A Scharf pechje
A Scharf pechje
Hovatovább az öreg Scharf mindjobban meghódítja az embereket a tárgyalási teremben.
Hosszú ábrázatán a kedély derűje csillog örökké. Ajkain a fanyar mosoly, szavaiban az örök humor.
Bizonyos intelligenciát nem lehet eltagadni tőle, fifikus észjárása van, feleletei, kérdései, közbeszólásai mind természetesek és rokonszenvesek.
Ha ez sokáig így tart, az apa elszedi Móricka elől a népszerűséget.
Csak néha tör ki, ha a »gyerek« fölmérgesíti, egyébkor rendkívül érdeklődni látszik a pör iránt, megvigyáz minden részletet, odafigyel, de nem a vádlott trémájával, hanem a publikum kíváncsiságával és érdekfeszültségével.
Nevet, ha nevetni kell, bosszankodik, ha bosszankodni való fordul elő, de különben mély nyugalommal várja a fejleményeket, melyek napról napra jobb kedvűvé teszik.
Ma a tárgyalás kezdete előtt kevéssel odabiceg a védőjéhez, Eötvöshöz, s a következő jelenet történik köztük szóról szóra:
– Hát csak lehetetlen, ügyvéd úr, azt a gyereket egy negyed órára megszorítani?
– Minek? – mondja Eötvös vállat vonva.
Az öreg megvakarta rövidre nyírott fejét, és sajnálkozva folytatta:
– Elég volna egy negyed óra is, kérem alássan, hogy készen legyek vele. Bizonyosan tudom, hogy készen lennék. Otthon sírt, elájult a szavaimtól.
– Tisztelem én azokat a szavakat. De nem is érnének azok semmit.
– Hát azt hiszi nagyságos uram is, hogy olyan nagy ereje van annak a kolbásznak z
Nevetett ironikusan, aztán nagy bizalmassággal odahajolt az Eötvös füléhez, s halkan súgta:
– Kérném azt a kis borocskát, amit meg tetszett ígérni.
– Várjon hát, mindjárt szólok az elnök úrral.
Bement a gyülekező terembe, de csakhamar azzal az indorsatával jött ki, hogy az elnök megtagadta a borocska bevitelét a börtönbe büntetésből. Mert Scharfnak e napokban levelet csempésztek be a zsidók, s ő azt nem jelentette fel a börtönszabályokhoz képest.
– Se bor, se fiú! – sóhajtott a vén Scharf elkedvetlenedve. – Már az igaz, hogy semmibe sincsen szerencsém.
