SZOLNOK SZOLNOKAI
SZOLNOK SZOLNOKAI
[febr. 16.]
– Mehet! – hangzik fel képzeletben a mozdonyvezető szava, s Matuska Péter felül a gőzkazán mellé.
Egy perc alatt röpülünk, mint a mesékben a táltosok hátán, elhagyjuk a főváros nedves barna házfedeleit, a gyárak kéményeinek füstjét, vidék vidék után elénk ugrik, s hipp-hopp, ott vagyunk Szolnok városában.
A vagonok egyikében egy törvényszék van.
Matuska Szolnoknál le akarja tenni a törvényszéket. Ott van annak a helye, ahol a legszebb főispánné van az országban. De különben is ott áll a megyeháza is. Ne álljon ott árván. Két ház több, mint egy ház. Itt kell elhelyezni a törvényszéket.
Polónyi boldogan bólingat a padban. Nagy kék szemeivel hálateljesen pislant a miniszteri padok felé, ahol azonban nincs ott ma az »Úr«, csak a mediumok terpeszkednek szórakozottan.
Azután a karzatra igazítja tekintetét, van-e ott vajon szolnoki ember, akinek megmondhatná egy kevély pillantás:
»Íme nézzetek ide! Ez az én művem!«
De szolnoki ember nincs a karzaton, hanem fájdalom van karcagi s vidékebeli idelenn. Össze van gyülekezve a környék. Éles, Grecsák, Turgonyi, Sárközy. Úgy néz ez ki, mint mikor valamely kukoricást kezdenek a hajtók körülállni, s ugrálnak ki a barázdákon belőle a nyulak, akiknek a fekhelye ott vagyon.
Éles Henrik csak azért szólal fel, bizonyosan csak azért, mert nem tartja jó kortesfogásnak a kormánytól, hogy két törvényszéket vesz el, s egyet ád.
Mert nem is valami nagy dolog két törvényszékből, a karcagiból és a jászberényiből egyet csinálni, hanem egyből kettőt, ez a bravúr a választások előtt. Ez volt az ősapák metódusa. Halálos vétek attól elmenni.
Különben pedig mint okosabb ő szívesen enged, legyen hát a kettőből egy, isten neki, de tegyék Jászberénybe. Hiszen Lehel is ott tartotta az ő kürtjét.
Mire felháborodva felállt a Ház egyik legkedvesebb tagja, a ritka hajú Sárközy Aurél. Hogy hát kár örökké rendezkedni. Nem ér az semmit. Ma ide tesznek egy sifont, holnap amoda tolnak egy almáriumot. Az ördög elvitte azt a házat, ahol örökös hurcolkodás van. Halasztási indítványt ad be, hogy mindezek a dolgok maradjanak akkorra, mikorra a királyi táblát is decentralizálják. Mert qui habet tempus, habet etiam kerület!…
Turgonyi az ő hamisítatlan hangjával nem bánja, hogy két törvényszékből egy legyen, de bizonyosan Szolnokon legyen.
A Ház órája kezd a kettő felé közeledni. Grecsák ígéri, hogy hosszabb lesz.
A képviselők szívéből kívánkozik az óhaj:
– Szálljunk ki ebédelni!
S mindenki kitűnő étvággyal siet enni, ezen változatos vidéki kirándulás után.
