A MAI ÜLÉS ápr. 28.
A MAI ÜLÉS ápr. 28.
Mióta a miniszterek Bécsből hazajöttek, a politikai világban mindenkinek csak egy kérdése volt:
– Mit hoztak haza a miniszterek?
Tegnap aztán kitűnt, hogy mit hoztak haza. Hazahozták a két javaslatot, amit nagy éljenzéssel fogadott a párt.
Hanem valamit még most se hoztak. A királyt haza nem hozták. A gr. Károlyi István »híres felhői« még mindig nem oszlottak el.
A lapokban van ugyan valami olyasféle hír, mintha őfelsége jönni szándékoznék – de ez is csak onnan csúszott napihírek közé, mert valami vizsga szem észrevette, hogy a királyi vár kéményei füstölögnek. »Nyilván a termeket fűtik« – mormogta az illető vizsga szem gazdája, s e mormogásból keltek szárnyra a mézes betűjű hírek.
A kis Sturm, a ravasz kis Sturm, vagy amint közönségesen mondjuk, a Sturm a Lloydtól fürgén, mint a menyét, nyúlánkká hosszabbítva köpcös testét, odasurrant egy folyosói csoporthoz, hol a miniszterelnök beszélgetett néhány képviselővel:
– Ah – szólt a ravasz kis Sturm –, mi mindent írnak az újságok. Például a Pesti Hírlap is. Azt írja, hogy jöjjön haza a király: pedig hiszen mindenki tudja már, hogy május 3-án megérkezik.
S ezzel felpislantott fürkészőn, szimatolón a miniszterelnökre, előkészítvén neki a kelepcét. Mert ha az ráhagyja, hogy a Pesti Hírlap cikke fölösleges, akkor csakugyan jön a király, ha pedig rá nem hagyja, Sturm akkor is informálva van, hogy a király nem szándékozik hazajönni. Sturm a valót akarta megtudni mindenáron. S ez most a fülébe fog pottyanni könnyen, biztosan, mint a megrázott fáról az érett körte.
– Semmit se tudok – felelte Wekerle rejtélyesen.
De Sturm még most se tágított, új rohamot tervezve.
– És ha tudnék is – folytatá Wekerle diplomatikus mosollyal –, jegyezze meg, kedves Sturm, hogy én a Futtaki iskolájából származom.
A képviselők nevettek, Sturm pedig lehorgasztotta fejét, újra köpcös lett és kámforrá lett. Mert a Futtaki-iskolával lehetetlen megküzdeni. Futtaki kitalálta, hogy mikor semmit se mond, miképp látszassék az valaminek és mikor valamit mond, hogyan ne értsen abból senki semmit.
*
Egyéb jelentőségteljes dolog nem történt mióta utoljára értesítettük olvasóinkat e rovatban, kivévén, hogy Jókai azóta megjárta a tengert s hogy Eötvös még nem volt Turinban.
Apponyinak egy kis influenzája volt, de Bánffy Dezső ép és egészséges.
Általában mélységes csend és béke van, amit a kormány preventív intézkedéseit tekintve, állandónak lehet jelezni. De ha fel nem oszlatják a nyomdászegyletet, kérdés, mi lett volna az ország békéjével? Egyesy végre is veszedelmes ember.
A tanítók fizetéséről szóló törvény szónokai mindössze nem csinálnak olyan effektust, mint Boros Béni egymaga azzal a tettével, hogy egy vasúti igazgatóságról leköszönt.
Emberfölötti dolog. Az egész Ház meghökkent. Mi lelte Boros Bénit? Csak a Jókai alakjai cselekszenek így. (De Jókai maga nem.)
Pedig ügyes szónokok vesznek részt a vitában – csakhogy a fullánkjukat a Csáky tegnapi beszéde kiszedte. Ma Kovács Albert beszélt és az állami oktatás híve gyanánt, igen liberálisan és okosan. A Ház minden tájékáról bólingattak neki. Majd Hock szólalt fel ravaszul és szellemesen ide-oda vagdalkozva. Beszédének legigazabb része volt a tanítók helyzetének festése élénk és új színekkel.
De valamennyinél nagyobb hatást ért el a Bartók Lajos szép beszéde, ki ma nemcsak magvasan beszélt, tele gondolatokkal és imitt-amott csípős gúnnyal a kormány ellen, de verve-vel is s bizonyos frissességgel, mely a nagy tehetségű író előadásán harmatszerűen csillámlik.
Hallgatóság azonban kevés volt – lankadtan jártak ki s be s lődörögtek a folyosókon a képviselő urak.
Hiszen csak egy hasznos dologról volt szó. Kit érdekelne az?
Egy-egy grófocska bejött a Házba.
– Mit tárgyalnak?
– A tanítókat.
– Ah, szegény ördögök! – selypítették.
Szegény ördögök! S egy sóhajtás. Ennyi az egész. Ez a járandóságuk már évtizedek óta.
A tanítók fizetését tárgyalják! Tehát semmi izgató, semmi érdekes? Ah, a szegény ördögök fizetését… Helyes, helyes! De hiszen akkor mi elmehetünk sétálni…
