A T. HÁZBÓL [febr. 26.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [febr. 26.]
A vörös posztó
vagy
az egy zsidó rabbinus
[febr. 26.]
A zsidó rabbi az a sarokkő, amelyben mindenki megbotlik. Az egész javaslatból csak ennek a rabbinak göndör tincseit látja a vidéki közönség és a képviselőház egy része.
– Mit fog az ott csinálni a felsőházban?
– Megszokják. Nem adok neki egy évet, s Haynald karonfogva fog vele lejönni a múzeumi lépcsőkön.
Lanyhán, kis érdeklődés mellett folynak az előző §-ok; mindenki az 5. §-t várja.
A 3-ik kacsnál Erdélybe szónokolnak néhányan. (Biz isten az erdélyiek piknikjének közelsége ébresztette fel ezeket az erdélyi szimpátiákat.)
Lassan morzsolódnak a részletek, mintha mindegyik paragrafus egy-egy bibliai teve volna, melynek a tű fokán kell keresztülmenni.
No, de ha lassan is, folyik a munka mégis… A főhercegek immár nem maradnak födél nélkül… Tisza vigasztalódva lélegzik föl: »Meg vannak mentve szegények!«
Majd az erdélyieken is elverik a port, s búsan morogja Bánffy György: »Künn a bárány, benn a farkas.«
Az előadó Láng Lajos, aki már ki tudja, mióta ül ott ébren, azon egy helyben, ma először kezdi unni a dolgot.
Hiába figyelmeztetik, hogy két szép asszony ül a karzaton, oda sem hederít nekik; még csak a tekintetét sem veszi le a halavány piros pokrócról, melyet annyi honfiúi láb tapos naponta.
– Mi? Te már meg sem nézed az asszonyokat?
– Nem én többé.
– Csodálatos, hiszen azelőtt…
– Mikor azelőtt?
– A vita előtt.
– Hah, mikor volt az? Hiszen itt öregedtem meg ezen a helyen. Már a hatodik nap ősz szálakat találtam a hajamban…
Ezalatt mind jobban-jobban közeleg az ominózus 5-ik §. A Ház padjai kezdenek megtelni, lázas sürgölődés hullámzása vehető ki az antiszemita táborban.
Andreánszky Gábor, aki a vezérszerepet viszi most, húsz aláírást gyűjt, mert név szerinti szavazást akar a zsidó rabbira. Máskor nehezebb volt összehozni, most gyerekjáték.
Megszólítja a folyosón gróf Esterházy Andort.
– Írd alá, kérlek, te is.
– Mi az? – kérdi kíváncsian a fiatal rokonszenves gróf. – A zsidó rabbi ellen? Nem… nem írom alá. Hiszen nem vagyok én antiszemita.
S azzal odább sétál a büfé felé.
Útközben azonban (én úgy képzelem legalább) a következő monológot tartja:
Nem írom alá? Ugyan hát miért ne írnám? Hát szeretem én a zsidót? Szereti bizony a kánya. Ha hát nem szeretem, mi az ördögnek tettessem magam?… De a szabadelvűség! Bah, azt csak az újságírók találták ki. Mi az a szabadelvűség, ki az a szabadelvűség? Hol lakik, mi a rangja?
A gróf sarkon fordult a büfénél, s visszakiáltott Andreánszkyra:
– Megállj csak, Gábor. Meggondoltam magam. De bizony mégis aláírom azt az iratot.
(Soha még egyetlen Esterházy sem fejezte ki ilyen híven a magyar temperamentumot.)
Megvolt a húsz aláírás, s előkullogott végre a vörös posztós paragrafus.
Azazhogy annak is csak a legutolsó sora.
Andreánszky Gábor tette rá kezét elsőnek a rabbinusra, s azzal érvelt, hogy a zsidó rabbinak tágasabb odakünn, mert az úgysem szólhat a maga vallásáról odabent. A többi akatolikus felekezetek is csak akkor vétettek be, mikor a tételeiket megismerték.
A zsidó rabbit nem bánta senki. A Ház legnagyobb része kigömbölyödött ábrázattal hallgatta Andreánszkyt. Csupán a félliberálisok burkolóztak »konok« hallgatásba. (Ezt a jelzőt Apponyitól veszem kölcsön.)
Hogy kik a félliberálisok? – fogod kérdeni nyájas olvasó.
A félliberálisok azok, akiket mi úgy hívunk, hogy egész demokraták.
S egész demokraták azok, akik azt tartják, hogy többet ér mégis nemes embernek lenni. Mert a nemes ember, ha akarja, lehet demokrata is, ha akarja, lehet arisztokrata is. Míg ellenben a nem nemes ember csak demokrata lehet.
Tehát a félliberálisok nem bánták most a rabbit, hanem hogy ők is kerítsenek valami vörös posztót, belekötöttek az »akatolikus« szóba.
Kivált az öreg Pulszky jött méregbe.
Gőzt fújt az orrlyukain, és felugrott beszélni.
Arca bíborszín lett, s kidagadó erei homlokán messzire kéklettek.
Benne volt a beszéd haragos lelkében gyönyörűen, szépen, de nem tudta azt kiszedni. Az átkozott szavak sehogy sem akartak kijönni. Ha egyet-egyet kihúzott belőlük, útközben vette észre, hogy az valami olasz szó, a másik meg egy angol mondat, s amelyik kijött is, rendesen félig jött ki, ott maradt a gyöke, mint a rossz fognak. A nagy haragban összekeverődött a sok nyelvtudománya, s úgy kellett különválasztani, mint az ördög szedte külön a kölestől a mákot.
De amit aztán mondott, az igazán liberális dolog volt: nem csoda, hogy kínnal mert csak megszülemleni ebben a Házban.
Egy szónak is száz a vége… beszéltek sokan, sokfélét, de egyik sem olyan bámulatos eredménnyel, mint Göndöcs.
A tisztelendő úr a Ház mosolyának verőfényében addig-addig dömöckölte az egy rabbinust, hogy mint a Herrman bűvész előadásán az összetépett nyúlból, az egy rabbinusból a kezei alatt – két rabbinus lett.
Az elnök tapintatos ember lévén, hirtelen bezárta az ülést, hogy a rabbik tovább ne szaporodhassanak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi