TISZA KÁLMÁNNÉ ÉS GRÓF ZICHY NÁNDOR

Full text search

TISZA KÁLMÁNNÉ ÉS GRÓF ZICHY NÁNDOR
Egy fiatal író járt a minap szerkesztőségünkben, aki azon panaszkodott, hogy nincs témája egy humorisztikus beszélyre.
– Mondok én önnek! – ajánlkoztam.
Rám nézett csodálkozva: hogy ki lehet az: gazdag ember, akinek elajándékozni való témái vannak?
Bemutattam magam.
– X. vagyok. A Petőfi Társaság rendes tagja. Vannak eszmecsíráim.
– Nagyon örülök. És szívesen elfogadom öntől a témát, ha jó. Halljuk tehát.
– Írjon meg ön egy gazdatisztet – kezdem , akit az uraság kicsap a szolgálatból, mert protestáns nőt vett el.
– Ez a kezdet. Eddig helyesen van. A gondolat kitűnő, a szenzáció elmaradhatatlan, mert mindenki Zichy Nándorra fog gondolni. Bravó, uram! De hát aztán? Hol lesz a bonyodalom?
– A gazdatiszt nagy nyomorban él protestáns életpárjával. Átkozza az »isten tetszése után« szaladgáló grófot és boldogtalan. A gróf jár a misékre és boldog, hogy a XIX-ik század bizonytalan színű posztójára rácsöppenthette ezt a zsírfoltot.
– Nem rossz a gondolat. De mit csináljak vele tovább?
– Nagyon egyszerű. Ön valóságos regényhőst csinál a grófból, aki eközben elindul keresni azokat az apácákat, akiket egy másik protestáns grófné elcsapatott Nagyváradon, az árvaleányok intézetéből; elindul megkeresésükre, hogy segítse őket.
– Ühüm! Nagyon jó lesz. Mindenki Tiszánéra fog gondolni.
– Ha aztán felette leleményes akar lenni, a grófné szívének is meg kell esnie a kicsapott gazdatiszten, s ő is elindul annak a nyomorát enyhíteni.
– Természetesen.
– A gróf megérkezik Nagyváradra, de az egyik apácát nem találja. Azt mondják: egy éjjel eltűnt, nyoma veszett. Megy hát kutatni mindenfelé a szerencsétlen teremtmény után. Bágyadt nyomok vannak csak, de ezek folyton szaporodnak, folyton érdekfeszítőbbekké lesznek épp, mint a Gaboriau regényeiben. Olvassa ön Gaboriaut?
– Könyv nélkül tudom.
– Akkor hát ön ki is találhatná már a többit. A gróf megy a nyomokon, míg végre a regény utolsó fejezetében odaér a szegény gazdatiszt házába, ahol kitárul az olvasó szeme elé a kioldott csomó. Az elcsapott gazdatiszt az elcsapott apácát szöktette meg, aki áttért a protestáns vallásra és neje lett. A protestáns grófné, ki pártfogoltját keresi, egy időben akad rá áldozatára is, éppúgy mint a gróf. Itt találkoznak mindketten. A mese most már lázasan lüktet, hogy végre nagyot csattanjon. A gróf gazdagon ajándékozza meg a maga apácáját, a grófné pedig a gazdatisztet, mindketten belátják az elkövetett hibát, mely azonban a gondviselés különös kegyelméből jóra fordult. Ami pediglen a jámbor párt illeti, ők ezentúl természetesen boldogok és ma is élnek, ha meg nem haltak…
Az én fiatal íróm ahelyett, hogy örült volna a pompás aktuális beszély-témának, elkezdte az orrát vakarni, ami írói nyelven annyit jelent, hogy megakadt valamiben.
– Hiszen mind jó volna az, kérem, gyönyörű volna ez, de nem lehet megírni.
– Miért?
– Mert egy nagy nehézség van, hogy a nagyváradi apácák, akiket Tiszáné leszavaztatott, mát letették volt a fogadalmakat, következésképp át nem térhetett egyikük a protestáns egyházba.
– Biztos ön abban, hogy fogadalmat letett apácák voltak?
– Hogyne! Ott voltam az ülésen. Hiszen csak éppen azért tett kifogást Tiszáné a felekezetnélküli intézet általok való vezetése ellen, mert a fogadalmat letett apácáknak a térítés is kötelességük.
– De hisz akkor Tiszánénak igaza van!
– Egészen. Mert az árvák közt, hol szülői befolyás nem akadályozhatja a hittérítői magvetést, jó aratást tehettek volna az apácák. Nem volt igazuk a lapoknak, amikor mint vallási türelmetlenséget közölték az esetet egy lélegzetre a Zichy Nándoréval.
– Igen, ferdén voltak informálva!
– De milyen ferdén! Tiszánéval kapcsolatban vallási türelmetlenségről beszélni nevetséges. Én ismerem a viszonyokat közelről. Hiszen alkalmazottjainak nagyobb része katolikus. Négy belső inasa közül három pápista, kulcsárnéja, a komornája szintén az, pedig ez már harminc év óta van nála s helyzeténél fogva gyermekei körében is…
– Nono! Még kisül, hogy Tisza István is katolikus nevelésben részesült, mint Apponyi! Kezd érdekes lenni a dolog.
– A lapok felületesen közölték.
– Hogy van ön olyan jól informálva?
– Nagyváradi vagyok, s eleitől láttam a dolgok fejlődését.
– Úgy? Hát miképpen történt?
– Rég mutatkoztak már efféle hittérítési hajlamok az intézetben. A növendékek például vallásra való tekintet nélkül az »Üdvözlégy Máriát« használták imául. Tiszáné a »Miatyánk«-ot kívánta. De ezt sem bírta keresztülvinni. Akkor azután nemsokára beállt a második sérelem: az összes növendékek a katolikus templomba jártak. Tiszáné ezt se találta helyesnek. »A vallási türelemre szoktatják őket« – felelék. »Járjanak hát az összes növendékek a protestáns templomokba is« – sürgette Tiszáné. »Hja, ez nem megy!« – válaszolták a vallásos türelem szoktatói.
– Hja, ez akkor egészen más színt kölcsönöz a nagyváradi szavazásnak.
– Kétségtelenül. Tiszánét nem a vallási türelmetlenség vezette; az ő akciója, éppen megfordítva, a vallási türelmetlenség ellen volt irányozva. Nemes és szabadelvű küzdelem volt. Azért hát a beszély tárgya, amit ön mondott nekem, igazságtalan szatíra volna ellene. Zichy Nándorral együtt említeni őt valóságos sértés lenne. Pedig sajnálom a leleményes, érdekes tárgyat.
– Nem tesz semmit – feleltem. – A beszély elmarad örökre. De hogy a mi konferálásunk a születendő beszély tárgyában mégse vesszen egészen kárba, leírom szórul-szóra és kiadom a lapban. Ha nem lehetett elbeszéléssé, legyen belőle helyreigazítás.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi