A HALÁLMADÁR
A HALÁLMADÁR
– Nekrológ –
Falun a kuvik végzi ezt a feladatot ingyen.
Itt Pesten a lapoknál negyven forint fizetése van a kuviknak…
A kuvik tudniillik egy jámbor reporter, aki ha megtud a városban egy-egy halálesetet, hírül hozza.
Hétfőn becsörtet a redakcióba:
– Meghalt Lónyay!
Kedden benyitja az ajtót és besüvít:
– Meghalt Horváth Cyrill!
Valahányszor kis zömök alakját látjuk, mindég megijedünk.
Ma újra jön és bekiált:
– Meghalt Thaisz Elek!
– Az lehetetlen!
Senki sem hitte el. Thaisz Elek nem halhat meg sohasem.
Rögtön kiküldtünk valakit, szerezzen biztosabb információkat.
– Nos, mi az újság? – kérdeztük, mikor a kiküldött emberünk visszatér. – Ugye nem mondott igazat a kuvik?
– De bizony igazat mondott félig-meddig.
– Hogyhogy?
– Meg sem halt, s mégis temetik őtet is! Nyugalmazták három hónapra, s ott fogják felejteni a nyugalomban. Majdnem olyan örök nyugalom ez már, mint a Lónyayé.
Boldog Isten, visszaemlékszem arra az időre, mikor a nemzet egy másik nagy halottját, Aranyt temették éppen arról a helyről, ahonnan most Lónyayt. Mekkora nagy úr volt még akkor a szegény Lexi!
Milyen heves volt s milyen nyugodt ma!
Thaisz Eleknél szívósabb életű ember még nem született, az egy Bizayt kivéve. Kipusztíthatlan alak volt!
A miniszterelnöknek már csak erős keze van, de ő sem bírt vele.
Tavaly egy beszédben a parlamentben így szólt a miniszterelnök: »a főkapitány betegeskedése miatt sokszor nem igen képes minden dolgoknak megfelelni«.
Ezt minden okos ember megértette volna, és csendesen elpályázik.
De Thaisz még okosabb volt az okosoknál. Ő meg nem értette – és maradt.
Mikor a Nyitra megyében kisült csúnya dolgokról beszélt a Házban Tisza Kálmán, azzal mentegetőzött.
– Ezek a históriák még mind 67-ben történtek. Ezek mind régi dolgok, régi emberek bűnei. Az a megye, amely ezt tette, nem az enyém. Az csak véletlen, hogy éppen az én kormányzásom alatt sültek ki a turpisságok.
Egy megyeista ebből is a megye mellett kovácsolt érvet:
– Látod, kegyelmes uram, hogy a megye mennyivel okosabb a te új institúcióidnál. Ha a megye suskust csinál, úgy meg tudja csinálni, hogy csak évtizedek múlva jönnek rá. De mikor a te rendőrséged csalárdkodik, az mindjárt kisül. Mert a te rendőrséged még ahhoz sem ért!
Tisza csak mosolygott erre, de már ennek a mosolynak a fanyarságában benne volt akkor is az a szemernyi méreg, ami ma kézbesíttetett okmány alakjában.
A tolvajok, csirkefogók és betörők csodálkozva fogják olvasni reggel a lapokban ezt a szenzációs hírt.
– Kegyetlen gondviselés! – fogják mondani szomorúan. – S éppen télen kellett ennek történnie, mikor legnehezebb a »munka«!
