MILYEN AZ EXPOZÉ?

Full text search

MILYEN AZ EXPOZÉ?
Az alábbi történetet egy eleven észjárású képviselő beszélte a habaréki klubban, ahol nagy találgatás folyt arról, hogy milyen lesz a Szapáry expozéja ?
– Milyen lesz ? Hát, mint minden expozé szokott lenni. Nagy eredmény lesz benne kimutatva, de amiről az államfiók nem tud semmit.
– De hiszen azt mi észrevesszük.
– Nem lehet azt észrevenni. Mert az olyan világos eredmény, mint a kétszer kettő. Azon kételkedni sem lehet.
– Hogyhogy ? – csodálkoznak a süldő képviselők. – Magyarázza meg, Feri bácsi.
– Szívesen. Elmondom nektek egy esetemet.
– Halljuk !
*
Egy magyar iccésem volt Ferencfalván. S minthogy rendesen a magam borait szoktam árultatni, neki is adtam egy hordó jó bort, hogy árulja ki, aztán szolgáltassa be a pénzt: még neki is tisztességes haszna marad.
Az én árendásom, aki különben igen könnyelmű hírben állott nejével együtt, elhatározta, hogy ezentúl megjavulnak és szigorúan fognak gazdálkodni. Jegyzéket vezetnek minden garasról s ha magok isznak is a borból, átadják egymásnak az értékét.
S lőn, hogy hol az asszony ivott, hol az ember, de szigorú lelkiismeretességgel jártak el.
– Egy meszely bort ittam, fiam – mondá az asszony –, itt van érte a négy garas.
A kocsmáros átvette a négygarasost és bejegyezte a könyvecskébe a »bevételek« közé.
Azután kevés idő múlva ő kereste fel az asszonyt.
– Egy meszely bort ittam én is, fiam, itt van érte a pénz.
S átadta a négy garast az asszonynak, aki azt ismét följegyezte a bevételek közé.
Addig vándorolt a négy garas, hogy egyszer egészen elfogyott a hordó bor. Újat kértek tőlem.
– Gyorsan fogyott el – mondám.
– Meglehetősen – felelte Balog uram.
– Sok volt a bevétel? Hadd lássam.
– Tessék ! – felelte, elém vágva a bevételek könyvét.
Megolvastam: ötvenhárom forint jött be.
Az árendás meghökkent.
– Az lehetetlen !
Az anyjuk is előkerült, az is azt mondta: »lehetetlen !« A kasszában csak hat forint volt és ötven krajcár, s a szegény Balogék még mai napig is azon törik a fejüket, hogy hova lehetett az a többi, hiszen minden egyes kortyért tényleg kifizették a beírt összeget… A hat forintot otthagytam nekik, de a bevételi könyvet magammal vittem.
Ez volt az első expozé, amit valaha életemben láttam. Mind ilyen a többi is.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi