I. Bevezetés
I. Bevezetés
Útiélményeket leírni unalmas dolog ma már, mert a vasutak minden utat egyformává tettek. Az ember begyömöszöltetik egy kupéba, hol messzebbről jövő utasok foglalják el a kényelmesebb poziciókat s dühös és gyanakvó szemekkel néznek a jövevényre. Ezek közül a vasutak arisztokratái: a commis-voyageurök. Majd minden kupéba jut ezekből. A cipőiket lehúzzák, holmijukat lerakják az ülésekre, s igen otthoniasan viselik magukat. A konduktort vezetéknevén szólítják s ez bizonyos fölényt kölcsönöz nekik a gőzló gyomrában… Már énszerintem aki csak teheti, járjon gyalog!
Kivévén, hogy ha ingyenjeggyel utazhat, lévén az ingyenjegy nagyon jó dolog azért, mert vasúti igazgató-tanácsosnak nézik útközben, s igazgató-tanácsosnak igen kényelmes dolog lenni még ideiglenesen is, Pestről Szegedig.
A kompánia állott pedig tulajdonképpen nagyon messzire az igazgató-tanácsosi székektől, minthogy az egyik bőrülésen a maliciózus II. Kákay Aranyos ült, vele szemben elmés Don Pedrónk, távolabb pedig beduin arcával az ő vörös sipkájában a tornaegylet érdemes elnöke. Egytől egyig válogatott, szellemes emberek, akikkel természetesen a vasút is sokkal gyorsabban megy. Úgy ott lettünk, hogy észre sem vettük.
A kocsi egyik csücskében egy zöld wiklerű dáma ült, rémítő pacsuliszaggal mérgezve meg a betolakodó alföldi levegőt. Nagy vörös orra volt az érdemes úrhölgynek, úgyhogy ha a fogai nem sárgák, hanem véletlenül fehérek, bátran bevált volna nemzetiszínű asszonynak.
Így azonban Kákay Aranyos meginterpellálta, hogy hová való?
Az asszonyság kuvikvékonyságú hangon felelte németül:
– Krakkóból jövök, uraim.
– Az ördögbe is! – mondá Aranyos felénk fordulva magyarul – Krakkó megvan vagy százhúsz mérföld idáig. Szép darab út! Ez csinos összegecskét fizethetett a jegyért…
Majd tréfás bonhomiával meglökte a nőtelen Pedrőt.
– Istók! Ennek a hölgynek pénze van! Rajta, gyerekek! Udvaroljatok neki!
A krakkói asszonyság kivette erre a tubákpikszisét a szoknyája zsebéből, megetette orrát az isteni porból, s aztán felénk sandítva, a világon a legnagyobb nyugalommal jegyzé meg tiszta magyarsággal:
– Ne fáradjanak, uraim; már férjnél vagyok.
Ebből aztán meggyőződtünk, hogy valóban találhatni a vasúton is még nőket, akiknek férjük van, s találhatni még férjeket, akik nem utaznak nejeikkel, ha ilyen nejük van.
Különben is nemsokára lehunyta apró szemeit, s mélyen hortyogott a derék asszonyság, midőn kiszálltunk a csodálatos városban, melyről egész regéket beszélnek azok, akik ott megfordultak.
Éjjel minden tehén fekete. Pokoli sötétség volt, midőn behajtattunk. Csak a nagy fekete árnyak, amiket a házak vetettek, jelezték, hogy nagy városban vagyunk, hol paloták és karcsú templomok meredeznek komoran, mint óriási kísértetek.
Az utcák üregeiből egy-egy vérvörös szem bámult reánk. Ezek a gőzgépek megvilágított üvegei, mert mintha Amerikában volnánk, az utcákon sínek futnak végig, s nappal a gőzgép hordja az építési anyagokat.
A romokból már sehol semmi. Kedvünk volna felkiáltani, megpillantva a végtelenségig terjedő s félig kivehető faltömegeket, amint a fantázia őket kitoldja: »Ez Párizs!«
Szerencsére valamelyik udvarból elkukorikolja magát egy kakas, jó kálvinista hangon, mire a szomszéd udvarokból mindjárt diskurzusba bocsátkozik vele vagy három másik kakas!
Ejh, hiszen ez mégse Párizs, – hanem csak Szeged!
A kakasok megmondják, hogy hol vagyunk. Paloták és kakasok. Hogy kerülhet ez össze. Hogy ugyan miről diskurálnak ezek egymás között ilyenkor?
A kényelmes fiáker letesz bennünket a Hotel Európa előtt. A kapuban szerecsen (»szögedi szerecsöny«) szedi el a pakktáskáinkat, s úgy viszi pincérek spaliérje között az elegánciával díszített lépcsőzeten fel az első emeleti termekbe, honnan pompa és kényelem mosolyog ránk, fáradt »vidéki« utasokra.
…De bizony talán mégis Párizsban vagyunk…
Ezzel a képzelődéssel alszunk el, tovább szőve álmunkban az édes benyomásokat: a tündérek guzsalya bőven ereszti a fonalat, az aranyos cérna pedig visz-visz a mesék országán.
Mire felébredünk, a novemberi napfény tör be az erkélyajtó pompás selyemfüggönyein. Szétrántjuk nagy hirtelen. Ejnye, milyen bolond csalódás!
Nini, odalenn a boulevardon szegedi kofák árulnak paprikát – kegyetlen veszekedést, zsivajt csinálva vevőikkel!
