[BESZÉD A BUDAPESTI ÚJSÁGÍRÓK EGYESÜLETE HELYISÉGEINEK FELAVATÁSÁN]
[BESZÉD A BUDAPESTI ÚJSÁGÍRÓK EGYESÜLETE HELYISÉGEINEK FELAVATÁSÁN]
Mélyen tisztelt uraim! A velem szemben ülő Hieronymi Károly őexcellenciája azt állítja, hogy Angliában csak az ebéd legvégén szokás tósztozni. Az én tapasztalásom ellenkező. Azt hiszem, a pogány vallásból van átvéve, hogy amikor ebédhez ülnek és előhozzák a tűznek, napnak és földnek közös produktumát, a keresztény népek egynémelyikénél imádkoznak. Nem tudom, mely népeknél van ez még meg, de azt tudom, hogy ezen imádság szokásban van a mi bankettjeinken, csakhogy idők jártával az ebéd közepére csúszott (Derültség.), amikor is, ha mi magyarok többen vagyunk, az egyik föláll, és az első poharat a magyar királyra üríti. (Lelkes éljenzés. A társaság tagjai fölállanak.) Ezt teszem én is e percben, bár nem azért, mert nemzeti szokás. Hiszen azon testület nevében beszélek, amely a szokásokat sokszor hagyja figyelmen kívül. Teszem azért, mert élő szívek élő érzése e szokást ebben a szerencsés korszakban megújította, megszépítette, úgyszólván megszentesítette. Ha nem volna is szokás, ezen szerencsés nemzedék alatt kellene kezdődnie. Az isten éltesse Magyarország apostoli királyát és a felséges királynét, második szent magyarországi Erzsébetet. (Hosszas, lelkes éljenzés.)
És most, t. uraim, engedjék meg, hogy egy másik kötelességet teljesítsek, mintegy jelezve, milyen alkalomból gyűltünk itt össze. Nem történt semmi világraszóló esemény, hanem a mi életünkben mégis jelentékeny: újonnan keletkezett klubunk helyiségeit nyitottuk meg. Gondoltuk magunkban, egy víg napot csapunk most; csinálunk egy vendégséget. De ennek kellékei közt ott foglaltatik a vendég is, tehát mindenekelőtt hívjunk vendéget, hívjuk meg a jó barátainkat. Jó barátaink? Hát vannak nekünk jó barátaink? (Derültség.) Nekünk, kik harcban állunk mindenkivel? Már apáink, nagyapáink is harcban állottak és ellenségeket szereztek örökségül. Nekünk, akik lapjainkon keresztül egymást is paskoljuk (Derültség.), és csak abban a kis zugban szabad egymást szeretnünk, amelynek éppen megnyitását ünnepeljük.
De ha nincsenek barátaink, hát elgondolkoztunk, hogy mink van. Hát mink is van? Vannak témáink, akiket szeretünk. (Derültség.) Hívjuk meg tehát a témáinkat (Élénk derültség), a magyar közélet kimagasló csúcsait!
Nem »flanc« volt ez tőlünk, sem nem nyárspolgárias hiúság, hogy ezen nevekkel ékesítsük szerény lakománkat, hanem szívbeli szükség, mert e hatalmasokban, kik asztalunkat körülülik, ott ünnepeljük a mi munkánkat, a mi izzadságunkat is (Tetszés.); az ő nagyságukban benne van, mint a forgalomban levő aranyban az a vegyi rész, amely őt keménnyé és forgandóvá teszi. (Elénk tetszés.) Isten hozta szegényes asztalunknál! Magyar vendégszeretettel osztjuk meg önökkel, ami tőlünk telik. Örömmel tölt el, hogy oly számosan jelentek meg; örömünket nem kis mértékben emeli az, hogy a kormány összes el nem foglalt tagjai megjelentek. (Élénk éljenzés.) Poharamat a jelenlevő miniszterekre emelem. (Hosszas, élénk éljenzés.)
