A »RÖPDE« ÚJ LAKÓJA

Full text search

A »RÖPDE« ÚJ LAKÓJA
A habarékpártnak is van egy Gaál Jenője, a kormánypártnak is, de míg a habarékpárti Gaál Jenő nevezetes, híres a hosszú beszédeiről (neki mondta Beöthy Aldzsi: »Az a különbség kettőnk közt, hogy én elkezdeni nem tudom a beszédeimet, te meg bevégezni nem tudod a tieidet«), addig a kormánypárti Gaál kellemes, csöndes ember, aki a viták élénkítésére elégnek tartja maga részéről a »halljuk«-ot, de azt is ritkán.
De minek is beszélne a felvinci Gaál? Untig elég mind a kettőjüknek, amit a világosi Gaál összebeszél. A felvinci Gaál választói úgyis azt hiszik, hogy ő eregeti azokat a hosszú orációkat, duzzognak értük, s mindig drágábban választják meg: »Hja, ha annyit akar beszélni a mi nevünkben, hát fizesse meg.«
Ám, ha a választók beszédesnek hiszik a felvinci Gaált, ő maga érzi hallgatag voltát, s egy idő óta elégedetlen önmagával.
Mert a szabadelvű párton sok olyan ember akad, aki meg van elégedve a közviszonyokkal, de nincs megelégedve önmagával, míg ellenben a habarékpárton mindenki meg van elégedve önmagával, de a közviszonyokkal egyik sem.
Könnyű ezeknek akciót kezdeni, de nehéz a mamelukoknak: önmaguk ellen.
Felvinci Gaál Jenő elhatározta:
– Okvetetlen csinálni kell már valamit. De mit?
A jó szerencse vele volt, s csakhamar rést nyitott előtte.
Ugyanis az történt, hogy hosszú politikai pálya után végre Csernátony is megkívánt valamit.
(– Aha! – vág közbe az olvasó – kibúvik a szög a zsákból.)
Nos igen, neki is támadt egy óhajtása.
(Hm, egy miniszteri tárca? Vagy tán egy rendjel?)
Nem, csak egy fülemilére fájt a foga. Még éppen ez hiányzik a röpdéjéből. Milyen boldogság volna egy fülemile. (Még akkor nem szólalt volt meg a szélsőbal énekese, Meszlényi Lajos, mert talán rögtön kiábrándult volna a fülemilékből.)
A madarakat és a virágokat csak a jó ember szeretheti. Ez a költői vonás aranyozza meg Csernátonyt. Tollának maró mérgébe mézcsepp gyanánt vegyül. Ki félne tőle? Ki ne szeretné?… Hiszen mondják, talán igaz is, hogy sok politikai ellenfélnek törte be a fejét, de ő amputálta meg egy beteg csíznek az eltört lábát is. (Ahogy én ezt már valahol egyebütt megírtam.)
Csernátony elmondta a képviselőházi folyosón, hogy nagyon szeretne egy fülemilét szerezni.
Valamelyik ott ácsorgó élménc még azt a rossz ötletet csinálta rá:
– Micsoda divatja ez a madaraknak! Tisza egy vörös sast kapott, Csernátony egy fülemilét keres.
S mi volna lehetetlen a Tisza barátjának?
Ösmerek egy urat, akinek azt szokták a neve mellé tenni a bemutatásnál: »X úr, Tisza volt választási elnöke«, s ezzel a címmel (hogy egyszer valamikor, valahol egy óráig elnökölt valami falusi deszkabódéban, míg künn az atyafiak Tiszát képviselőnek kiáltották ki), naggyá lett, még tán olyan ember is akad, aki a koponyája alkotását nézegeti, mint az I. Napóleonét. Mert nem tréfadolog a Tisza választási elnökének lenni.
Hát még a Tisza benső barátjának? Ez az igazi titulus.
Nagy, merész elhatározás szállta meg felvinci Gaál Jenőt.
– Én azt a madarat megkerítem neki.
Nosza vasútra ült hirtelen, s meg sem állt hazáig, híres pogácsájú Torda városáig.
Hívatja legott a tordai tanácsot:
– Nemes magisztrátus! Vitézlő uraim! Ki mondja meg nekem, vannak-e a tordai erdőkben fülemilék?
– Vannak, uram.
– Akkor rajta, nagy érdem háramlik Torda városára. Fogni kell egyet sebtében Csernátony Lajosnak.
A tordai kapitány arca kigyúl a feladat nagy fontosságától, s rendeli izében a következő rendben:
– Négy hajdú, tíz zsandár gyorsan lóra üljön, dúlják fel az erdőt, s haza ne térjenek fülemile nélkül.
Erre a legények mindjárt útra kelnek, járják az erdőt, minden fát megnéznek, minden sűrű bokrot lihegve kutatnak, minden csicsergésre reményre élednek. Kiáltásaiktól megreszket az erdő.
Végre harmadnapra fülemilét fognak, s diadallal hozzák.
Van öröm Tordában. Gaál Jenő sürgönyöz Csernátonynak:
»Egy fülemilét fogtam. Elszállításáról gondoskodom.«
A kis szürke fickót nagy gonddal őrizik addig is.
Az egyik tanácsnok azt indítványozza:
– Be kellene csukni a városi wertheimszekrénybe, ahol az árvák pénze van.
– Ott nem biztos – véli a másik tanácsos tréfás malíciával.
– De meg is fúlhatna – mondja a harmadik. – Hanem tegyük be kalitkába, s éjjel-nappal egy huszár őrizze kivont karddal a kalitkát.
Ezt a metódust fogadták el. Ott ült a kis madár szomorú fogságban, míg Gaál Jenő az útitervet komponálta. Mikor induljon? Ki vigye?
S amint ezen töprengett odahaza Tordán, azalatt Csernátony is gondterhelten sétálgatott itt a klub termeiben.
Az ő borús homloka pedig valóságos csalétek az újságíróknak és a kíváncsi politikusoknak.
– Min búsulsz, Lajos bácsi?
– Aggódom.
– Baj van? – kérdezik félénken.
– Hm.
– Goblet, Decrais, Kálnoky? Vagy valami új konfliktus?
– Ejh, egy madárról van szó. Valami baja eshetik útközben. Egy fülemilét fogott nekem Gaál Jenő, és ezt most hazaszállítják, de énekes madarakat nem szabad fogni, elkobozzák a vasúton. Szabályzat van rá.
Neszét veszi ennek Jekelfalussy Lajos.
– Micsoda, a Csernátony madarát koboznák el? No, csak ez kellene még ebben az országban, ahol én csinálom a rendet.
S megereszti rögtön a távirda-drótot végig a vonalon fél Magyarországon és fél Erdélyen át, hogy egy madár fog jönni a vasúton, valahogy ne essék semmi bántódása, mert különben…
Neszét veszi ennek jó Darányi Ignác:
– Mit, a Csernátony madarát érje valami baj az úton? No, már ezt nem lehet engedni. Elmegyek, elhozom, etetem, itatom, macskától, embertől útközben megvédem.
Mire becsomagolt Darányi, megtömte a zsebét kendermaggal, hangyatojással, s elindult Tordára a fülemiléért.
Torda városában villámként híre terjedt:
– Itt van! Megjött a fülemile-kormánybiztos.
Ünnepélyesen fogadták Darányit, s átadták neki a madarat, melyhez a vasútnál a következő beszédet intézte a szabadelvű párt elnöke:
Kedves fülemile! Mélyen tisztelt hazánkfia!
Te itt növekedtél erdőnkben s most odamégy, ahol az események teremnek. Ott fogsz ugrálni a Csernátony röpdéjében, s bele fogsz csicseregni a tolla percegésébe, mikor a »rovás«-t írja. Légy közbejárónk, légy második képviselőnk; egyszóval énekelj neki szépen mirólunk!
E beszéd után, melyre harsogó éljen szakadt fel, a fülemile kényesen biggyesztgette a tollait, s csőrével hármat koppantott a zöld posztóval bevont kalitka rácsán annak jeléül, hogy a mandátumot elfogadja.
Ekkor szólat meg a körültekintő, óvatos Darányi.
– Igen, de a madárnak immunitás is kell.
– Miféle immunitás?
– Egy városi bizonyítvány, hogy jó járatban van; majd én diktálom.
S lediktálta, hogy az e kalitkában levő fülemile tudományos vizsgálódás céljából küldetik Budapestre Csernátony Lajos számára.
Így fogatott el, s így érkezett meg pecsétes attesztátummal a Csernátony röpdéjének új lakója, Darányi Ignác kíséretében. Útközben a rendőrök szalutáltak neki, a budapesti indóháznál pedig valószínűleg Török kir. Tanácsos főkapitány és Pekáry fogadták.
Másnap vidáman jelent meg a folyosón Csernátony, eldicsekedve az ismerősöknek:
– Megszaporodtunk! Megérkezett a szürke fickó! Itt van! Megvan! Jó egészségben jött. Friss, mint a halcsik, s a két apró szeme úgy villog, mint a gránát.
Aki hallotta volna idegen, azt hihette, hogy valami kedves családtag jött meg messze földről, annak örül olyan nagyon.
De hogy milyen módon fogták, s milyen cári pompával hozták, arról fogalma sincs. Ő maga az, aki a saját hatalmáról semmit sem tud.
Praktikus ember létemre kinéztem, hogy ez lesz a legkedvezőbb pillanat a protekcióját kikérni egy fiatalember számára.
– Én tegyem be a minisztériumba? – szólt őszinte csodálkozással. – Nincs nekem semmi befolyásom.
– Dehogy nincs. Hisz az egész világ tudja.
– Ejh, a világ semmit sem tud. Hát nem azt beszélik rólam, hogy nekem Tisza mindent megmond? Éppen ma tettem neki szemrehányást, látván, hogy a szivarok ára felment: »legalább már ezt az egyet sugalmaztad volna meg tegnap: hadd vettem volna egypár százat«.
Olyan meggyőző hangon tudja mondani, hogy az ember utoljára is elhiszi: »Úgy van; nincs neki szegénynek semmi befolyása«.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi