EGY NAGY EMBER ÖNMAGÁRÓL

Full text search

EGY NAGY EMBER ÖNMAGÁRÓL
(Bárány Ignác)
Sok nevetséges dolog van a világon, de annál, amit én most elmondok, nem sok.[!]
Lészen pedig szó Bárány Ignácról.
Ki az a Bárány Ignác? – fogják kérdezni az olvasók.
Hogy Bárány, az még hagyján… de hogy Ignác is még e mellett!
Pedig az igazi név, nem olyan valami kikomponált ember, valóságos eleven létező egyéniség. Vérből és húsból (hogy pontosan mennyiből, majd kitudódik).
Lakik pedig Csáktornyán s ott a tanítóképezde igazgatója.
*
De hát mi közünk nekünk jámbor és máskülönben derék iskolai igazgatókhoz? Hát illik az, ezeket az urakat, ezeket a szelíd, csendes embereket kirántani a pódiumra s keserűséget okozni nekik?
Hja, Clio nem arisztokrata! S ott veszi a nagy eseményeket, ahol találja.
S ha az ostor van a kezében s nem az aranyplajbász, akkor sem tehet ő róla, hogy nem mindég csak Kemény Gábor vagy Trefort Ágost csinálja a komikus ügyetlenségeket, amiket szidni lehet, hanem kis emberek is tesznek néha olyan bolondot – amit méltó az annalékba följegyezni.
*
Hát úgy esett ez az eset, hogy van egy »Magyar Paedagógiai Szemle« című folyóirat. (Tanügyi havi közlöny. Szerkeszti és kiadja Budapesten: Rill József.)
E szemle tanügyi cikkek közlése mellett még azzal is foglalkozik, hogy a kiválóbb tanférfiak arcképét közli, olyaténképpen, hogy az illető tanférfiak maguk írják meg hozzá a saját nevük alatt az életrajzokat.
Nos, ebben még nem volna semmi gáncsolni való.
Mert ezt csinálják a franciák, sőt még a németek is. Egy-egy író maga írja meg szellemes, elmés modorban az életrajzát…
Persze komoly tanférfiaknál az egy kissé furcsán veszi ki magát.
Hanem hát az sem valami különös nagy baj.
*
A legutóbbi füzetben a »Bárány Ignác« ünnepies arcképe van csatolva a füzethez. Ott látható a derék férfiú lelke külső burkolatának egész mivoltában, kevély magatartással, mint Hannibál, mikoron átkelt az Alpeseken.
A képhez maga írta ő is az életrajzot. De hát ez sem volna még nagy baj.
Az életrajz nyolc nagy hasábra terjed. (Hja, hát ki tehet arról, hogy annyi sok mindenféle nevezetes dolog történt meg a világon Bárány Ignáccal?)
A szerkesztő a következő jegyzettel kíséri:
»Bárány Ignác önéletírását oly tanulságosnak tartottuk, hogy feleslegesnek véltük elvi bevezetést írni hozzá.« Szerk.
*
És itt van aztán a nagy baj – a nagy elvi eltérés köztünk és a szerkesztő úr között.
Mert mi is tanulságosnak tartjuk a Bárány úr önéletrajzát – csakhogy olyan tanulságosnak, hogy nemcsak bevezetést írunk hozzá, de epilógot is.
*
Hogy pedig ezt tehessük, előbb az életrajzból kell adnunk – pars pro toto – egy kis ízlelőt szóról szóra a következőkben:
»Testem könnyű (58–60 klgr.), termetem középszerű (171.5 cm), szemem zöldeskék, hajam és szakállam lágy, barna. Rövidlátó vagyok s 25 év óta hordok szemüveget, melynek segélyével meglehetősen éles látásom van, s tekintetemnek átható ereje tanítványaim irányában teljesen érvényre emelkedik. Nincsen valami kiváló tehetségem, de mélyreható elmével, mély érzéssel, gyors felfogással, szilárd elhatározással, erős akarattal és kitartással áldott meg Isten. Kedélyem nem nélkülözi a humort, az iskolában mégis sokszor ráncolom össze homlokomat. Tanítványaim és filantróp pedagógusok túlszigorúnak tartanak; de a szigorú igazságosságot, következetességet nem tagadhatják meg tőlem. Legjobban bosszant, ha hivatásnélküli, korlátolt elméjű, vagy ha nyegle, hanyag ifjakkal van dolgom; mert a tanítói állást szentélynek tekintem, melytől a méltatlanokat lángostorral szeretném távol tartani. Mint pedagógus az eklekticizmusra, mint hazafi a mérsékelt liberalizmusra hajlom. A szélsőségeknek semmiben sem vagyok barátja.
Csáktornyán, 1882. február 14-én. Bárány Ignác.«
 
*
Nos, kérem, hogy tetszik kegyeteknek, nyájas olvasóim és olvasónőim, Bárány Ignác úr?
Ugye alaposan megösmerték őt?
Milyen szerencsés lesz az utókor, hogy tudni fogja szögrül végről milyen volt ő, tetőtől talpig.
Eddig, fájdalom, Julius Caesarról, Macedoniai Sándorról, I. Napoleonról, Shakespeare-ről s több ilyen Bárány Ignác-féle kaliberű emberről nem maradt fenn: hány kilogrammot nyomtak.
Őróla tudni fogják az unokák.
S valamint előttünk áll Homerus nyomán a »glaükopis Athéne«: úgy fogják suttogni kegyeletteljesen a jövendő generációk:?
A zöldes-kékszemű Bárány Ignác!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi