VIII. VÉGH JÁNOS

Full text search

VIII. VÉGH JÁNOS
Egyszer (valamikor nagyon régen, talán nem is igaz már azóta) egy nagyon örvendetes esemény érte a dicsőségesen uralkodó házat, s el lőn rendelve, hogy minden templomban ünnepélyes hálaadás tétessék az Úrnak.
Egy jámbor kálvinista pap (Végh Jánosnak az öregapja) sokáig nem akart hallani erről a dologról, de mikor állásvesztés terhe alatt újból ráparancsolták, mégis föllépett a szószékre s kezdé:
Felsőbb rendeletre könyörgöm hozzád, Úristen, hogy…
Ilyen felsőbb rendeletre összpontosul a budaiak bizalma Végh Jánosban.
Húsz esztendeje lakik már Óbudán a kapások közt s mint ügyvéd ő árvereztette el a szőlőiket.
De hát a pillék is a gyertya lángjába szeretnek röpülni…
Végh Jancsi bácsi különben becsületes ember, és senki sem tud rá semmi rosszat, az igaz, hogy jót még úgy sem tud.
Mindig Tiszával tartott – beszélik azon korcsmában, ahol a naponkinti kriglit megissza –, mert a világ sohasem törődött azzal, hogy kivel tart Végh János.
III. Richárd azt mondta: »Egy országot egy lóért!«
A budaiak megfordítva mondják, Véghet ígérik – Országhért? Nem: – Országh helyett.
Apró, piciny emberke. Nincs benne semmi ellenmondás. T. i. semmi aránytalanság, aminő Nagy Sándorban vagy Thiersben volt.
Alacsony állásból minden érdem nélkül emelkedik a parlamentbe. Az ember szinte hajlandó volna ezt tőle megirigyelni, ha nem jutna eszébe, hogy iszen megfontolva a dolgot, ő tulajdonképpen csak budai követ lesz.
Az pedig nem nagy hivatal.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi