AKI ROSSZKOR SZÜLETETT • 1885 (36. kötet)

Full text search

AKI ROSSZKOR SZÜLETETT •
1885
(36. kötet)
A redakcióban sok mindenféle dolog történik. Az a munkatársunk, aki kibontogatja az érkező csomagokat és leveleket, sokat mosolyoghat rajtuk.
Az egyikben azt írja Pozsonyból egy előfizető, hogy a lappal nagyon meg van elégedve, csak az a kár, hogy nagyon filoszemita, mert ekkor és ekkor egy zsidópártoló kifejezés fordult elő benne.
A másik levélen szegedi bélyeg van. Annak meg az a panasza, hogy isten ellen való vétek, mennyire antiszemitává teszi a lapot Bartók Lajos.
Egy harmadik levél azt kívánja, hogy több fordított beszélyt adjunk, egy ötödik jóakaratú érdeklődő csupa eredeti költeményeket kívánna.
Ördög legyen az, nem ember, aki ezeknek mindnek a kedvére tehessen.
Krisztus urunk hétezer embert elégített ki két hallal. Nagy dolog volt.
De egy lappal talán még ő sem bírt volna kielégíteni hétezer embert. Nekünk pedig húszezret kellene kielégíteni! Búsan vakarjuk a fejünket: »Nem lehet, nem lehet!«
Azért hát nem is vehetjük kötelességnek, amit az érkező levelek a nyakunkba varrnak, legfeljebb mulatságnak.
Többnyire ezek a témák variálódnak örökké. Vagy pedig kérdezősködések egy vagy más tárgyban, amelyekre a szerkesztői üzenetekben felelünk.
Ritka kivételképp történik valami egyéb.
Ilyen ritka kivétel volt a mai.
Egy piciny csomag érkezett Homok-Szt.-Györgyről Glöckner úrtól. Úgy nézett ki a kis dobozka, mintha valami ékszer volna benne. Nézem a szállító levelet, hát az van odaírva: tartalma cserebogár.
– Mi az ördög? Lehetetlen az!
Nézem az értéket, oda van írva: két forint.
– Bolondság! – Két forint árú cserebogár csak nem fér be ebbe a kis skatulyába. Aztán minek néz bennünket a beküldő? Csak nem teszi fel rólunk, hogy cserebogarakat eszünk, mikor láthatja a lapból, hogy embereket eszünk…
Nézem a naptárt (mert az újságíró semmit sem tud bizonyosan), s íme látom, hogy januárius hó van.
Nézem a lexikont, s megtalálom benne, hogy a cserebogár májusban születik, s ősszel elpusztul.
Hát ki bolondult itt meg? A beküldő-e, a naptár-e, a lexikon-e vagy pedig én?
Ideges félelemmel tépem le a pecsétes spárgákat a kis dobozról, felnyitom, s íme a zöld fűből csinált fészek kellő közepén csakugyan ott barnállik egy igazi cserebogárnak a kávészín háta. Fehér pettyesnek kezdődő hasa alól virgoncan nyújtogatja a németes vékony lábát. Tehát egy egész eleven cserebogár!
A redakció öreg gyerekei mindjárt körülveszik nagy örömmel.
Faluról érkezett apró vendég! Mintha magával hozta volna az egész falut.
Itt még nyáron sincsen, ott meg télen is van. Oh, a boldog falu!
Leteszem közszemlére »egy kutyanyelvre«.
Rovatvezetők, politikusok, nemzetgazdászok, képviselők gyönyörködve nézegetik. Ugyan tud-e járni? Oh, ni, most mindjárt felszáll, kezdi kieresztgetni az alsó hártyás szárnyacskáit. De nagy öröm lenne, ha felszállna!
A nemzetgazdász végignézi, s így szól:
– Korán lesz a tavasz, uraim!
Az újdondász fontoskodva jegyzi meg:
– Ritka eset! Megírom.
A külföldész azt az észrevételt teszi:
– Lefőztük a németeket. A bécsi lapok múlt decemberben dicsekedtek egy osztrák cserebogárral. Ez több, mert ez januáriusi!
A politikus keserű szarkazmussal dörmögi:
– Előbbre jár a társainál. Nem lesz belőle semmi!
– Botrány – elméskedik a kiadó. – Mióta én naptárakat adok ki, azóta már a természet sem tart naptárt.
Mindenki mond valamit: persze nem nagyon okosat, mert ami okos eszünkbe jut, azt a lapnak írjuk meg. Csak még a poéta van hátra, ő nézi a legfigyelmesebben.
Egészen el van érzékenyülve:
– Szegény picikém – sóhajtja a hegyes írótollával megpiszkálva –, te ugyan rosszkor születtél. Azt hitted, meleg tavasz van. Hát tinektek hitvány bogaraknak is vannak csalódásaitok?
S elérzékenyülve törül ki egy könnyet a szemeiből.
De megvigasztalja a humorista:
– Ne búsulj a sorsán! Hátha jól járt? Elküldjük Herman Ottónak, s az, ha megösmerkednek, egy könyvet kanyarít róla.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi