A KEMÉNY-NAP
A KEMÉNY-NAP
Úgy értem, hogy a báró Kemény Gábor napja.
Tisza Kálmán újdonatúj, kivasalt szürke ruhában jött fel a mai ülésre. Csoda, hogy ez alkalomból meg nem éljenezték a mamelukok, s még nagyobb csoda, hogy meg nem interpellálták a balok.
Borús nap lévén, az ülés is borús volt.
A karzaton csupa civilizálatlan arcok. Többnyire vidéki választók, kik jelölteket jöttek kikeresni.
A fiatal »földnélküli« követek igyekeznek is vickándozni, fickándozni a fórumon, hogy láthatóvá tegyék magukat előttük. Többet ér most az atyafiaktól egy nyájas nézés, mint a legszebb hölgy legperzselőbb kacsintása!
A folyosón nincs egy lélek se. Mióta kijött a tilalom Kovách Lászlótól, hogy csak a hírlapírók jöhetnek a folyosóra, azóta azok se jönnek. A követek benn ülnek a teremben, tettetve magukat, mintha érdeklődnének: úgy sem tart már a diligencia sokáig!
A büfében egyedül Gromon ül, s amint jóízűen szeldeli a sonkát, egy csöppet se látszik arcán a búbánat a fölött, hogy a szegény csángók áznak most.
Az olvasószobában Fekete Zsigmond gyűri magába az újságcikkeket.
Minden lehangolt, szomorú, sőt zordon. Csak Beöthy Algernon jár-kel vígan, sietve, hol itt tűnik fel, hol amott, mintha nagyon sok dolga volna. Élő ember még arra nem emlékezik, hogy ő valaha rosszkedvű lett volna!
– Hiszen majd csak megválasztanak valahol – gondolja magában.
És úgy is lesz. Tréfának veszi a világot, s ez az ő legnagyobb bölcsessége.
———————————————————
A teremben ma két vasút tárgyaltatott. Az első a győr–sopron–ebenfurti volt.
Lukács Béla az ő jóízű gömbölyű arcával és élénk előadásával úgy el tudta hitetni, hogy ez a vonal szükséges, hogy mikor a punktumot odacsapta, sehonnan sem emelkedett fel senki, egész meghökkenve nézet rá báró Keményre, báró Kemény pedig Barossra, mire Baross ravaszkásan visszakacsintott báró Keményre, s báró Kemény szinte ravaszkásan visszakacsintott Lukács Bélára.
Erre Lukács Béla gyöngéden elpirult.
E kritikus pillanatban emelkedni kezd Madarász.
– Senki sincs ellene feljegyezve – mondja az elnök.
Madarász eközben felkel, s elkiáltja magát kaján irigységgel:
– Ni, hogy örül a miniszter!
Lett erre nagy derültség. S valóban mindenki Keményt nézte, kin felismerhető vala a lelki öröm.
Hanem egy vasút még hátra volt. A mostar–metkovicai.
Egy vasút az okkupált tartományokba! No ha ebből sem lesz vihar, hát akkor már csak aludttej foly az ellenzéki sorokban!
Vihar ugyan nem lett, de legalább szél volt. Felszólaltak a vasút ellen Madarász, Helfy, Herman, Apponyi Albert.
Helfynek egy érdekes mondása volt, hogy »a pénznek nincs szőre«, Madarásznak pedig egy mulatságos kérdése, hogy mit jelent a javaslat szövegében előforduló »megfélegesíteni« szó. Minek következtében aztán Hegedüs megmagyarázta, hogy az magyar nyelven annyit jelent, mint csökkenteni. Az egész Ház a fejét csóválta bámulatában. S mindenki azzal ment haza, hogy ma végre tanult a tárgyaláson valamit.
Az ellenzék, noha jól látta, hogy kisebbségben van, név szerinti szavazást kért.
A név szerinti szavazásnál Podmaniczky nem vett részt.
Ez annyira megdöbbentette barátait, hogy tömegesen siettek tudakozódni a színházhoz, nem érte-e valami szerencsétlenség.
Hiszen a nemes bárót már tíz év óta, még ha a világ végén van is, valami titkos érzés, valami homályos, megmagyarázhatlan ösztön minden név szerinti szavazásra előhozza!
