A T. HÁZBÓL [febr. 21.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [febr. 21.]
– Éljen!
Az egész Házban fölharsant lelkesen, zajosan a kiáltás. Ki az? Mi az? Mit mondott?
– Semmit.
– Ki mondja?
Körülnéztünk, csakugyan senki sem mondott semmit, hanem asvai Jókai Mór lépett be a szokott ruganyos járásával a terembe.
– Hát mit csinált Jókai? – kérdé csodálkozva az öreg losonci gróf Bánffy Dániel, aki nem szokott lapokat olvasni.
– Hatvanéves lett.
– No bizony; az sok emberrel megesik.
– Csakhogy ő még mellékesen egyebet is csinált azalatt a hatvan esztendő alatt.
Mialatt Jókai a helyére telepedék, s fogadta a sok feléje nyújtott aranygyűrűs kezet nemesi címerrel a gyűrűkön, azalatt a mosolygós zetelaki Csávosy Béla a jó alsó- és felsőházi Kónyi Manót búcsúztatta el érzékenyen.
Huszonegy év óta olvassa és fésüli a házbeli beszédeket, hát tönkrement az egészsége. Megcsömörlött.
Aztán nincs is már reá szükség – úgy gondolja. A mostani képviselő urak immár nem készítenek új orációkat, hanem elmondják az apjukét.
Melegen éljenezték meg a Ház közszeretetben álló tisztviselőjét, s egész fizetéssel küldik nyugalomba.
Ezek után a napirendre tértek. Napirenden van pedig még mindig, hogy ki a nagyobb demokrata.
Bugaczi Szentkirályi Albert lépett a sorompóba. Ő nem mond locus communisokat soha. Ma is volt originális ideája. Hatalmas penészszag csapta meg a nagyságos képviselő orrokat. A kormánypárton prüsszentett illedelemből néhány ember, de az ellenzéken kéjjel szívta be az ódon illatot bocsári Mocsáry Lajos.
Hát bizony a jeles fiatal szónok azt tette, hogy leverte a port a nemesi kutyabőrökről. Porzott is tőle a Ház, s mint felhő kavargott, ami a sok avas aktára ráülepedett.
Elő, elő nemes atyafiak! Hol a csákány, a kulacs? Én azt akarom, hogy nemzetes uramék válasszák a felsőházi tagokat. Legyen úgy, mint régen volt… azazhogy még amúgyabban – amen!
S amíg beszélt, egy nagy ezüst pajzzsá változott előtte az ellenzék környéke, s abban zöld mező felett (a szélbal táján) pej lovon kék ruhás magyar vitéz nyargalt. S a pajzs fölötti sisak koronáján (ahogy azt a Szentkirályi címer mutatja) két kiterjesztett sasszárny között egy kék ruhás kar könyökölt.
– Micsoda sötét kar az? – kérdezte volna piskárosi Szilágyi Dezső, ha ő is látta volna.
– Ez az én ujjam – felelhette volna nagyapponyi gróf Apponyi Albert.
Ezen nemesi inszurrekció után iglói és zabari Szontagh Pál állt fel, s helyreigazítá a Ház ma »nagyságos« és a tegnap felszólalt »méltóságos« tagja ellenében beszédjének félreértett szavait nagy éljenzés közt.
De a nap főeseménye borosjenői Tisza Kálmán beszéde volt.
Mindenki azt várta, hogy most itt nagy birkózás lészen. Hatalmas ökleivel nekiront a legnagyobb debatter nagyapponyi Apponyi Albertnek. Ordíts kapu, kiálts város – mert rettenetes csapások fogják repesztgetni az ellenfél páncélját.
A tisztelt óra egyet mutatott délután. Az elnöki csengettyű szívrepesztő hangon hítta be a mamelukokat a mellékhelyiségekből: »Oh, jertek! Oh, jertek!«
Meg is telt a terem derekasan. A testőrök körülülték őexcellenciáját. A legisleghívebbek pedig odacsoportosultak a katedrához, hogy a »generális« szeme az ő hódoló arcukon pihenjen meg beszéd közben.
De ez egyszer csalódtak.
Nem használta megszokott fegyvereit, fényes dialektikáját, maró ötleteit és csípős oldalvágásait, hanem tárgyilagosan taglalta a kinevezés és választás horderejét s a javaslat jelentőségét.
Beszéde közben lépett be a karzatra csikszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Gyula, s leült jordánfalvi és karzati Ivánka Zsigmond mellé. Ezúttal szőke volt a nemes gróf. E tekintetben már hosszabb idő óta következetes.
Az emberek szerették volna kitalálni arcvonásairól, hogy mit gondol.
De a gróf azt nem mutatta ki. Szeme kalandosan futkározott a karzat délceg hölgyein, s ha szabad találgatni, alkalmasint arról gondolkozott, hogy »jobb szeretne fiatal polgár lenni, mint öreg mágnás«.
A miniszterelnök hosszan beszélt, de érdekesen, néhol lendülettel; az öreg prileszi Prileszky Taddeus (kinek a címerében csákányos medve nyugszik egy fa árnyékában), buzgó helyeseket kiabált az ő árnyékos fájának.
S így tették ezt a többi mamelukok is. Őnagyméltósága szavait sokszori tetszészaj szakítá meg.
Annyira szelíd volt ma, hogy a polemizálásra is olyan szónokot keresett magának, aki a terem meleg atmoszférájától ellankasztva, éppen aludt a padban.
Ez volt lubóczi és cselfalvi Pulszky Ferenc.
Nagy fejét könyökére hajtá le oldalt, s orrlyukain roppant szuszogással szívta be és eresztgette ki a levegőt, míg szeme le volt hunyva.
– Kelj fel, bátyám – ráncigálja fel a mellette ülő képviselő –, a miniszterelnök neked beszél.
Az öreg felpislantott, azután a csalódás hosszúságával ismét álomra hajlék.
– Hagyjatok békét. Azt hittem, hogy a Guszti beszél.
Elszunnyadott, s tovább látta álmában aranymezőn a Pulszky-címer három szőlőfürtjét.
(A Pulszkyakat nyilván jól ismerték a régi királyok is, hogy őnekik három szőlőfürtöt adtak, mert eggyel be nem elégednének.)
Körülbelül ilyenforma volt a mai ülés.
Borosjenői Tisza Kálmán előtt beszélt ugyan még két nagyságos úr is a demokráciáról.
De már ezeket említeni sem merem. Mert nem tudom a predikátumaikat.
 

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi