A MAI ÜLÉS [márc. 15.]

Full text search

A MAI ÜLÉS
[márc. 15.]
A mai ülés nagy eseménye a Tisza Kálmán beszéde. Ma két éve, hogy utoljára beszélt a nagy államférfi, amikor még ott állt a miniszteri székek félkörében, de már féllábbal az egyszerű képviselői padok árnyékában. Azóta hallgatott. De az ő hallgatása is érdem volt.
Amíg miniszterelnök volt, megszerettette a nemzettel az állandóság gondolatát, pénzügyminiszter korában a takarékosság erkölcseit oltotta a parlament vérébe, és most két esztendeig csinált nimbuszt egy harmadik, eddig népszerűtlen nagy erénynek: a hallgatásnak.
Ma végre kilépett a tartózkodásból, fölállott helyén, ott a harmadik pad szélén és szót emelt. Nagy mozgás futott át a termen, a karzaton… A mamelukok arca édesdeden kigömbölyödött, meg föllángolt, csak Prileszky Tádé rázta a fejét, mintha szemére hányná a pártnak:
Ugyan gyerekek, hogy engedhettétek a generálist a harmadik padba, amíg nem voltam itt!
Bánffy Dezső, az elnök, megragadta a csengettyűit: mert ki tudja, nem kell-e ma megverekednie a »hoch«-hal? A szélsőbal eleinte csakugyan elkezdte a zajongást, de nem sok szerencsével. Mindössze Károlyi Gáborék kiáltottak közbe néhány éretlen megjegyzést, amit azonban könnyűszerrel elnyomott az elnök és az első rendreutasítás után maga a gróf is kiment a folyosóra. »De aztán, ha közbeszólnak, ne őt utasítsák rendre.«
Ezután egyre ritkábban csilingelt a csengettyű, végre egészen levette róla kezét az elnök… Az egész Ház mély, osztatlan figyelemmel kísérte a beszédét, mely ragyogva emelkedett az eddig mondott beszédek fölé, mert benne egy nagy jellem aranya fénylett.
Igazi Tisza-beszéd volt, amilyenre rég éheznek a parlamenti gourmandok. Csak kevesebb volt benne (bár nem életlenebb) a polemikus gúny és dominált az a méltóság, mellyel az önérzetes államférfi múltját, alkotásait, igazát védelmezi s az a másik elem, melyből a nagyszabásúk, maradandó becsű parlamenti beszédeket alkotják: a megdönthetlen igazságok.
Azok a szavak, melyekkel a közjogi alapot, a kiegyezést védelmezte, sokáig emlékezetesek maradnak és a mai rend barátainak örök fegyvereivé válnak.
Mégis legnemesebben ott csendült meg karaktere érce, mikor az ellenzék zajongására kijelentette, hogy nem vágyik a kormányelnöki székre.
Savanyú a szőlő! szólt közbe a szélsőbali elméncség (valószínűleg a Polónyié).
Higyjék el felel Tisza , aki annyi időn át volt az ország kormányának tagja és feje, az 15 év után csak arra vágyódik, hogy hazafiúi kötelességét nyugodtan teljesítse.
A jobboldalt elragadja e szavak büszke melankóliája és viharosan éljenez. Ám az ellenzék másképp fogja föl azt. Gúnyosan szól át:
Hogy örülnek, hogy nem akar többé kormányra jutni!
Épp úgy, mint önök örülnének, ha vissza szeretnék menni, mert úgy talán megbontanánk a szabadelvű pártot felel finom, de szívig ható gúnnyal Tisza.
S így halad tovább Tisza azon az úton, melyen mindig járt: soha senkitől emberi gyöngeségen nem kapatva. Az ő alakjára az idő nem tudott ezekből a gyöngeségekből egy leheletnyi kormot ejteni.
Neki csekélységek ezek. Másnak óriások, melyekkel nem bírnak, neki semmiségek: mosolyogva halad át rajtuk, mint a nyugodt lelkű tiszta római, aki ősz fürtjein az arany babérkoszorúval, egyenlő komoly nyugalommal néz szemébe a népnek, mely diadalmenetben tolong körülötte és a népnek, mely száműzi.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi