EGY NEGYVEN ÉVES PÁLYA
EGY NEGYVEN ÉVES PÁLYA
(Prielle Kornália jubileuma)
Prielle Kornéliának, a hasonlíthatlan művésznőnek negyven éves jubileumát most üli meg kies, szűkebb hazája: a bérces Mármaros megye s a még szűkebb M.-Sziget.
De Prielle Kornéliát nem hagyhatjuk egy napra sem, hogy őt valaki kizárólag bírja. Az egész ország odatolakodik az ünneplő városkához s részt kér az ünnepből.
A pécsi püspök előtt egyszer valaki így szólt: »Nem találkozott excellenciád Pesten Vörösmartyval?«
– Tegye hozzá, barátom, a Mihályt is, mert annak az úrnak az egész neve az egész titulusa.
Nagy cím. Prielle Kornélia is elérte. Csakhogy ellenkezőleg.
Őróla csak annyit kell mondani, hogy: »Kornélia«.
S az egész ország megérti, kiről van szó.
Neki a fél neve az egész titulusa.
Pedig még ezelőtt negyven évvel Tónikának nevezték a szigeti szíjgyártó kis leánykáját.
*
Negyven év előtt lépett fel először mármarosi műkedvelőkkel.
Egy kisleányra volt szükség a Géniusz szerepében, s senki sem akadt, aki személyesíthetné. Végre a kis Tónika ajánlkozott, s bár kétkedőleg rázták fejüket az úri dámák, hogy ez a szíjgyártógyermeke kellő gráciát tudhasson kifejteni, teljesen sikerült neki a szerep, s túltett az öreg műkedvelőkön is.
Mindenki el volt ragadtatva, s azóta a kis Tóni »kedvenc« lett a városban.
S folyton kedvenc azóta negyven hosszú esztendőn keresztül egész a mai napig.
*
A színészi pályára Tóth István színigazgató biztatta s csábította el szülei akaratának ellenére, s a kis Tóni (ki bérmáló nevét, a Kornéliát vette föl) csakhamar a legjobb vidéki erők közt találtatott, bár tagadhatlan, hogy feslő hajadon éveiben neki is sok nélkülözést kellett kiállani, mert a vidéki színészet mindig azzal jár.
A forradalom után, mikor a politika mezeje megközelíthetlenné lett, s az összes nemzeti figyelem az irodalom és művészet felé fordult, Kornélia sem maradott észrevétlenül, annál is inkább, mert már akkor egész Erdély bálványozta.
Pestre jött a Nemzeti Színházhoz, de nem tudott még állandóan itt maradni, meg elment, meg visszajött, míg végre a hatvanas évek elejétől kezdve állandóan megmaradt a Nemzeti Színház tagjának, s az lesz már egész élte fogytáig, mert ővele szemben megérdemelt kivételt tett az igazgatóság: hétezer forint évi díjjal egész élte fogytáig szerződtette.
Nem kisebb kitüntetés ez, mint a nagy államférfiaké, kiknek a parlamentek szavaznak meg évdíjakat és nemzeti ajándékokat.
*
Prielle Kornélia művészetéről fölösleges beszélni. Mindenki ösmeri azt.
Ő kitalálta a titkot: örökifjúnak s érdekesnek maradni s mindenekfölött veszedelmesnek.
Örökifjú azért, mert nem hanyatlik a művészetben, hanem – ha az ugyan még lehetséges – folytonosan tökéletesebb lesz.
Veszedelmes azért, mert őtőle tanulnak hölgyeink csábítók és elegánsak lenni, és… őtőle tanulnak öltözködni.
Egy francia író, midőn őt játszani látta, így szólott:
»Nem értem az önök nyelvét és azt az asszonyt mégis értem.«
Egy magyar író pedig látván, hogy kissé gyenge darabjából mit tudott a művésznő csinálni, így kiáltott fel:
»Kezdem magamat nem érteni.«
S ez jobban magyarázza meg köteteknél az ő művészete magaslatát.
Negyven éve gyönyörködteti az országot… bárcsak elejéről kezdhetné.
