ELLENZÉKI APÁTIA
ELLENZÉKI APÁTIA
Azt a kedélyes, nagyeszű ellenzéki vezért, akit egy szűkebb baráti kör úgy nevez tréfásan, hogy »szóga«, a vidék úgy nevez haragosan, hogy »saktervédő«, gyakran keresik fel kliensei a kávéházban, ahol tarokkozni szokott némely délutánokon, ha ráér. És többnyire ráér, még amikor rá nem ér is, mert a huszonnégy szennainál is jobban szereti a huszonkét tarokkot.
Bezzeg nem olyan rettenetes ember ő itt, mint a Házban; csak akkor kontráz, ha skartja van. (A Házban anélkül is kontráz.)
Kedves, szeretetreméltó (kivált, ha jó kártyája jár), szájából bőven ömlenek a csurom méz kifejezések, vidám ötletek, jóízű élmények. Magam is gyakran merítek anyagot őtőle. A pénzemet ő nyeri el, az ideáit én írom meg.
Különben mindennap úgy tesz, mintha utoljára játszanék, szidja erősen a kártyát, mely annyi tömérdek idejét elrabolja:
– A nyáron is agyontarokkoztam ennél az asztalnál egy csomó kerületet! Ha lementem volna nehány helyre, ahova nem mentem, beh másképp állanánk!
(Végre is kisül, miért maradt a kormány többségben.)
Egy nap, amint a »szóga« megint »utoljára« tarokkoznék velünk, beállít oda egy kék mándlis, értelmes arcú, alföldi kaliberű parasztember s mereven megáll a háta mögött.
– Engem keres? – kérdi ez felriadva, miután előbb az ütéseket megolvasta.
– Kegyelmed az a saktervédő?
– Én volnék – feleli mosolyogva.
– Látni akartam kegyelmedet, ha már itt vagyok Pesten, mert nagyon meg vagyok kegyelmeddel elégedve.
S ezzel odanyújtotta a kérges kezét és megrázta emberül a »szógáét«.
– Mondhatom, meg vagyok elégedve – ismétlé. – Nagyon haragudtam kegyelmedre azelőtt, de olvastam ezt a legutolsó beszédét és azt mondom, hogy az már valami.
– Hát voltaképpen kicsoda kegyelmed?
– Szücs Mátyás a becsületes nevem.
– Miféle párton van?
Szücs Mátyás nyílt szeme elborult egy percre és mélyen felsóhajtott:
– A Tisza Kálmán pártján voltam valamikor. Úgy hittem benne, mint az Istenben, de megcsalódtam.
– Igaz, igaz, de most milyen párton van?
– Hát negyvennyolcas volnék vagy mi… – felelte vontatott hangon, kelletlenül.
– És hol szavaz kegyelmed?
– Abonyban kellenék szavaznom, de nem szoktam.
Elbiggyesztette a száját, s az egyik vállát leeresztette.
– Nem, nem szavazok én sehova.
– Na és vajon miért nem?
– Miért, miért? Mert hát, ugyan mondja meg nekem kegyelmed, melyikőjüknek higgyek én Tisza Kálmánnál jobban, mikor neki hittem a legjobban?
Mélabúsan rázta meg fejét.
– No, ugye nem lehet? Igaz-e vagy nem? De megyek is már, mert az anyjuk vár odakünn. No, az isten áldja meg! Amit mondtam, mondtam. Nagyon meg vagyok kegyelmeddel elégedve.
A »szóga« mosolyogva fogadta a legfelsőbb elismerést és nagy fejcsóválással osztott tovább, mert voltaképpen Szücs Mátyás uram magyarázta meg nagy igazán, hogy miért lett a kormány olyan rettenetes nagy többségben.
