A »TISZTESSÉGES SZÁNDÉK«

Full text search

A »TISZTESSÉGES SZÁNDÉK«
[Képmagyarázat]
Nyilvánvaló dolog, hogy a házasságok az égben köttetnek, de faluhelyen némelykor lehozzák az eget a kúthoz, meg a fonóba.
Le szeretné azt hozni Gyuri is, ki már régen szemet vetett Boriskára, meg is csipkedte dévajul az arcát, vállát akárhányszor, kötögette utána a markot a tarlón, kiforgatta a farsangon, megöntözte húsvétkor, de szavakba eddig még soha nem szedte, ami a szívét fekszi.
Meglehet, a leány észrevette, de hátha észre nem vette… A fehércselédek szívén nincsen ablak, hogy benézhetne rajta az ember.
Ámbár az a két fekete beszédes szem, mely ott felejti magát néha a Gyuri csinos alakján, átlátszóbb talán még az ablaknál is.
Csakhogy a remény nagyon távoli rokonság a bizonyossághoz. Gyurinak pedig bizonyosság kell. Tépő kétség nyugodni nem hagyja. Okvetlenül szólnia kell legelőbb a Boriskával, azután a szüleivel… és azután a tiszteletes úrral.
De az még messze van! Legelső a leány beleegyezése. De még ennél is elsőbb a – jó alkalom, meg a bátorság.
Ha egyszer úgy találná… bent ülne a szobában és nem volna belemerülve valami nagy munkába, hogy egészen rá figyeljen. Az udvaron, a mezőn nem meri megszólítani, nem venné komolynak, de incselkedésnek. Hanem ott bent, ott eldönthetné a nagy kérdést. Azt adná az isten, hogy se az apja ne legyen bent, sem az anyja, egyedül találja, csendes vasárnapon délután, amikor nem zavarja őket kívül a munka lázas lármája.
A gondviselés meg szokta hallgatni a szerelmeseket. De ide még a gondviselés sem kellett. Elvégezte azt a rajzoló. Olyan vasárnapi délutánt pingált nekik ide a képre, hogy a vak sem nézheti keddnek.
Borcsa ünneplőben ül a fogas melletti lócán. Gyuri éppen most nyit be hetyke pipaszóval, szétnéz és nagyot fordul vele a világ, a fogason függő szeredás, a Borcsa feje fölött, mintha táncra kerekednék. »No most, no most« ösztökéli belülről egy szózat. Itt a várva várt jó alkalom.
Szívja erősen a trafikot, rágja a csutorát s fő nagyon a feje: hogyan kanyarodjék a dologra.
– Hej Borcsa, Borcsa! – szakad ki végre a melléből.
Borcsa nem szól semmit, de mit is feleljen erre, csak a keszkenőjét morzsolgatja szemérmesen a bal kezében.
– Hát magad vagy, Borcsa?
– Látod – feleli a leány, s hosszú kínos csönd áll be.
– Nem félsz magadban? – töri meg Gyuri nagy sokára.
– Mitől félnék?
– Tőlem se félsz?
– Miért félnék?
No, itt már aztán csakugyan kiég Gyuriból minden szó. Úgy áll ott, mint egy fadarab. Sem közelebb nem tud menni, sem elmenni, le van szegezve ő is, az esze is. De végre csak meg kell szólalnia:
– Te izé, te Borcsa! (Borcsa ráemeli kérdőn szemeit.) Nem akarsz nekem semmit mondani?
– Nem. Talán neked van valami mondanivalód?
– Nekem? Már miért volna nekem? Ámbár, ha nem haragszol meg, Borcsa… kérdeznék egyet.
– No, ugyan mit? – vág közbe Borcsa, színlelt közömbösséggel, de a szó szelét érzi már a gyulladozó arculatja.
– Mit? Hogy mit? – dadogja zavarral. – Mit is akartam kérdezni? Hogy hát… mit főztetek ma?
– Hahaha! – kacag fel csengő hangján, kissé gúnyosan a leány. – Hát ez a nagy kérdés? Káposztát főztünk füstölt hússal.
Ezen megint elgondolkozik Gyuri nagy hosszan és leverten, mert érzi, hogy távolabb jutott, mint amikor elkezdte.
– Te, Borcsa – hörgi tompán s nekifohászkodik, mintha egy nagy árkot egyszerre akarna átugorni –, ha én az urad volnék, mit főznél nekem?
– Nadragulyát – feleli Borcsa vidáman.
– Ne mondd azt, ne mondd. Látod egészen elszomorítasz.
– Hát akkor nem mondom.
– Valld ki mégis, mit főznél – eseng behízelgőre, lágyra eresztve a hangját.
– Tudom is én mit szeretsz?
– Hát igazán azt főznél, amit szeretek? Komolyan mondod ezt, te Borcsa?
– Mért ne mondanám komolyan?
– Hiszen akkor… hisz akkor – lihegi Gyuri ragyogó szemekkel – talán el is jönnél hozzám… feleségül, ha szépen megkérnélek.
Boriska lesüti a szemeit, elfordítja fejét szégyenlősen.
Gyuri most már hozzáugrik, átkarolja a derekát, édesgető szavakkal kérdezgeti, vallatgatja a szíve szándékáról.
Borcsa még egy darabig vergődik, mint a meglőtt galamb, de azután mégis csak a fülibe súgja Gyurinak:
– Ahogy kend akarja.
Ilyenformán, együgyűn lesz faluhelyen a tisztességes szándékból lakodalom azok között, akiknek szíve egymásfelé hajló, nem pedig olyan körmönfont párbeszédek között, minőkkel a novellák és a népszínművek cifrázzák fel alakjaikat.
Szép a népnek az együgyűsége is. Mit rontják az író urak azzal, hogy összekeverik a maguk okosságával?

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi