256. KENEDI GÉZA – MK-NAK [Budapest, 1903. december 24.]
Kedves barátom!
Magamra veszem a haragodat, mivel azt a kis cikket ellened én követtem el. Egyébiránt nem ez az első leveled, amit belőled kiharagítottam.
Hanem, hogy írni még most sem tanultál meg, az bizonyos. Valamikor régen, amikor még egymás mellett álló asztalon körmöltünk, sokszor megbámultam ebbeli defektusod miatt a – szedőt. Téged kezdetben csak érdekes embernek tartottalak.
Pipával írtál, mégpedig gipszpipával és írás közben olykor felkeltél a székből. Egyet vagy kettőt fordultál pipástól a magad tengelye körül; akkor leültél és írtál tovább. Évekig ment ez így. (Hol van már az az íróasztal és hol van az a pipa is! )
Minket majd kirázott a hideg, hogy ugyan mit lehet úgy írni, hogy az ember a maga tengelye körül forog, és gyanúsan mosolyog hozzá? De ne adj isten, hogy el bírtuk volna olvasni a kéziratból. Előbb a szedőnek adtuk és csak azután olvashattuk el.
Így aztán lassankint rájöttem, hogy tulajdonképpen becsaptál bennünket. Hiszen itt nem a szedőt kell megbámulni, hanem téged!
De annyi ma is megmaradt akkorról, hogy mindig mély tiszteletet érzek az iránt a szedő iránt, aki a te csodálatos kézírásodat úgy meg tudja fejteni, amint itt mindjárt következik.
Legyen tanúm a nyájas közönség.
Régi híved
Kenedi Géza
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.