A T. HÁZBÓL [jan. 28.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [jan. 28.]
A képviselői privilégiumok nemhogy fogynának, de szaporodnak. Mióta Madarász kimondta, hogy »képviselő nem lophatja az időt«, azóta én is respektálom ezen isteni tulajdonságukat, s csak annyit mondok, hogy az idő ma nagyon lassan fogyott – de persze nem lopta senki: magamagától fogyott.
Trefort költségvetése a vége felé járt: a homokóra utolsó szemei peregtek.
Rakovszky István (a legkitűnőbb István a kormánypárton) szép beszédet mondott a siketnémák érdekében.
Utána Herman Ottó a hülyék javára szónokolt.
Majd Pulszky Ferenc egy igen szellemes, talpraesett karcolattal a Múzeumra kérte a szokásos 100 000 forintot. (Egy »0« szerinte még akkor is kimarad.)
Pulszky Károly a történeti képcsarnokra kért pénzt. Ez volt első felszólalása. Nyugodtan beszélt, beszédje sok tanulmányt, széles műveltséget árult el, s hangja, föllépése rokonszenves hatást tett a Házban.
Általában furcsa jele az időknek, hogy minden szónoktól kevesebbet várnak, mint amennyit bevált.
Most előgurult az öreg Göndöcs, aki a pusztaszeri ásatásokra kért pénzt.
Olyan szépen, ártatlanul mosolygott, hogy Trefort azt is megígérte.
Általában ma sem igen kötekedtek a miniszterrel, senki sem támadott, mindenki kért.
Egy ideig boldog volt a miniszter, de hovatovább elunta, s kezdett idegesen kérdezősködni:
– Hát mi lesz már? Nos, az ellenzékről nincs fölírva senki? Hát már mindig csak az enyéim beszélnek?
Mialatt odabent ekképp osztozkodnának a Trefort palástján, addig künn a folyosón összebújtak a Ház jogász képviselői, és a fogukat fenték Paulerre. Mert Trefort után Pauler következik. (…Vajon következik-e Pauler után Szilágyi? )
A laikusok ellenben már a főrendi reformvitára gyűjtenek anyagot. A kormánypártról föl is iratkozott. Tisza Lajos. Az új mágnás a régi mágnások ellen! Másodiknak a Beksics beszéde van betáblázva. Timoleon a papok ellen!
Amely papirosra a jegyző e neveket felírta, az olyan vagyon, mintha fundust adott volna nekik. Beksicset már egy egész sereg szónok kerülgeti, hogy engedje át a helyét. De az egy püspökségért sem adja oda.
Ilyen iszonyú arányokban vetődik előre a bekövetkező szóözön árnyéka.
A folyosó ritkán volt elevenebb, mint ma.
Jókai Nagy Miklóssal a trónörökös könyvét szerkeszti egy fülkében. A szélsőbaliak szögletében a Rigó lutheránus magyar nadrágját élcelik. Hermant azzal ijesztgetik, hogy majd ő is vallásos lesz, ha megvénül, minden ember azzá lesz vénségében, amire nevetve jegyzi meg az öreg Pulszky:
– No, majd megvigyázom – annak idején.
Maga a generális is odakünn van. Egy idő óta nagy előszeretettel hagyja a minisztereket a saját tudományukkal úszni. De azért mint a jó gondviselő ott van közel a parton, ha esetleg fulladoznék valamelyik…
A nagy, harmonikus zsongást csak Vadnai Károly zavarja, kinek az egyik lábán botos van, a másikon cipő. Ha jár, csak minden második lépte koppan, s ez olyan kísértetiesen hangzik, hogy minduntalan hátranéznek ijedten: »Ki mer itt olyan nagyokat lépni?«
Az aranyifjúság, élén a Ház egyik legrokonszenvesebb tagjával, a szőke Török gróffal, nagy robajjal futkároz a büféből a terembe, s a teremből vissza, mert az elnök sokszor veri félre ott benn a lármaharangot ok nélkül.
Helfy egy csoportnak nehány különös alakú szivart mutat, melyekre Olaszországban tett szert, amikor odalép Tisza Kálmán, megérintve a Helfy vállát:
– Mi az?
– Ezekről a szivarokról van szó, kegyelmes uram. Valami csodálatos excentrikus aromájuk van.
– Csak nem csempészett szivarok? – kérdé a miniszterelnök szigorúan.
– De bizony csempészettek. Ha tán, kegyelmes uram, megkóstolnád…
– Köszönöm – feleli Tisza – röstelkedő vonakodással, s kihúz valahonnan a zsebéből egy ócska tárcát. (No, ezt a tárcát ugyancsak kár irigyelni Apponyiéknak), s elővesz belőle egy éppen olyan szivart, mint a Helfyé.
A szélsőbaloldal »közbülső« vezére meghökkenve rántja hátra a feját.
– No, még ilyen slágfertig minisztert teljes életemben nem láttam.
A túlsó folyosón »János fejedelem«, báró Kemény János tartja az udvarát, s az ő királyságában az a szép, hogy megosztja Szontaghgal.
A mameluk folyosó egészen az övék, mintha árendába vették volna ki. Tisza oda soha nem teszi a lábát, nehogy náluknál nagyobb ember ott megkonfundálja a két kiskirályt.
Korlátlan hatalom és népszerűség az övék, de ők maguk is értik a módját: itt az uralkodás is kedvesebb formában megy.
Szontagh Pál szellemes ötletekbe, vidám adomákba önti információit, úgyhogy a megcukrozott piluláról észre sem veszi a mameluk, mikor már bevette a tanítást.
Most azt beszéli el, mikor nála falun volt a kánikulában báró Nyáry Jenő, kérdezi a palóc gazdasszonya:
– Hát az az úr kicsoda?
– Nyáry báró – mondja Szontagh.
– Mit? Nyáry? Hát télen mi az istennyila? – kérdé az asszony csodálkozva.
Akik hallották, mosolyogtak, pedig Szontagh már nyilván azon gúnyolódott, hogy nagyon sok báró már csak téli báró – a tavasz elsöpri őket a felsőházból örökre.
Víg adomaszó közben elfogyott az idő és elfogytak a költségvetés tételei. Az elnöki telegráf kísérteties rezgése jelezte a szavazást.
Egyszerre üres és csöndes lett a folyosó, akár a temető. A sűrű csoportok szétfutva, mintegy varázsütésre eltűntek, s csak a roppant füst kóválygott ott tömött kék oszlopokban, s szertehajigált szivarvégek mutatták, hogy a bent működő nagy gép alkatrészei apró darabokra voltak itt szétszedegetve az imént.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi