»ÜZENET« VITA
»ÜZENET« VITA
Csak ma olvastam a Helfy Ignác képviselő úr cikkét a »Népzászló«-jában, mely lap arról nevezetes demokrata organum, hogy mágnás ruhákban, kardosan, kalpagosan mutogatja be pártja nagyjait.
Csak ma olvastam, mondom, a Helfy cikkét, melyben megírja, hogy Kossuth Lajos nagy hazánkfia mit csinál. Szívesen olvassa azt minden magyar – én is. És örül rajta, hogy az öregúr még mindig fiatal, friss kedélyű.
De annál jobban megsavanyodott Helfy képviselő úr, aki énvelem polemizál a cikkben, és úgy fest le a demokrata organum olvasói elé, mint aki elferdítve adtam elő azt, amit Kossuth Lajos felől ő közlött velem s különösen tagadja, mintha Kossuth Tisza államférfiúi bölcsességét hangsúlyozta volna. És persze nem igaz az sem, mintha Kossuthot Somssich a múlt nyáron tett látogatása alkalmával átvitte volna a mi pártunkra.
Hiszen persze, hogy nem igaz – s így Helfy Ignác képviselő úrnak teljes igaza van. Annál is inkább, mert az meg teljesen igaz, hogy ezt a nem igazat én mind így írtam meg, csakhogy (s ezen a »csakhogyon« van a súly) az én cikkem a következőképpen hangzott:
Ma az unalmas dohányvita alatt megszólítottam Helfy Ignácot a folyosón.
– Beszélj valamit, kedves Náci bátyám, hogy van Kossuth?
– Jól. Köszönöm.
– De nekem ez nem elég, nekem egy egész tárcára való kell.
– Nem tudok én semmit. Hagyj békét.
Hanem iszen gondoltam magamban, majd kiugratom én belőle a két heti élményeit, hiába merül el csökönyös hallgatagságba.
– Igaz-e – mondom –, hogy az öregúr meg van elégedve a politikai viszonyokkal?
– Nem igaz – pattant fel Helfy –, ki mondta neked ezt a bolondot?
– Azt hallom, Somssich járt nála a nyáron és meggyőzte a szabadelvű párt politikájának helyességéről. Hogy, azt mondják, ingadozik az öreg.
De már erre méregbe jött a »palatinus« stb.
No, aki az ilyen hangon írt cikkből ki nem érzi, hogy tréfa, az már aztán kemény szélsőbaloldali ember.
Kivált Helfy képviselő úron csodálkozom, aki fiatalkorában ugyancsak ebben a »mesterségben« dolgozott, mikor a Magyar-Magyart szerkesztette, s a humoros »Giardinetto« kedvelt olvasmány volt.
Mennyit kellett az én tisztelt bátyámnak öregednie, hogy már a saját hangját sem ösmeri meg.
De képzelem én, körülbelül miben lehet az indító ok. A t. képviselő úrtól ugyanakkor azt kérdeztem: »mit tart Kossuth Tiszáról« – mire ő megjegyezte, ahogy azt le is írtam, »becsüli szorgalmát s elösmeri tehetségét, de rosszalja a diktatúrát, melyet gyakorol«. (Az »államférfiúi bölcsességről«, amit Helfy úr polemikus cikkében említ, egy szót se írtam.)
Ez a rész nem tetszett a szélsőbaloldali uraknak, s ezek aztán nekironthattak Helfynek: »Micsoda, hát ilyen üzeneteket hozol te nekünk Turinból? Tiszának csinálsz te reklámokat? Ezt meg kell okvetlenül cáfolni!«
Így jött létre ez a kedélyes polémia, s így volt kénytelen Helfy képviselő úr az én cikkem tréfás tenorját komolyan venni s egyik kifejezésemet átidomítani másformára, hogy a cáfolatot jó szívvel megtehesse. Én csak azzal zárom be e különben enyelgő módon tartott kis vitát: hogy én abban semmi veszedelmet nem látok a szélsőbaloldalra nézve, ha a Tisza nagy tehetségeit Kossuth elösmeri.
Mert mi, akik a kormánypárton vagyunk, mindnyájan elismerjük a Kossuth Lajos nagy tehetségeit s még sincs, hála istennek, semmi bajunk.
