A KEZDET KEZDETE

Full text search

A KEZDET KEZDETE
(Az első ülés)
Eddigelé a t. Házat csak a gróf Kreith szétküldött választási mappáin láttuk, jó darabon megvörösödve, a széleken Neumannal, Jellinekkel, Rosenberggel, amiből az a hazafiatlan ötlete támadhat valamely antiszemita gondolkodású szittyának, hogy nem ártana az országot egy kicsit körülmetélni. Most végre itt hömpölyög a Ház a folyosókon, úgy amint lesz, összes alakjaival; sok régi jó ismerős visszakerült (itt van például Prileszky Tádé), sok derék dalia elesett. De élnek utódaikban. Tömve van a folyosó minden zig-zuga, egész emberáradat torlódik az ajtóknál.
Mind képviselők ezek? sóhajt fel elcsodálkozva az öreg Pulszky Ferenc.
Nem mind, csak a fiatalabbja.
Amire rábólint gróf Tisza Lajos:
Az apáikról ösmerek rá egyesekre.
Pont tízkor megszólaltak odabent a villanyos csengettyűk és megkezdődött az 1892. országgyűlés.
Mozgalmas képet mutatott a tanácsterem, amint elhelyezkedtek a betóduló képviselők, keresve neveiket, melyek friss nyomdafestékben ragyognak az üvegkockák alatt a padok tetején. Aztán bejöttek a miniszterek. Majd előbicegett Péchy Tamás és leült a Baross háta mögé. Horváth Gyula a Horánszky hajdani vidékére került. Jókai Mikszáth mellé telepedett s vidáman mondá: »Mi oláhok üljünk együtt!«.
Mindenütt ült már valaki, még ott is, ahol üres hely volt, mert ott nyilván az icipici Pap Gézának kellett lennie, aki azonban nem látszott ki a padból, s kiben az ősidők Kubája került vissza de Kuba bátyánkra már csak a korelnökök emlékeznek. Mindenütt ült már, mondom, valaki, csak az elnöki szék tátongott még üresen.
A miniszterelnök felállott, és elkezdte fölhajszolni a korelnököt. Egy országot egy öreg emberért! Soha még ilyen becsben nem voltak az öregeink.
Tudtom szerint – mondá , Csanády Sándor és Madarász a legidősebbek.
A függetlenségiek tovább élnek hallatszott Károlyi Gábor gróf vékony cérnahangja.
Ez volt az első közbeszólás az 1892. országgyűlésen.
De a csengettyűnek nem volt még gazdája. Ott fénylett a pulpituson árván, tehetetlenül.
Aki köztük idősebb folytatta a miniszterelnök , szíveskedjék az elnöki széket elfoglalni.
Megmozdult erre az öreg Csanády, megrángatván dókáját, majd nagy pátosszal kijelenté a helyéről, hogy ő bizony egy tapodtat se mozdul; ne az országgyűlés menjen a királyhoz, hanem a király jöjjön az országgyűléshez; s még hagyján, ha az a fekete-sárga zászló nem volna. Nem megyek, ha mondom. Nem vállalom a dolgot.
A vén kuruc leült, miután ismét megrángatta a dókáját.
A miniszterelnök megint felkelt: Nézzünk más elnök után! Most Madarászon a sor.
Madarász apó megrázta ősz szakállát, mintha zúzmarát akarna belőle kirázni, s kevély léptekkel, hátraszegett fejjel lépkedett az emelvényre a mennyezet alá. De apró serétszerű szemeiben a ravaszság démonai vigyorogtak, mintha mondaná: »Fölmegyek, felmegyek, de nem lesz benne köszönet«.
Az ellenzék éljenben tört ki, s a korelnök, aki még ezelőtt két hónappal csak a Ház jegyzője volt (hogy fölviszi némely embernek isten a dolgát), megnyitván az ülést, előszólítá a korjegyzőket, mire hat képviselőnek öltözött udvari apród foglalta el az aranyszakállu Dárdai és az egykori Tibád helyeit. Úgy nézett ki velök az öreg papa, mint Jókai »Arany ember«-ében Fabula uram a csemetéivel. Egytől-egyig szemenszedett csinos ifjak különben, kik közül gróf Csáky István olvasta fel a holnapi trónbeszédre vonatkozó átiratot, kellemes, csengő hangon.
A miniszterelnök megelégedetten hallgatta. Egy nagy kő esett le a szívéről. A jobboldal is könnyebben lélegzett fel. Hála Istennek, mégis van már korelnök. Csakhogy ezen is átestünk.
Ám az öreg papa fejében furfangos terv főtt ezalatt, mint mikor valami nyersanyag rotyog a fazékban, biztatón pislogott balról ülő ügyfeleire: megálljatok csak, megálljatok, majd mindjárt megadom én a módját.
S amint elhangzott az átirat utolsó szava, felállt az öregúr, és kijelenté mennydörgő, pattogó hangon, hogy ő igenis felmegy Budára, de csak azon föltétel alatt, ha a király trónja körül csakis magyar zászlósurak fognak szerepelni.
Szapáry nyugodtan emelkedett fel, pedig váratlanul jött a Madarász szeszélye, azt mondta röviden: »Minden úgy fog történni, mint azelőtt«.
Mire kivágta a mellét Madarász:
Akkor hát nem megyek Budára, másnak adom át a korelnökséget.
Lett erre roppant éljenzúgás, hogy csak úgy rengett bele az épület. A jobboldal azonban Madarász eljárásában észrevette a rosszhiszemű malíciát, mellyel a miniszterelnököt az előleges megállapodás ellenére zavarba akarta hozni, s ingerülten szakította meg több hang a szélsőbali kortes szpácset, melynek elmondására az elnöki széket felhasználni legalábbis illetlen volt.
A papa, mint aki jól végezte a maga dolgát, méltóságos lassú léptekkel ballagott ki a trónusról.
Szapáry pedig ismét felállt. Nosza, keressünk más elnököt!
Most már Királyi Pál volt a legidősebb.
Nincs itt! kiáltott fel több nemzeti hang.
Kubinyi Gyuri összerezzent, s ijedten hajolt át Matuskához.
Hogyha ez így megy, barátocskám, félni kezdek, hogy én hozzámig találja eljutni az öregség, s akkor lőttek nekem az asszonyoknál.
A miniszterelnök azonban Janicsáry Sándort nevezte meg!
Mire minden szem a Ház szélső jobboldalára pillantott, hol két hatalmas fölfelé kunkorodó bajusz közé függőlegesen elhelyezett férfias alak emelkedett fel, kissé kopasz, tatár fej, aminőket a trafik boltokon lát az ember lefestve.
Az aga! Az aga! suttogták a környéken. Mert a közszeretetben élő Sándor bácsit ezen a törökös néven szólítják egymásközt.
Az aga megindult. A hazafiúi megrendíthetlen eltökélés megadta neki az erőt, hogy menni tudott. Rettenthetlenül közelgett a veszedelmes helyre. Csak szomorú arca mutatta, hogy örömestebb menne a vérpadra. Nem volna olyan bátortalan.
Egyet sóhajtott még a lépcsőkön, fölfelé menőben a szédítő magaslatra. Ráncos homlokán az izzadtság gyöngyözött.
Az izmos, hatalmas alak meg-megállott habozva: Hátha talán visszafordulna. Hiába biztatta a háznagy: »Semmit se félj, aga! Katona dolog az, agácskám«.
Egy süldő képviselő naivul jegyezé meg:
Egész Budáig ez se ér el!
Pedig szép diadalmas volt az útja, mert lelkes éljen rivalgás kísérte a jobboldalról, ahol fölötte megörültek a szerencsés fordulatnak, hogy mégis saját emberük lesz az elnök.
Fent volt már Janicsáry az emelvényen, és széttekintett innen a Ház összes vidékein, hol annyi idegen tarkállott, kivált a meghosszabbodott balmezőn, s szemei zöldes tűzkarikákat kezdtek látni a levegőben, amely csoda után (aminőhöz foghatót Bresztovácon sohase látott) egyszerre csak megindultak a teremben levő összes padok és elkezdtek táncolni, forogni, sebesen. Ejh no, miféle bolond bál ez!
Az öregúr nézte, nézte s talán teljesen beleszédül, ha föl nem rázza egy malíciózus szójáték, mellyel a szélsőbal poétája, Meszlényi Lajos tartotta bevonulását az új epochába.
A janicsárok végnapjai! süvítette Meszlényi.
Nagy kacagás támadt. A kacagásra magához tért Janicsáry. Úgy tetszett neki e percben, mintha egyszerű baráti kompániában volna, s ez visszaadta lélekerejét.
Az elnöki teendők iránt azonban, minthogy váratlanul érte a korelnöki kenyér, nem volt tájékozva. Nem tudta, mit kell tennie. A balvidék gúnyosan zsibongott, a miniszterelnök segíteni akart rajta, hogy a jövő ülést tűzze ki, de az ellenzék kötekedni kezdett. »Ne avatkozzék bele a miniszterelnök kiálták Károlyiék , az a korelnök dolga«. A zaj nőttön-nőtt.
Janicsáry tanácstalanul imbolygott, fészkelődött a helyén, egyre hátrább-hátrább tolva a bíboros elnöki széket, egészen a fal mellé.
Csöngess! figyelmeztették a körülállók.
Mire elkezdte idegesen keresni kezeivel a csöngettyűt, míg végre valahogy magától beleakadt a bal kezébe.
Hanem meg is rázta aztán emberül, hogy csak úgy csengett-kongott s kitűzte a jövő ülést halk, tompa, síró hangon hétfőre.
Mi lesz akkor? kiálták balról.
Janicsáry halványan, csodálkozva nézett a kérdezőkre. A csengettyű kiesett kezeiből, s csörömpölve hullott alá. Nagy bajsza megmozdult, s széles, hatalmas vállait jámborul vonogatva mormogá:
A Jézus tudja!
*
Ez volt a mai ülés, vagyis inkább képviselői értekezlet lefolyása. Ilyen volt a ház csecsemő korának első napján. Mulatságos és egy kicsit ügyetlen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi