I. A Ház feloszlatása
I. A Ház feloszlatása
Ábrányi beszéde szülte a legingerültebb hangulatot, mely azután az egész héten lohadt.
Ugyane beszéd alatt nagyon megdöbbentette az ellenzéket egy-két jobboldali közbekiáltás:
– Föl kell a Házat oszlatni!
Ideges fészkelődés támadt a balmezőn, mintha csípős hideg fuvallat suhan el a vetések fölött. Az arcok megnyúltak, sok Bendegúz-bajusz lekonyult. Ijedtem adták szájról-szájra a baljóslatú hangokat.
»Hallottátok, hogy mit akarnak ezek? Föloszlatni a Házat. Hm, ennek fele sem tréfa. Ezek már tudnak valamit! No, ez szép mulatság lesz, ha megtörténik.«
Suttogás, sopánkodás morajlott végig a padokon. A pénzes emberek (akik nem kis költséggel jutottak a mandátumaikhoz) mérgesen nézegették a szegényebbeket: »Könnyű nektek lármázni, mert ki ingyen jutottatok be«, mire a szegényebbek még dühösebben méregették emezeket: »Könnyű nektek, mert ti megint bekerültök«.
Mindamellett általános volt az óhajtás:
– Tenni kellene ez ellen valamit!
– Teszek én! – vállalkozott Eötvös Károly.
– Ne beszélj, szógám! Mivel akadályozhatnád te meg?
– Fölszólalok holnap én megteszem a Ház föloszlatását ellenzéki programnak, s akkor legott nincsen semmi jövője.
S úgy tett miként beszélt: másnap ő mesélte el szónoklatában, hogy meggyőződése szerint föl kell a Házat oszlatni.
