ÁLARC NÉLKÜL
ÁLARC NÉLKÜL
– Nem mese
Méltóztassanak elhinni, hogy a kegyelmes úr roppant demokrata hírében állott. Egyik öreg számtanácsos, ki egész életében reszelő érdességű republikánus volt, maga is azt poszmogta róla a miniszterium fiatal gólyáinak, hogy a kegyelmes úr valóságos vértanúja annak a kristálytiszta demokráciának, amelynek férfias önérzettel, nyíltan, szabadon, mindenféle politikai szójárás és vitorlaforgás között is kifejezést ád. S az haj! nagy dolog ám… Mindenki tudja, hogy a kegyelmes úr például csak azért nem leve eddig valóságos belső titkos tanácsos, mert nem ajánlatos illatos pillangós szőnyegre állítani azt, akinek patkó van a sarkán…
A fiatal gólyák megilletődve hallották az öreg szittya poszmogásait, s ettől az időtől kezdve valóságos áhítattal bámulták a kegyelmes urat.
Volt köztük egy impertinens szőke, sápadt arcú fiatal segédfogalmazó, aki arról nevezetes, hogy kitűnő diplomákkal rendelkezett, rengeteg sokat tudott, s a szó komoly értelmében való zseniális tehetségei voltak. Könnyű felfogás, gyors ítélet, sok humor, biztos mennykőfogó a feléje röpített viccek ellen és kiélesített fullánk a rosszakaratú (kollégiális) támadások hathatós – visszleszámítolására stb. stb. Szóval, olyan ifjú ember, akiből diktátor éppúgy lehet, mint alkalomadtán – hordár.
Ha most már elgondolja az ember, hogy ez az igazán derék fiú immár a negyedik esztendeje aspirál egy olyan fogalmazói állásra, amelyet a vele egyszerre hivatalba lépő Niki báró már egy éve elért, pedig isten bizony nem értett hozzá – s hozzá gondolja ugyanegy füst alatt azt is, hogy édesanyja volt otthon, akinek ő vala minden reménysége ezen a földön, s ketten az ő szerényke keresetéből éltek –, nem fogja bizony csodálni senki, hogy midőn a kegyelmes úr átvette a minisztérium vezetését, őbelé vetette minden reménységét.
Egy demokrata miniszter túlteszi magát a hagyományos protekció rendszerén (ezen a ruganyos húsú polipon, amelyen sem szúró, sem vágószerszám nem fog), s következetes lészen bizonyára azokhoz az ideális elvekhez is, amelyekről nemcsak szóval, hanem – ottan-ottan írásban is, mindig rendkívül korrekt modorban nyilatkozott. Be kellene tehát kéredzkedni a kegyelmes úrhoz és megkérdezni tőle, hogy hajlandó-e őt egyáltalában akceptálni, vagy nem?
Niki báró házasodni készül. Földhöz fogja csapni a fogalmazóságot és menyasszonya pénzén jónevű istállót fog berendezni. Helye üresen marad. Jó volna tehát, ha már most aspirálna erre a helyre. A miniszter ugyan igen figyelmes memóriájú ember hírében is áll, de nem lehet tudni, hogy mi kerülhet hirtelen a levegőbe, amitől meginog a kegyelmes úr fundamentuma, s a várható kilátásokat ismét elviszi valamiképpen az ördög.
Annyi az egész, hogy rövid habozás után férfias cselekvésre szánta el magát a derék fiú, elhatározván szentül azt is, hogy alkalmazkodni fog a demokrata miniszter elveihez és »emberi méltóságához illő önérzettel« – amint a kegyelmes út hatásosan mondani szokta – fogja neki előadni, hogy miért járul ím kopottaska frakkjában a színe elé.
S hát úgy is történt.
Egy szép napon audenciára jelentkezett, s ott aztán bátran, emelt fővel, »emberi méltóságához illő önérzettel« lépett a puritán római erényekkel ékes nagyúr elé, ki – da capo saját hatásos kifejezése szerint – nem tűri a csúszásmászást, hízelgést, megalázkodást és több rendbeli hasonló nyomorult paréjját a »férfiatlan társadalmi morál« dudvás mezejének, amelyről bőven arat manapság minden okosan számító stréber.
A kegyelmes úr – csodák-csodája – roppant hideg nyugalommal mérte végig a méltóságos emberi önérzettel fellépő ifjút.
– Mit akar?
– Kegyelmes uram…
– Csak röviden!
– Bocsánatot kérek – felelte magabízó önérzettel az ifjú –, nagyméltóságod beláthatja, hogy négy esztendei várakozás után, azzal a kvalifikációval, amellyel én rendelkezem, joggal reflektálhatok egy olyan állásra az állam szolgálatában, amelyben érvényesülhetek, s amely után legalábbis meg tudok élni.
A hang merész; ugyanilyen a tekintet is. A kegyelmes úr arcán pedig viharba repül össze az állandóan ott tanyázó felhő massza.
– Mit fecseg ön?
– Bocsánatot kérek…
– Micsoda pöffeszkedés ez?
– Kérni…
– Elég! Menjen!
– Kegyelmes uram…
– Elmehet!
– Könyörgök alázattal…
A nagy demokrata megvillanó tekintettel sújtja le a szegény, sápadt fiút és rákiált, hogy cseng:
– Takarodjék!
*
Tudni kell egyébképpen azt is, hogy tíz perc múlva aztán egy igen magasrangú, gőgös főurat jelentettek be. A kegyelmes úr jelt adott a beléphetésre s közben futólag a tükörbe nézett.
Nincs semmi baj. Az álarc ismét rendben.
Jöhet, aki akar.
