző hang lesz itt minden buzdítás.
De nem az lett. Hála Istennek vannak még lelkes hazafiak, kiknek szívén fekszik a nemzeti haladás e fontos tényezője.
Tegnap összejött tekintélyes férfiakból az értekezlet, gróf Karácsonyi Guidó elnöklete alatt, mely végre is fölkarolta lelkesen a magyar szépirodalom terjesztését, – kimondván, hogy anyagi áldozatokra is kész.
Megtörtént az első elhatározó lépés, de ez nem elég, ez csak a kezdete, s az élő ige csak úgy fog testté válni, ha az összes olvasó közönség átérti és átérzi az irodalmi bajokat, s minden ember tehetségéhez képest hozzájárul az irodalom fölvirágoztatásához.
Jókai az irodalmi bajok, a pangás legfőbb okául azt fejtette ki, hogy a házaló könyvkereskedők ingyen szerzett német és francia, sokszor selejtes szépirodalmi munkákkal árasztják el a magyar közönséget, az eredeti magyar művek tehát ez oknál fogva nem kapnak vevőt. E léha férckiadmányok kiszorítása a föladat.
De e föladat megoldásában megoszlik a teher az írók, kiadók és a közönség közt, mert nem elég az, hogy nemesebb irányú művekkel szorítsuk ki a selejteseket, ez leginkább a közönségtől függ, mely ez ideig nem sokat törődik irodalmi értékekkel és iránnyal. A közönségnek magának kell áthatva lenni azon érzelmektől, mely a csütörtöki értekezletet vezette, s akkor, csakis akkor fog sikerülni teljesen a nemes szándék, melynek szószólójává lenni minden becsületes magyar embernek kötelessége.
Bár ezt tenné mindenki, midőn könyvet venni, vagy folyóiratot hozatni akar, hogy kikérné tanácsát olyan embereknek, ki azon magaslaton áll [!], hogy a nyomtatott termékek értékét ismeri.
S ha ezt tenné minden ember, egyszerre ki lenne gyógyítva, hála istennek, minden baj, mert vagyunk már elegen Magyarországon, akik olvasunk, de nem vagyunk elegen a válogatósak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi