A »HAT ÓRAI« – ÉS A LEGDRÁGÁBB KIRAKAT

Full text search

A »HAT ÓRAI« – ÉS A LEGDRÁGÁBB KIRAKAT
(Kiállítási karcolat)
Hogy a budapesti kiállitás nem fog elbukni, annak az az oka, mert okos emberek voltak az intézők, s előre odarakták a székeket az iparcsarnok előtti nagy térre.
Ezek a székek arra valók, hogy az emberek ott leülhessenek és hallgathassák a muzsikát. Mindössze 3 kr-ba kerül a dolog.
Nem tudom, kinek az ideája volt, de annak lehet köszönni, hogy a kiállítás divatba jött, sőt valóságos szenvedéllyé izmosodott.
Mert mikor hat órakor megkondulnak a harangok az iparcsarnok háta mögött, s a pavilonok nehéz vasfüggönyei kezdenek aládübörögni, tulajdonképpen akkor jön a látnivaló.
De ez is hogy kezdődött?
A kiállítás első napjaiban egy főrangú társaságnak az a szeszélye támadt:
– Az idő szép. Maradjunk még egy kicsit idekünn.
S leültek a székekre.
Délceg, sugár termetű comtesse-k, érdekes toalettben, grófi mamák és papák, a kaszinó gavallérjai.
Jött egy másik csoport. Meglátták emezeket, és ők is leültek. A csillagok lassan-lassan feljöttek az égre, majd kigyulladtak a villanyos lámpák is, valamelyik grófné elragadtatva kiáltott fel:
– Istenem, beh szép itt minden!
– Valóban igen charmant. Holnap is idejövünk.
És eljöttek másnap is.
Másnap már észrevették a dzsentri asszonyok is, hogy mi a »sikk«. Ok is ott maradtak a székeken.
Harmadnap a polgárság szeme is rajta veszett a fénylő csillagokon.
Negyednap boldog volt, aki széket kaphatott.
Ötödnap már csak a székek kedvéért gyűlt össze Pestnek »úriasan öltözködő világa«. A legtöbbje a »hatóraihoz« jött. Hatodnap már boldogtalan volt, aki a »hatórain« részt nem vehetett.
Így jött divatba a kiállítás – mégpedig az arisztokrácia által.
Mert Magyarországon még a demokrácia előtt is a legvonzóbb az arisztokrácia.
Ha Andrássy Manó elszusszantja magát valahol, vagy egy másik gróf végighalad nejével karján, egyszerre minden egyéb dolog elveszti az érdekességet a mi demokratáinkra nézve.
Edelsheim-Gyulayné kis ernyős kocsija lázba hozza a polgárságot. Hát a szép fiatal mágnás menyecskék?
Nem akarom szomorítani Beksicset, de igaz, a kiállítás sikerét az arisztokrácia biztosította, mert ő hozta divatba, hogy a kiállítást úgyszólván egy napig sem lehet nélkülözni.
S így tesz az arisztokrácia sokszor jót is. Igaz, hogy tudtán kívül. Mert tudva derogál neki jót tenni, s én azt fel is fogom, értem. Hisz a jó cselekedetek rá vannak parancsolva az emberekre a morál által. Márpedig aki úr, az ne engedjen magának parancsoltatni.
A kiállítás sikere mellett fényesen beszélnek a számok. A kimutatás szerint a legközelebbi ünnepek alatt naponkint ötvenezer ember fordult meg a kiállításon. S ez olyan szám, hogy a bécsi világkiállításon is csak egyetlenegy nap sikerült elérni.
Márpedig sok ember a vidékről még nincs. A legnagyobb kontingest maga a fővárosi lakosság adja, mely találkozni jár ki oda.
Leginkább vehetni észre ezt a pavilonokban, ahol, kivévén a képcsarnokot, soha sincs tolongás.
Az érdeklődés a kiállított tárgyak iránt aránylag sokkal lanyhább, az iparosok panaszkodnak, hogy semmit sem bírnak eladni.
S ha végigjárjuk a csarnokokat, alig látjuk néhány helyen a kiragasztott cédulát, hogy ez meg ez a tárgy eladatott, ennek vagy annak a tulajdonába ment át.
Én ebből a szempontból kutatgattam szanaszét: hogy ki mit vett meg?
De alig találtam valamit.
Egy porcelán tányéron, melynek a közepén egy szépen festett csatakép látható, oda van írva: »Megvette Wahrmann Mór – ára 60 frt«. Göndöcs apát megvett egy szép misemondó ruhát. Egy csomó halászati eszköznél az van felírva: Móricz Pál tulajdona. Zichy Jenő megvette a Matlekovics szobrát (alkalmasint, hogy ott ne legyen).
A legtöbb ember érdeklődik az iparcsarnokban az aranyműves kirakatok iránt.
Roppant nagy csoportok nézik folytonosan a Stefánia trónörökösné asszony ékszereit, melyeket annak idején Budapest ajándékozott.
– Ez itt a legdrágább tárgy! – mondja a minap egyik bámészkodó vidéki. – Ez sokba kerülhetett
– Bizony értékes ékszer – szólt oda egy baloldali képviselő, ki éppen a választóit kalauzolta, s kinek egyik választója volt a bámészkodó atyafi –, hanem van még itt ennél drágább kirakat is.
– Ugyan melyik?
– Majd mindjárt odavezetem kegyelmeteket.
Kíváncsi voltam magam is; utánuk mentem. Elcsavarodott velök jobbra, s egy kis kerülő után, ahol a Légrádyék »Szent István keresztelése« című feltűnést keltő képét bámulták meg nagy fejcsóválással, hogy »hát nini, a bába hol maradt erről a képről?«, elvezette őket egy szűk közbe, ahol egy nagy rámában roppant sok arckép volt összeállítva.
– No, nézzék, kendtek. Ez a legdrágább kirakat. Ezek a mameluk képviselők. Tisza Kálmánnak a tulajdona. Egypár millió forintot kóstálnak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi