[A BUDAPESTI ÚJSÁGÍRÓK EGYESÜLETÉNEK ELSŐ HIVATALOS JELENTKEZÉSE]

Full text search

[A BUDAPESTI ÚJSÁGÍRÓK EGYESÜLETÉNEK ELSŐ HIVATALOS JELENTKEZÉSE]
Méltóságos Igazgató Úr! Budapest, 1896. júl. 22.
A budapesti újságírók indíttatva vannak a régi szükségnek az érzésétől, hogy kizárólag hivatásszerű budapesti újságírókból külön erkölcsi testületet alakítván, ebben a kartársak állandó illetékes, külön képviseletet és úgy anyagi, mint érdekeik istápolására alkalmas tényezőt találjanak: e hó 12-én tartott közgyűlésükön, megalakították a »Budapesti Újságírók Egyesületé«-t, amely immár meg is kezdte hivatalos működését.
Annál a kölcsönös viszonynál fogva, amely évezredes országos kiállításunk és a budapesti újságírók között természetszerűen megvan, kötelességünknek tartjuk méltóságodat mint az országos kiállításunk igazgatóját egyesületünk megalakulásáról tisztelettel értesíteni. Egyesületünk lévén az, amely szervezeténél, az összealkotásánál fogva a budapesti újságírókat erkölcsi testületbe foglalja össze, tisztelettel kérjük, hogy amennyiben országos kiállításunk érdekei is megkívánhatnók, méltóztassék az egyesületünkkel való érintkezést bölcs belátása szerint létesíteni. Biztosítjuk arról, hogy egyesületünk a kiállítást országos és nemzeti ünnepnek tekintvén, érdekeiért teljes önzetlenséggel kész a tőle telhető szolgálatok megtételére.
Kiváló tisztelettel lévén a »Budapesti Újságírók Egyesülete« nevében Mikszáth Kálmán, s. k. elnök.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi