A MÉZESHETEK

Full text search

A MÉZESHETEK
(Eredeti képünk magyarázatául)
Mint ahogy az ember azért ebédel, hogy a fekete kávé jól essék, minden jel azt mutatja, hogy körülbelül a mézeshetek kedvéért házasodunk.
A mézeshetek olyan édesek, mint a félig reménytelen szerelem. Nem, olyan édesek mégsem! Mert ahol már tényekkel állunk szemben, ott megszűnik az egzaltáció. Egy csinos fiatal feleség pedig már tény, s a tényekkel számolunk, megnyugszunk bennök és azt hisszük, hogy annak úgy kellett történni. Nincs benne semmi rendkívüli.
Hanem hát egy fiatal menyecske olyan tény, amelyik könnyen von maga után más tényeket – amik a mézeshetek után sok keserű esztendőt okozhatnak.
Képünkön is, úgy látszik, egy ilyen tény fojtatik el mégpedig a csírájában.
A »Nelli«-nek van egy unokabátyja a hadseregnél. Nagyon jó, kedves fiú. Ez már egyszer bizonyos dolog. A Nelli tetszett is neki, mindig vele táncolta a cotillont, hanem hát el nem vette feleségül, de nem is férjnek való fiú a Miklós. Hiszen bohó gyerek még, aki semmit sem vesz komolyan. Semmit és senkit, a Nellit se, – még talán azt se, hogy Nelli férjhez ment. Pedig Nellinek, amikor férjhez ment, ott volt a férjhezmenési indokai lajstromában mindjárt a legelöl, hogy »hadd bosszankodjék Miklós!«
Bosszankodott-e valóban, nem tudhatni, de az áll, hogy Nellit még most is kellemesnek találja, mert amióta hazajött szabadságra, minden délután ellátogat a fiatal menyecskéhez, mikor a kis férjecske a büróban van.
Miről csevegnek együtt? Istenem, hiszen annyi beszélnivalójuk van a gyermekkori játszótársaknak! Az emlékek egészen ellágyítják a Nelli szívét, s ilyenkor szinte szereti azt a bolondos Miklóst. Most, hogy már harmadnapja nem volt, egészen nyugtalan miatta… Persze, persze kicsit kegyetlenül bánt vele, mikor Miklós átkarolta, gorombán kisiklott a kezeiből s beszaladt, bezárkózott a hálószobájába.
Eleinte mérges is volt, de most két nap óta megbocsátott neki s ma egy levélkét írt számára, melyben látogatását kéri. De mi nem történt? Mikor éppen írja a levelet gyanútlanul, nyugodtan, egyszerre megnyílik az ajtó nesztelenül, és belép váratlanul Gábor. Sohase szokta pedig ily korán ott hagyni a hivatalt.
– Mit írsz, kis feleség? – kérdé Gábor.
Nelli arca lángba borult, majd elsápadt és elkezdett reszketni.
– Semmit, semmit – s gépiesen nyúlt a levél után…
De Gábor gyorsabb volt s utána kapott a levélnek.
– Nelli, mi volt ez? – kérdé mogorván. – Te reszketsz… te bűnös vagy, Nelli.
– Jaj, ne olvasd, kérlek, ne olvasd.
– De bizony olvasom.
– Meghalok, megölöm magam, a Dunába ugrom, ha elolvasod.
Gábor gondolkozott egy percig: sötét volt a homloka nagyon, s reszketett az ő keze is, amelyben a levelet tartotta.
– Jól van tehát, ez egyszer nem akarom tudni, összetépem.
És tépni kezdte a levelet. Az apró papírkockák lassan hullottak a padozatra. A kis menyecske bűnbánólag és hálával hajtotta fejét férje vállára, fogadást téve magában, hogy soha, de soha többé nem fog írni illatos levelet senkinek.
Vajon meg fogja-e tartani? Vagy az a »soha« csak egy nap őnála is, mint ahogy az a többi asszonyok szótárában?

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi