II. A Pulszky Ferenc meséje

Full text search

II. A Pulszky Ferenc meséje
– No, ti most azt hiszitek, hogy az uzsorásaimról fogok beszélni. Ne vigyorogjatok itt. Tudom, hogy mint gondoltok magatokban. Ti most azt gondoljátok: »Ez az öreg Pulszky nevetségessé teszi magát ezekkel az uzsorásokkal. Mert egy embernek, aki minden héten kétszer ad vezércikkben tanácsot a pénzügyminiszternek, hogy miképpen gazdálkodjék, nem egészen sikk oltalomért fordulni a törvényhez a saját dolgaiban.« Hát talán igazatok is van, de ez most nem tartozik a dologra. Egészen másról van szó. Egy mesét akarok nektek elmondani.
Most tegnapelőtt történt, hogy az érsekújvári állomáson együtt ebédeltek a Bécsből jövő és a Bécsbe menő vonat utasai.
Két magyar úr bemutatja magát a közös asztalnál egymásnak.
– Honnan jön, uram?
– Párizsból. És ön?
– Budapestről. Mi újság Párizsban?
– Ah, ott most mindenki Andrássy Manó grófról beszél – szólt a párizsi utas.
– Andrássy Manóról? Talán Tiszáról?
– Dehogy, Andrássy Manóról, ha mondom.
– Lehetetlen! És mit csinált ő nevezeteset?
– Önök még nem tudják? – szólt csodálkozva – Lefőzte a franciákat.
– Miképpen?
– Hát egy vers volt a »Figaro«-ban, hogy a magyarok adják vissza a franciák pénzét, amit Szegedre gyűjtöttek. Ezen költői eszme (Oh uram, csak a franciákban van zsenialitás) annyira megragadta a gróf szívét, hogy benyúlt a pénzes fiókjába, kivett onnan 323 ezer és öt frankot, levélbe tette, s e sorok kíséretében küldte meg Floquet-nek:
»Tisztelt kormányelnök úr!
Egy skribler a »Figaro«-ban arról dalol, hogy ama nehány ezer frankot, amit a lovagias francia nemzet gyűjtött Szegednek, adjuk vissza. Van szerencsém önnek mellékelve megküldeni az összeget tizenkét percentes kamatjaival egyetemben, és még a poétának is idecsatolok a verséért öt frankot, hogy egészen kvittek legyünk.
Önnek tisztelője
Gróf Andrássy Manó«
– Teringette! – mondá a budapesti utas. – Ez mégis szép vonás Andrássy Manótól. És mire fordítják most a franciák ezt az összeget?
– Hihetőleg egy sarc-alapra, hogy egy új háború esetén, ha megint ötmilliárdot kell fizetniök, legyen már egy kis készpénzük.
Az összes utasok vígan koccintották össze poharukat e hírre, éltetve Andrássy Manót.
– Nos, és Budapesten mi újság? – kérdé most a párizsi utas.
– Semmi különös. Tegnap részt vettem mint delegátus a hadügyi albizottságban, ahol az új közös hadügyminiszter, Bauer úr mutatta be magát.
– Milyen ember az új miniszter?
– Jó, csöndes lélek.
– Volt-e sok interpelláció?
– Az is volt, a magyar nyelv tárgyában.
– És mit felelt?
– Azt, hogy ezentúl nemcsak a magyar, hanem az osztrák születésű katonatiszteknek is meg kell tanulniok a magyar nyelvet.
De már erre összenéztek az utasok, s egymást megdöfködve sugdosták:
– Hogy lehet ilyeneket hazudni!
S azért beszélem én váltig – végzé az öreg Pulszky –, hogy egy igaz és egy hazug hír közül mindig az utóbbinak vannak hívői.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi