SÉTA A KULISSZÁK KÖZÖTT
SÉTA A KULISSZÁK KÖZÖTT
– A színkörből –
Ha belépünk a tágas udvarba, melyet az utca felől magas kőfal, a Horváth-kert felőli oldalon pedig fapalánk kerít, egy pillanatra csodálkozva állunk meg, bámulva az elénk táruló kép tarkaságát, a zűrzavart, a sürgés-forgást, azokat a különböző alakokat, melyek szokatlan külsejüknél fogva kötik le figyelmünket.
Itt az érem másik fele. Ami a nézőtérről látva rendszeresnek tűnik fel, az itt felbomlott alkotó elemeire s költői rendetlenségben áll előttünk. A szép piros arcszín ujjnyi vastagságú mázzá, a fekete szemöldök egy gramm súlyú feketítővé, a beesett arc egy vékony koromvonássá, a sápadt ajkak pedig fehérítő festékké változtak.
Ijesztő alakok a laikusok előtt, kifestett arccal, ragasztott szakállal, bajusszal; itt ül a hős egy vászon fatörzsön, kéjelegve a virzsinia kékes füstjében, a drámai szende egy palotához támaszkodik, figyelemmel nézegetve a színpad rendezését s a színfaltologatók fáradságos munkáját.
De ha érdekes látványt nyújt a színház udvara, maga a színpad még sokkal érdekesebb: künt az udvaron inkább a nyugalmas képet láttuk, itt a színpadon pezseg csak az igazi élet, a lázas sietség csak itt észlelhető valójában, csak itt leshetők meg a színpad titkai, melyekről a közönség még eddig nem tudott magának tiszta fogalmat alkotni.
A színpad hátsó részében parkot ábrázoló vászon mellett még nincsenek felállítva, vagyis helyesebben odatámasztva a szobrok, még nincs ott a kis házacska, mely messziről átlátszik a fák között, még a színpad előtere üres, ott csak munkás emberek sürögnek-forognak most, hogy egy negyedóra múlva helyt adjanak a színészeknek.
Lassanként megnyílnak az öltözők is. A kíváncsiak odafordulnak, vajon nem-e egyik elsőrangú színésznő lép ki, akit el lehetne árasztani bókokkal. De a kíváncsiság még nem nyer kielégítést.
A nézőtéren azalatt szép számmal gyülekezik a közönség, a zenekar is kezd népesülni, az első csöngettyűszó is elhallatszott, a függöny lyukánál egyik alak a másik után nézi vizsga szemekkel a közönség gyülekezését, közel van az előadás kezdete.
A kis asztalon, mely ott áll a színpadon az egyik kulissza mögött, felütve fekszik a színre kerülő darab.
S ez az asztal a színpad Mekkája. Ide jönnek egymásután a színésznők és színészek, különösen pedig az utóbbiak, mert a budai színkörben, s ez, úgy látszik hagyomány, a színészek rendesen kevésbé tudják szerepeiket, mint a nőtagok.
De hiszen ezen nem is kellene csodálkoznunk. Mert boncoljuk csak kissé a női szerepeket. Fúria vagy angyal, szerelmes vagy bosszúálló, szentimentális, érzelgős, vagy természetes, nemes női tulajdonokkal vannak felruházva. Gretchen és Desdemona, Juliska, vagy Zsófi asszony, a szerep alapja mindig megvan magában a nőben.
Hiszen az egyszeri festő is vászonra festette az angyalt és ördögöt, – de csak az elnevezés volt különböző, – az alak azonos, mert mind a kettő nőt ábrázolt.
Temesváryné asszony Deborahban pl. gyöngéden szerető nőből bosszúálló kegyetlen teremtéssé változik. A kis Blaháné, a kedves Várai Mariska nyíltan kijelentette, hogy ő bizony nem irtózik a csóktól, hát mért ne tudna a színpadon is csókolódzni, enyelegni? S ha nem is találja el szó szerint szerepét, beszél úgy, amint azt érzelmei súgják, de soha meg nem akad.
A férfiszereplőknél más az alaphangulat, szórakozásaik teljesen elütők a színpadi cselekményektől, az erős nemzedék nincs arra teremtve, hogy enyelegjen, érzelegjen, vagy rettentő bosszút esküdjön, amikor áthallatszik a szomszédos vendéglőből a zene, átérzik a »halbszeitli«.
Bizony-bizony a közönség is néha megkívánja a sört előadás közben, kivált, ha tudja, hogy oly közel érik, vagy kéjelegve szív magába füstillatot, irigyli a halandót, aki most szivarozhatik, míg ő benn lévén a színkörben, vagy ha színész, a színpadon, ily gyönyörben nem részesülhet.
Temesváryné asszony, a drámai primadonna képviseli a komolyságot a színpadon és életben egyaránt. Az ő művészetéről a fővárosi kritika is több alkalommal nyilatkozott már elismerőleg s teljesen igazolta a várakozást, melyet hozzája kötöttünk. Hírneve megelőzte, s megérkezése igazolta hírnevét.
Mellette a drámai szendét kell felemlítenünk. Gaál Hermin kisasszony, szép fiatal leány, elegáns külsővel, kellemes orgánummal. Szende a színpadon, kedves a társalgásban és megnyerő modora, szép tehetsége kilátást nyújtanak arra, hogy rövid idő alatt kedvence lesz a fővárosi közönségnek is, mint volt a nagyváradinak.
A vígságot és pajzánságot Erdélyi Marietta és Várai Mariska kisasszonyok, az operett- és népszínmű-primadonnák képviselik. A szép Marietta lesz a színkör vonzereje. Észrevettük azt már első fellépte alkalmából.
