TISZA KÁLMÁN ÉS A GYEREKEK

Full text search

TISZA KÁLMÁN ÉS A GYEREKEK
Hiteles fültanútól hallottuk ezt a kedélyes történetet, mely Tisza Kálmánt a gyerekek közt tünteti fel.
Ha Tisza Kálmánt esténkint bizalmas barátjai közül látogatja meg valaki, egyszóval ha társaság nincs, a kis Lajosnak, legkisebb fiának is szabad benn lennie, sőt némelykor a nagyobb gyerek-pajtásainak is, akik aztán, ha megunták a játékot, figyelemmel hallgatják, hogy a bácsik miről beszélnek.
Hát a bácsik néha veszekesznek is. A politikusok is olyanok, mint a csizmadiák, ha mulatni akarnak, akkor is örökké a csizmacsinálás művészetéről beszélnek. A politikusok még amolyanabbak, nappal professzióból politizálnak, este pedig mulatságból.
Csakhogy különbség van a diskurzus közt, mely a fórumon mondatik, s aközt, mely a tea mellett fakad ki a hazafiból.
Van rá eset, hogy még a nyilvános mameluk is tűzbe jön privát-körben s ellenzékivé lészen. Csakhogy aztán reggelre kialussza.
A miniszterelnöknek egy napon ellenzéki vendége volt este, s a két jó barát a tea után, mint ahogy két cívis elkezd olyankor piquettírozni, nekieredtek kettesben a disputának a bosnyák okkupáció tárgyában. Tisza kifejtette, hogy mi minden jó származik ebből, X. úr ellenben eleven színekkel festette le a haza veszedelmét, néhol egész költővé emelkedve a színezésben.
Argumentum argumentumot, tromf tromfot követett.
A gyerekek érdeklődve hallgatták, s mikor X. úr leírta nagy pátosszal, hogy fognak majd itt csattogni a kozák lovak patkói apáink sírja fölött, még el is pityeredtek. Olyan volt nekik e vita, mint egy kísérteties történet, félénken bújtak össze, mind együtt volt a négy-öt szőke fejecske.
Mikor aztán X. bácsi eltávozott, hát a legnagyobbik lányka így szólt Kálmán bácsihoz:
– Hát igazán úgy lesz az, ahogy X. bácsi mondta? Beszélje el nekünk, Kálmán bácsi. Hát minek akkor maguknak az a Bosznia?
A gyerekek mind ráestek a miniszterelnökre, hogy kikérdezzék, melyiküknek volt igaza, olyan nagy baj, vagy olyan nagy boldogság lesz-e abból, amit ők maguk közt úgy neveznek, hogy »okkupáció«?
Tisza Kálmán magára gyűjtötte a kicsinyeket, kik közt egy-két nagyobbacska is volt már, s így kezdte beszédét.
– Hiába magyaráznám nektek szegről-végről a dolgot. Hanem el fogom nektek ahelyett beszélni, hogy járt az egyszeri kálvinista és katolikus pap.
– Halljuk, halljuk!
A »halljuk«-tól megrezzent Tisza Kálmán, azt hitte egy másodpercig, hogy a »Ház«-ban van, csak mikor látta, hogy a familia üli körül, mosolyodott ki ismét az ábrázata.
– Hát a két pap örökösen arról disputált, hogy mi lesz majd a másvilágon. Igen jó barátok voltak, de ennél a témánál mindig összecivakodtak. A kálvinista egész másformának mondta a menyországot, a katolikus is másformának. Évekig folytak ezek a dühös szóharcok, egy este aztán, mikor nagyon elmérgesedett a vita a bor között, felkelt a kálvinista pap s így szólt:
»Tudod mit, ne vitatkozzunk annyi sokat, ne mérgelődjünk ezért egymásra, mert úgysem lehet a kérdést eldönteni, hanem ígérjük meg szent fogadással, hogy amelyik előbb hal meg közülünk és meglátja a másvilágot, eljön első nap éjfélkor a másiknak megmondani, hogy hát miképp is van a másvilágon?«
A katolikus papnak tetszett a dolog s belecsapott kollégája markába.
Minthogy már nagyon későn volt, esti tíz óra felé járt az idő, a katolikus pap, aki látogatóba volt a kálvinistánál, elindult hazafelé, a szomszéd faluban levő plébániára.
Az otthon maradt kálvinista pap olvasni kezdett az ágyban a szentírásból, s egész éjfélig nyugodtan olvasott, pipázgatva. Azonban, amint a kakukkóra elütötte az éjfélt, rémletes tizenkét kongással, a dupla ablaktáblák között megcsördültek maguktól a templom- és a kripta-kulcsok.
A pap hátán hideg borzongás futott keresztül s fogvacogva kérdé:
– Ki kopogtat odakünn?
– Senki! – felele erre egy hang. – Mert már bejöttem, cimbora. Itt állok ágyadnál.
A kálvinista pap az este eltávozott barátja hangját hallotta, de alakját nem látta.
– Hol vagy? Nem látlak. Ha rossz lélek vagy, mért vetted fel barátom hangját.
– Én magam vagyok a barátod. Tizenegy órakor meghaltam, körülnéztem hirtelen a másvilágot s ígéretemhez képest eljöttem megmondani, hogy milyen.
A kálvinista pap remegett, mint a nyárfalevél, s magára húzta a paplant.
– Hát se nem úgy van, ahogy te mondtad, se nem úgy van, ahogy én mondtam. Isten áldjon meg!
...................
A kísértet eltűnt, – de reggelre hírül hozák, hogy a szomszéd falubeli plébános, amint éjjel hazafelé ballagott volna, leesett a hídról az örvénybe s agyonütötte magát.
– Ebből a történetből megtanulhatjátok, gyerekek, hogy én ugyan nem tudom: mi lesz a bosnyák okkupációból, de bezzeg X. bácsi se tudja.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi