A MAI ÜLÉS [okt. 23. ]

Full text search

A MAI ÜLÉS [okt. 23. ]
A közutakról szóló javaslat tárgyalása nem bírta a Házat átmelegíteni. Szegény jó öreg országutak, mennyi port tudtak fölverni valaha! Milyen harcok, viaskodások lettek volna ezelőtt ötven évvel. Ma egész lanyhán folyt a tárgyalás – pedig nem kevésbé fontos a téma, mint negyven év előtt. De az államélet annyira elágazó lett, hogy az efféle praktikus dolgokra kevés érdeklődés jut.
Ki beszélne ma közönséges országutakról – a zóna világában!
Azazhogy mégis beszéltek, a szélsőbalról Pap Elek a »párt nevében« is. (Hát már megint egy új vezér?) Pap Elek igazságtalannak találja az útadó kivetésének tervezetét, s ezért gyújt rá a régi jelszóra:
Utat, töltést nem csinálunk Irányi a vicispánunk.
Még általánosságban se fogadja el a javaslatot, hanem kéri a szentlelket, hogy az szállja meg a többséget.
Boros Béni szakszerű, ügyes polémiában vagdalkozik Gulnerrel.
Utána Beöthy Ákos állt föl, aki nemrég Kossuthnál járt, s azzal lépett a kormányzó elé:
– Egy régi hívének fia áll ön előtt, kormányzó úr.
Kossuth elérzékenyülve borult nyakába. Mai beszédjén még nem látszott meg ez az ölelkezés (a tegnapi szavazatján igen). Magas színvonalú volt Beöthy Ákos beszédje, mint többnyire (mert a mérsékelt ellenzéknek, szó ami szó, kevés ilyen tartalmas szónoka van), de Baross, aki ma elemében volt, mégis szétszedte azt vasgyúró logikával.
A hatalmas miniszter, kit az ellenzék is kényeztet, ma harapós volt egy kicsit. Beöthy felszólalására megjegyzé, hogy az a »komolyság szatírája«.
A gyorsírói jegyzetek azt teszik ide: (Zaj. Ellentmondások balfelől). Ami azonban tényleg oda redukálható, hogy Tomcsányi László a fejét rázta.
Pap Eleknek pedig azt felelte a miniszter, hogyha a szentlélek, akit ő a kormánypárton kíván leszállatni, csakugyan lejön, jobban teszi, ha az ellenzékre száll le. Mert náluk több dolga lesz.
Zokon veszi ezt a »Magyar Állam« ma este megjelenő száma, felháborodva mondván: Mit profanizálják a szentlelket, mit keres az a közutak tárgyalásánál?
Persze, hogy a »Magyar Állam«-nak most sincs igaza. A szentlelket illő volt emlegetni, hiszen sok ideig ő csinálta Magyarországon a közutakat...
A pičce de resistance, a szegedi kőpartügy későbbre maradt – amikorra Szapáry tájékoztatóbb előterjesztést tehet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi