AZ UTOLSÓ ÜLÉS [máj. 26.]

Full text search

AZ UTOLSÓ ÜLÉS [máj. 26.]
Vége van. Szétmentek. Az 1884-i országgyűlés már a múlté. Az ismerős, megszokott alakok még egyszer végigdefilíroztak a folyosókon, bekukkantottak a büfébe, hol immár csendes pusztulás és magány van. Zajtalan, szelíd országgyűlés volt, sem nem rúgott, sem nem harapott, úgy is múlt ki tisztességesen, minden nyikkanás nélkül végelgyengülésben, mint egy jámbor aggastyán.
A nap verőfényes sugarait szórta be az üvegablakokon, a toronyban éppen delet harangoztak, mikor Péchy Tamás díszmagyarba öltözve csörömpölő karddal az oldalán bevonult tisztikara kíséretében, megnyitni az utolsó ülést.
Csanády Sándor még egyszer (meglehet egészen utoljára) végighallgatta nagy figyelmesen a jegyzőkönyvet, Göndöcs még egyszer megpróbált elaludni a jegyző dajkaszerű mormogása mellett, de erre most nem volt ideje.
A képviselők még egyszer beültek a padokba, érzékenyen megbámulva a saját névjegyeiket az ülőhelyeiken, azután felnyitották a fiókjaikat, kiszedvén azokból bajuszpedrőiket, Szitányi Bernát a cukkedlijét, György Endre a fogkeféjét – egyszóval aki mit rejtegetett.
Ezalatt a kis Babeş interpellált az árvizekről, amire rögtön megfelelt Baross Gábor, majd Madarász József emelkedett fel, találván megint egy – Janskyt.
De biz az már későre született szegény. Az ellenzéknek már nincs annyi ideje, hogy kapitánnyá szónokolja Döpfner főhadnagy urat. Tisza röviden elvágta a kérdést, hogy az ország címere sokkal magasabban áll, mintsem azt egyes hadnagy megpiszkolhassa.
Más tárgy nem lévén, az elnök elmondta búcsúztatóját s mire a végére jutott, könnyek szivárogtak ki szelíd kék szemeiből elérzékenyülésében.
Azután fogta a csengettyűjét és bezárta a fiókba. Eredj pihenni, öreg szerszám.
Utána Pulszky Ferenc emelte ki az elnök érdemeit. S a Ház zajos éljenzésre fakadva tolongott az ajtók felé.
Kéz kézbe kapcsolódott. Szívélyes búcsú, nyájas mosoly lebegett az ajkakon.
– A viszontlátásra! – hangzott fel itt is, ott is, többnyire kétkedő, síri hangon.
Még ott zsibongtak, kóvályogtak egy darabig a folyosón, az előcsarnokban, míg egy óra után elszállingózának egyenkint. A kapus közömbös arccal nézte, míg az utolsó fogat is elrobogott, míg az utolsó alak is kicammogott. Éppen Krausz Lajos volt az utolsó.
Gondterhelt fejjel, búsan meghajolva hagyta el a korridort s ballagott le a lépcsőkön.
A legelső foknál összejött Róth Pállal, összekacsintottak. – Elmúlt – mondá Krausz Lajos mélabúsan.
– Rövid volt – válaszolá Róth Pál keserűen.
– Sokba került – folytatá Krausz Lajos gúnyosan.
– De meg sem érte – végzé Róth Pál gyöngéden.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi