TISZA KÁLMÁN A KÁVÉHÁZBAN
TISZA KÁLMÁN A KÁVÉHÁZBAN
Az államhatalom sohasem volt olyan »népies«, mint most. Első eset, hogy Tisza a néppel tart, ebben a zágrábi kérdésben. És első eset talán, hogy a publikum közé keveredik a kávéházban.
Az ő szalmaözvegysége teszi-e ezt vagy a mi szalmaállapotunk?
Az államgépezetet az »Angol királynő« fűti: ott vacsorál a miniszterelnök a generálstábjával, s úgy tipeg át egy kis kapucinerre a Hangl-ba esti tíz és tizenegy óra között.
A történelmi asztal a bejáratnál jobbra van fölállítva az üvegfolyosón. Mellette ül Csernátony Lajos, aki valódi kis diktátorrá nőtte ki magát emberei közt, pedig ennek csak az a titka, hogy keveset beszél – és semmit se diktál.
Pompásan néz ki. Egész fiatallá tette Abbázia enyhe levegője.
De mert Kégl György szerint: ha a föld forog, mindennap beleforog minden levegőbe, ennélfogva a jó levegő hánytorgatása ostobaság, Csernátony azért lett ruganyos, mert bajba vagyunk a horvátokkal, azazhogy őszerinte a horvátok vannak bajba velünk.
Megjött az öreg Türr Pista is nagy gomba kalapjával és szurony szakállával. A Panama földszorosról beszélget. Nagy hévvel magyarázza Podmaniczky Frigyesnek, hogyan kell eszközölni a fúrásokat.
Mert ott van Frigyes báró is kifogástalan fehér mellényben és szürke köcsögkalapban. Szemben a jóképű Prónay József, oldalt a vizek istene, Horváth Gyula.
Az asztal legvégén ül maga Tisza Kálmán kék pápaszemein át nézve az égbe, hogy hadd legyen az még sötétebb.
A kanalak vígan csörögnek össze a »székes-asztalnál«, a nagyságos és méltóságos ajkak csettentgetve szürcsölik az italokat, nagy füstfelhőket eregetve a cigarettekből, a közönség pedig, mely szerteszét ül a törpe akácok alatt, kíváncsian ütögeti fel fejét, s megelégedettséggel suttogja:
– Ni, ott ül »a mi« Tiszánk! Zágrábot igazítják!
Mindenki nagyobbnak érzi magát egy fejjel, hogy láthatja, amint működik az államhatalom. Mert öröm az éppúgy, mint mikor a Zirzon méhköpű üvegén át látni a sejtek képződését.
– Jaj, istenem – szól egy hölgyecske –, de szeretném közelről hallani, mint beszélnek.
– Nem valami komoly dologról – mondja a férje.
– Hogy tudhatnád te azt?
– Hát csak onnan gondolom, mert Podmaniczky többször ásítana közbe.
– No, én mégis szeretném hallani.
Hanem a hölgyecske nem hallhatta, ahhoz csak a tárcaírónak van joga, hogy messziről hallhasson.
A jó szelíd Péchy Tamás megfogja a poharat és lógázni kezdi.
– Mit csinálsz, Tamás? – kérdi Tisza.
– A kellnernek csengetek…
– Hisz akkor a kanállal csengess. A pohár nem szól magától.
– Az istenuccse. Olyan szórakozott vagyok. Pincér! Hozzon vizeket.
Horváth Gyula összerezzen és egy anisettet rendel.
A vizet elhozták. Tisza is megiszik egy pohárral. A közönség közt új suttogás:
– A miniszterelnök csillapítószereket vesz igénybe.
Türr Pista panaszkodni kezd:
– Hát ilyen időre kellett nekem hazajönni…
– Mit akarsz? – mondja Tisza – Sose volt ennél jobb időjárás! 27 fok!
– Nem úgy értem, hanem itthon belzavarok… Zágrábban külzavarok. Mi lesz ebből?
– Az, hogy az új úszónadrágom, amit Ostendébe csináltattam, kárba veszett.
– Megbánhatja még ezt sok nadrág, amelyet kiporoltunk.
– A horvátokkal könnyű elbánni – jegyzi meg Horváth Gyula –, mert azokat meg lehet verni oldalt, felülről, sőt még alulról is.
(– Az ám csak egy kis földrengés kellene az idén is: Te, Frici, talán nálad lesz is a kellékes tárban?…)
– Hej, csak nem jó volt az a nagy bátorság ebben a zágrábi dologban. Kár volt azt a négy sort belenyomatni abba a hivatalos lapba. Egyszer volt érdekes ez a lap, azt is meg találjuk még keserülni.
– Ej – veti ellen Tisza –, én is élni akartam már egyszer a sajtószabadsággal. Nem szeretem, hogy ilyen ez a helyzet, de a címereknek kint kell lógni.
– De hátha a muszka van mögöttük?
– Mindegy! Azért a címerek mégis odaférnek a falakra.
– Szapáry hibázta el – szól bele Podmaniczky –, de kérlek alássan, micsoda vad gondolat is az, hogy valaki fináncokkal kezd magyar hódító hadjáratot? Hiszen a finánc itthon se kell senkinek! Hát még Horvátországban hogy kellene?!
– Aztán legalább télen csinálta volna! – szól Tisza mosolyogva. – Mikor nagy fagy van. De nem nyáron! Hiszen ilyenkor minden ember kravált csinál, mert szép csillagos esték vannak, jól esik fenn lenni. Decemberben akár a hátukra is kiragaszthatta volna Dávid a táblácskákat.
– Hát persze, persze, Szapáry hibázta el a dolgot.
– Azzal, hogy a téli dolgot elcserélte nyárinak. Megérdemelné…
– Meg az, hogy oda küldjem most horvát bánnak.
Ezenközben órájára néz a miniszterelnök:
– Hohó! Már tizenegy! Menjünk, urak! Frici, fizesd ki a kapucíneremet!
