A »PERTU« SZÓNOKLATOK

Full text search

A »PERTU« SZÓNOKLATOK
Hexameterbe volna méltó szedni, mamelukok tegnapi felvonulását Budára.
Mind összegyűltek a piros terembe, a hívek leghívebbjei, meghallani: ha béke lesz-e vagy háború?
A gőzsiklónál, ahol leszálltak fogataikról, hogy vasúton mehessenek fel az Olimpuszra (a rezidenciába), éppen egy szélsőbali honatya jött le.
– Hova mentek? – kérdé.
– Tiszához – mondá örömragyogó arccal Kőrösi Sándor.
– Ti boldogok vagytok – viszonzá a szélsőbali –, tinektek mégis jut valami szerep néha-néha, de nekünk nincs kit még csak meggratulálni sem.
S valóban fekete hálátlanság panaszkodni a szabadelvű pártnak, hogy Tisza hatalmas egyénisége mindent lenyom, hogy immár az egyes tekintélyes embereknek nem akad semmi tennivalójuk.
Hát nem szép az, ha valaki annyira viszi, mint Bánffy Béla, hogy ő tarthatja az ünnepi beszédet Tiszának, s hozzá intézve csendül meg a generális ajkán a válasz, melyet a villamos drót zúgva visz szerte a világ minden részébe?
Bismarck íróasztalán már ott van a feketekávé idejére: az orosz cárén uzsonna táján. S ha e nagy világmozgató hatalmasságok elmélyednek benne, meghányják, meglatolják, finom szószövetében a láthatatlan színeket keresik elméjük nagyítóüvegével, nem kell-e eszükbe jutni, hogy hiszen ez csak válasz volt a Bánffy beszédére…
Félkaréjban álltak a képviselők.
– Ez a tizenharmadik újév! – mondá Hegedüs Sándor.
– Szerencsés szám! – jegyzé meg Krajtsik.
– Én már tizenhatodszor vagyok itt – szólt Urbanovszky Ernő ideges fejrázással.
Ekkor lépett ki Tisza a belső termekből, minisztertársaitól kísérve, s megharsant az éljen.
A miniszterelnök fekete szalonkabátot viselt, fehér haja kuszáltan lengett fején, s egy tiszteletreméltó megtört aggastyán kinézését kölcsönzé az erőteljes, szívós, nagy államférfiúnak. A fürge Trefort valóságos ifjoncnak látszik mellette. Barosst is erősen megkopaszította a tárca.
Az »éljenzés« után elkezdé beszédjét Bánffy, mely ízlésesen ütött el az eddigi tartalmatlan újévi beszédektől. A képviselőkben általánosan nagy rombolást tett a derék, becsületes Szilveszter. Az átvirrasztott éj bágyadtsága halaványakra festé a honatyai arcokat. De mikor mindenki álmos, akkor Krajtsik van ébren, s élénken kiabálta:
– Helyes, helyes!
Mire közbezúdított Fluger Károly is:
– Úgy fan! Úgy fan!
Bánffy beszéde után lassú hangon mondá el nevezetes beszédjét, melytől se Urbanovszky, se Hanzély László nem lett okosabb a külügyi helyzetet illetőleg, de melynek könnyed, átlátszó és mégis mindent eltakaró szerkezete a legügyesebb diplomatának is becsületére válnék.
Egy beszéd, amelyből minden mameluk azt magyarázta ki, amit szíve mélyéből óhajtott.
– Béke lesz – susogta Neuman Ármin.
– Hm – szólt Ivánka Imre (s ő eltalálta).
– Szegény Koburg Ferdi – sajnálkozott Baranyi Ödön.
– Háború lesz – krákogta Luppa Péter hófehér kesztyűjét lehúzogatva bütykös nagy ujjairól. (Illett neki rettenetesen.)
S amint Tisza közeledett a beszédje befejezéséhez, mind általánosabbá vált a kesztyűhúzogatás.
Mert hát most jön a mamelukok jutalmazása. A »hazaárulás« díja.
Tisza odamegy a csoportokhoz, s minden hívével kezet szorít.
*
Szép ez a patriarkális szokás. A bizalmas meleg »pertu« újév napján.
Valaha a Deák-párti idők est-alkonyában Molnár Ferenc zalai követ átcsapott a Deák-zászló alól a konzervatívokhoz.
A barátjai roppant elcsodálkoztak ezen, mert Molnárt nagyon szerette az öreg Deák, s ő is rendületlen híve volt.
– Ej, ej, mit cselekedtél? – pirongatták.
– Hát átmentem.
– De miért.
– Csak úgy – felelte vállvonogatva Molnár.
– Igazán semmi okod se volt?
– Annyi sem, mint a körmöm feketéje, hanem gondoltam magamban, az »öregúr« már úgyis beteg, úgyse bánja, hát átmegyek.
– No de minden indok nélkül.
– Az volt az egyetlen motor, ha éppen tudni akarjátok, hogy már egyszer kedvemre pertu legyek ezzel a rettentő gőgös Sennyeivel.
A jó naiv Molnárról jut eszébe az embernek, hogy ez az a nap, amikor kedvére lehet pertu a mameluk a nagyokkal. Még szónoklatban is »pertu« lehet. Hát nem ér az meg valamit!
Egész dobzódás a szónoklatokban!
A Szent György téri palotától megindult a mameluki kocsisor (megszaporodva a miniszteri fogatokkal) Péchy Tamás Múzeum körúti lakásán hódolni a népszuverenitás kedvenc elvének.
Most Falk Miksa volt a szónok, akinek nem könnyű minden újesztendőre valami újat kigondolni. De itt már szó sem volt se a háborúról, se a békéről. A Ház elnöke tudvalevőleg békés lábon áll valamennyi potentáttal.
Miniszterek, képviselők oly nagy számmal jelentek meg, hogy egy szobába be sem fértek. A fele az innenső szobában rekedt, s nem hallotta a Falk beszédjét és nem látta az elnök elérzékenyedését, hanem zsibongott és vidám élceket faragott.
Ez egyszer könnyű volt zavarogni. Péchynek nem volt keze ügyében a csengettyűje.
Most még Vizsolyi következett volna. Hanem Vizsolyival megjárta Horváth Gyula.
Mikor már a beszédje ki volt gondolva, be volt tanulva, fogta magát Vizsolyi, és elmenekült előle haza, Tolna megyébe.
Hanem Horváth Gyulával megjárta Vizsolyi.
Horváth kinyomtatta a beszédjét a »Nemzet«-be, és utána küldte Tolnába. S így lett adós Vizsolyi a pártnak egy nagy »válasz oráció«-val.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi