I. Péchy Tamás mint nemzetgazdász

Full text search

I. Péchy Tamás mint nemzetgazdász
[máj. 1.]
Kevesen voltak jelen és álmos hangulatban. Tisza tegnapi lelkes megéljeneztetése, Trutia ösztövér elménckedése; Csernátonynak szavazása az ellenzékkel, annyira kimeríté a rendkívüliségeket hajhászó elemeket,, hogy ma már nem is tartották érdemesnek feljönni a Házba. Hiszen mi az ördög történhetnék még?
Alig volt bent hetven-nyolcvan ember. Hiába van kitéve a csalogató cédula is a folyosókon, hogy az »áprilisi díjak fölvehetők a pénztárnál«.
Hohó, hiszen még én a képviselőház pénztáráról soha nem is beszéltem, pedig már öt esztendeje írom a Ház krónikáját, s minden apróságra rákerült a sor annyi idő alatt.
Természetesen, mint mindenben, a pénztárnál is fölfedezhetők bizonyos patriarkális remanenciák.
Mikor a szelíd lelkületű Csatárt kibalottírozták a Házból, emlékeztetésül, hogy csakugyan benne volt, egyszersmind 150 ft eljárási költséget sózott rá a bizottság, s ezen összeg fejében (minthogy napidíjakat a még nem igazolt képviselők is húznak) egy havi napidíjat rendelte visszatartani az elnök.
Bús lőn ennek miatta Csatár, és nagy panaszszóval beállított az elnökhöz:
– A szűz Mária is megáldja kegyelmességedet, ha leveszi arról a 150 ft-ról a hivatalos zárat.
– Nem tehetem. Az eljárási költség megvan, azt tehát ki is kell fizetni.
– Csak ezt a hónapot ne tessék, könyörgöm, lefoglalni… mert nagy pénzszükségben vagyok, a többi hónapot aztán nem bánom.
– A többi hónapot? Azt én sem bánom.
– Visszajövök én ide, kérem alássan. Még a kulcsot is magammal viszem a padbeli fiókomtól, annyira biztos az, hogy én ide visszajövök, s akkor a legelső napidíjamat, isten neki, tessék lefogni.
Péchy Tamás elkezdett gondolkozni ezen az ajánlaton.
Hüm! Hiszen ez nem is egészen bolond ajánlat, csak annak tetszik.
»Tamás – mondá azután önmagához – , te most egy diplomatikus griffet fogsz kivágni!«
Egy fényes ötlet világítá meg elméjét.
– Jól van, belenyugszom – mondá, s így okoskodék magában:
Ezzel az eljárással csak nyerni lehet.
Mert ha Csatár nem lesz meg többé képviselő, akkor az az öröm testvérek közt is megér százötven forintot, hogy már nincs itt.
Ha pedig meglesz újra képviselő, akkor az aerarium kap százötven forintot. S ennek is lehet örülni ezekben a szűk időkben.
Ilyen furfangosan tudja biztosítani Péchy a Házat az eshetőleges elemi csapások ellen.
S így tud szerezni olcsón a Háznak nagy örömet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi